Kelemen Hunor március 15. után: A kölcsönös tisztelet erősebbé tesz bennünket

Köszönetet mondott az erdélyi magyaroknak a március 15-i megemlékezéseken való részvételért Kelemen Hunor. Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hétfőn a Facebookon közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: hálás minden magyar embernek, aki bárhol Erdélyben büszkén ünnepelt.

Kelemen szerint március 15. minden évben emlékeztet arra, hogy közösségünk ereje nem abból fakad, hogy egyformák vagyunk, hanem abból, hogy a legfontosabb ügyekben össze tudunk fogni. Felidézte, hogy a márciusi ifjak is sokfélék voltak, ott volt köztük a radikális Petőfi, az ellenálló Táncsics, a romantikus Jókai, mégis ugyanaz vitte őket előre: a szabadság, az egyetértés, az emberi méltóság és az összetartozás.

Kelemen Hunor Kolozsváron | Fotó: RMDSZ

Az RMDSZ elnöke külön köszönetet mondott a román állam vezetőinek, politikustársainak és mindazoknak a román embereknek is, akik tisztelettel fordultak a magyar közösség felé, és velük együtt ünnepeltek. Mint írta, talán soha nem érkezett ennyi jó szó tőlük, ami szerinte sokat jelentett.

Bejegyzésében kitért a kolozsvári ünnepségre is. Megjegyezte, hogy Kolozsvár utcái magyarul hirdették március 15-ét, ami szerinte nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna. Úgy véli, ez annak a hosszú útnak a bizonyítéka, amelyet az erdélyi magyar közösség az elmúlt 35 évben megtett.

Kelemen Hunor szerint nehéz időkben is lehet egymásra számítani, és vannak partnerek, akikkel közösen lehet építeni a jövőt. „Erdély a szülőföldünk, Románia a közös országunk. Nekünk itt van dolgunk, itt kell megőriznünk közösségünket, és itt kell építenünk a jövőt is” – fogalmazott.

A politikus bejegyzését azzal zárta: „Bennünk egy a nemzet. A kölcsönös tisztelet erősebbé tesz bennünket.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?