Bár a kommunista diktatúra célja a felekezetek egy intézménybe terelésével 1948-ban a bomlasztás volt, tervük nem sikerült, sőt, egy Európában egyedi intézmény jött létre, ahol a különböző gondolkodású szervezetek hit- és sorsközösséget hoztak létre – emelték ki a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet megalakulásának 75. évfordulójára szervezett ünnepségen felszólalók. Az 1948-as alapítás egyfelől ünnep, másfelől szomorú eseményekhez kötődik, hiszen az akkori tanügyi törvénnyel nemcsak az intézetet hozta létre a hatalom, hanem azt megelőzően több ezer egyházi iskolát szüntetett meg egy tollvonással. Mindezek jelentőségéről, ehhez kapcsolódó emlékeikről beszéltek az ünnepen.

1948-ban hozta létre a kommunista hatalom a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Theológiai Intézetet, amelybe református, unitárius, evangélikus hallgatók iratkozhattak be, ide tartoztak a szász evangélikusok is, később azonban a német tagozat Nagyszebenbe költözött.

1948: a megszüntetés és alapítás éve

„1948 nekünk egy olyan esztendő, ami 1920, 1944-45 után egy újabb szomorú évnek számít. A második világháború után a kommunisták hatalomra kerültek, és ezzel együtt elkezdődött egy 40 éves kegyetlen diktatúra. Ezekben az években nemhogy kisebbségi jogok, de az általános demokratikus jogok sem érvényesültek, másrészt 1948 történelmi egyházaink számára olyan mérföldkő volt, amikor megfosztották őket addigi jogaiktól és javaiktól, ingatlanjaikat elkobozták, többségük visszaszolgáltatása mind a mai napig várat magára, és a nagy múltú egyházi iskolákat is egy tollvonással megszüntették” – foglalta össze az akkori eseményeket Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök.

Ezek kapcsán hangsúlyozta, – amit elmondása szerint az utóbbi években már többször is –, hogy „a kommunista diktatúrának az a több mint 40 esztendős öröksége olyan nehéz örökség, hogy a mai napig nem tudjuk eldönteni, hogy a felezési ideje minek hosszabb: a kommunizmusnak vagy az urániumnak”.

Mint az RMDSZ-elnök is kiemelte, az protestáns egyházak egy intézménybe kényszerültek, máskülönben „lefokozták volna őket középiskolai oktatási intézményekké”, azonban a hatalmat meglepték az egyházak.

„Nem gondolták, hogy ha azzal a nehéz teológiai kérdéssel a Protestáns Teológiai Intézeten belül meg fognak tudni egyezni, hogy a szentháromság az hogyan értelmezhető, akkor minden egyéb kérdésben meg tudnak egyezni, és le is győzik a kommunista diktatúrát. Sikerült” – mondta Kelemen Hunor az ünnepségen.

Kiemelte, közös feladatuk van a politikusoknak az egyházakkal, a közös feladat pedig a közjó szolgálata, a közösség szolgálata, ezt a lelkészeink jobban tudják, hiszen kisebbségi közösségben nem szorítkozhatnak pusztán a hitéletre, közösséget kell építeni, és „ebben az elmúlt több mint 100 évben a protestáns lelkészek kivették a részüket, a nemzeti identitás megőrzésében is komoly szerepet játszottak, ezért hálás köszöntet kell mondani mindenkinek. Valahol itt találkozik a mi közös feladatunk, hisz mi teljesen más területen ugyanazt a felelősséget viselve a közösségünkért dolgozunk”.

Jóra fordult a rossz szándékú terv

„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa” – bibliai idézetre alapozva Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta„a kommunista hatalom a protestáns teológia Intézet megalapítását azzal a szándékkal tette, hogy nehézséget okozzon a kisebbségi protestáns egyházaknak, de nem így lett: >>Ti rosszat gondoltatok, de az Úr azt jóra fordította<<, a hatalom ismerte az ember természetét, azt gondolta, hogy a különböző hitvallással, nyelvvel, kultúrával rendelkező tanárok, lelkipásztorok majd kontrollálják egymást, és sorra fogják feljelenteni a hatalomnál is egymást, a hatalom azonban nem számolt egy nagyon fontos erdélyi történelmi ténnyel, hogy a tordai edictum szellemében akármilyen különbözőségek is voltak a felekezetek között, a közös ellenséggel szemben mindig együtt tudtak harcolni, így a kisebbségi sors egybekovácsolta a különböző felekezeteket, és ennek a megtestesítője a közös intézet lett.”

Mint mondta, azt sajnálják, hogy a szász testvérek idő közben hazamentek Nagyszebenbe, ami emberileg érthető, de egy kisebbségi sorsban nem egészséges a többséggel egyesülés, mert ebből felmorzsolódás következhet.

„Ennek a 75 évnek a története két síkon fut, az egyik, amit mi jegyeztünk fel, és ott él az emlékeinkben, a másik a vallásügyi államtitkárság és a Szekuritáté levéltárában található, mindkettőnek a feltárása és megírása még hátra van” – hangsúlyozta Kató Béla püspök.

Amikor titkolni kellett, hogy teológus hallgató

Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke arról beszélt, voltak olyan idők, amikor el kellett rejtenie a tankönyveit, mert édesapja attól félt, elbocsátják az állásából, ha kiderül, hogy a fia teológus hallgató. Elmesélte, iratkozása után édesapját behívta a Szekuritáté, és azt kérték tőle, hívja haza a fiát. Mint mondta, majdnem ki is tagadták, de végül minden a helyére került, az 1990-es évektől pedig jöttek a nagy létszámú évfolyamok, jelenleg pedig már nem Keletről, hanem „Nyugatról érkezik az egyházellenesség, most ebben a helyzetben kell megmaradni”.

Hely nélkül felvett hallgató – majdnem püspök nélkül maradt az evangélikus egyház

Néhány történelmi adalékot emelt ki beszédében Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, aki elmondta „úgy vagyok, mint a mesebeli király, egyik szemem sír, a másik szeme nevet”, mivel 1948-ban az ateista, kommunista diktatúra egy tollvonással több ezer protestáns és katolikus egyházi iskolát szüntetett meg, és 220 evangélikus szász iskolát is.

„1948 augusztus 4-én, egy napra rá megszületik a 177-es számú törvény, amely rendezi, – mondják ők, szerintem inkább elrendezni próbálja – az újfajta lelkészképzést. Ezzel pedig megtörik egyházainknak a szellemi gerincét. Gyakorlatilag a cél: felekezeti és nemzeti felszámolásunk, hát ezt nekünk megünnepelni lelkileg egy kicsit nehéz, ezért könnyezik az egyik szemem” – fejtette ki a püspök. Kiemelte a pozitív hozadékokat is, hiszen azzal, hogy létrejött ez az egészen sajátos oktatási intézmény, ahol „a sokszínű teológiai gondolkodás, különböző hagyományú egyházszervet nem végeláthatatlan antagonizmusokba zilálta szét az energiákat és a gondolkodó kreativitást, hanem hit- és sorsközösséget hozott létre, amely egyszerre Európában egyedülálló egyházi karaktert is kölcsönzött nekünk. Ezért nevet a másik szemem. Ezért ünnep a mai”.

Kató Béla püspök gondolatait folytatva a múlt feltárásáról elmondta, ő bizony kutakodott a levéltárakban, és azt találta a kolozsvári evangélikus-lutheránus egyházzal kapcsolatban, hogy megfogalmazott cél volt a megszüntetése, a talált dokumentum szerint egyes lelkészeik fasiszta pártok és szervezetek tagjai voltak 1944 előtt, „utánanéztem, egy sem volt”, majd arról is szól a dokumentum, hogy 1944. augusztus 23. után a Magyar Népi Szövetségbe léptek be. Arra is kitér az említett jelentés, hogyan örvendeztek, hogy csökken a diáklétszám évről évre: míg '56-ban 15 hallgató volt, '59-'60-ban csak öt, és '61-ben mindössze egy. Végül megfogalmazza a megoldást is a dokumentum.

„Pontokba szedi, mit kell csinálni. Nekem az ötödik pont tetszik a legjobban, ami alátámasztja azt, amit mondtam: lecsökkenteni a lutheránus magyar hallgatók létszámát a megszűnésig (reducerea numărului de studenți evanghelici lutherani maghiari până la lichidare). Megsemmisítés: ez a feladat, és ha hiszitek, ha nem, 1982-ben én voltam az az áldozat, akinek azt mondták miután felvételiztem, hogy: csillagászati jegye van, Dezsőke, és amikor vége volt a felvételinek, behívtak a rektor úrhoz, és bejelentették, hogy visszavonták a helyet, és akkor én voltam az a student admis fără loc (szerk. megj: hely nélkül felvett hallgató), eddig ez a jogi kategória nem létezett. Ezek képesek lettek volna a lutheránus egyházat püspök nélkül hagyni” – magyarázta a püspök, amin jót derültek a résztvevők is.  Hozzátette, „drága testvéreim, ezek az apró csodák, megmaradásunk csodái, pillanatnyi rövid sikerek mutatták meg, s mutatják meg ma nekem is, nektek is, hogy milyen a 75 év”.  Az evangélikus püspök szerint „lelki, hitbeli családdá ötvözött egybe ez az intézet minket”.

Ma is erre a bátorságra van szükség

Grezsa Csaba főkonzul az egykori és mai feladatok közötti párhuzamot emelte ki, amely szerint a rossz szándékok ellenére nem féltek a tanárok és hallgatók, és megmaradt az intézet, ugyanígy „mai egyéni, intézményes és társadalmi, nemzeti szabadságfogalmunknak is ez a félelemmel szembeni szilárdság az alapja, önmagunk megvallásának és a vállalásának bátorsága”.