Avagy arroganciából aranyérmes, esetleg kivagyiságból kiváló – lehetne itt lapaljig ragozni az alliteráció bódulatában a variánsokat, de mindenik ugyanarról szólna: a hatalom korrumpáló, jellemferdítő, ugyanakkor rendszertorzító hatásáról. Ez így túl általános és egyben felszínesen moralizáló; a hatalom, ha politikai és jól artikulált program vagy alaposan megindokolt cél megvalósítását-elérését szolgáló eszköztár birtoklása, nem feltétlenül elvetendő és perverz dolog. Mihelyt túlméretezetté válik, gyakorlói pedig nem eszközként, hanem őket eleve (és kvázi korlátlanul) megillető tulajdonná sorvad, nos, akkor kell elgondolkodni a válaszokon: csendes ellenállás, manifeszt tiltakozás, emigráció. Vagy a regnálók leváltását szavatoló B-terv kidolgozása… és véghezvitele.

Pódiumgyanús pökhendiségből példát kampányok közti intervallumban is bőven sodor lábunk elé a Szamos-Duna-Volga-Szajna. Meg a Hudson. Korteskedés idején – szokták mondogatni – élesebb a kép, durvább a megszaporodott horzsfelület. A szereplők gyakorta e fáradt panel mögé bújnak a voksokért indított hadjáratban, meg utána is erre hivatkozva mímelik a meaculpázást: hogyaszongya egyébként jóravaló úriemberek, partiképes koalíciós partnerek… akik csak négy év múlva döfik hátba a hatalomban társbérlő más pártbélit (vagy saját táborából azt, aki útját állja további ívelésüknek). 

Honi politikatörténetünk posztdekabrista szakaszban talán Adrian Năstaseról sikerült elhitetni, hogy ő aztán módfelett arrogáns: szinte epiteton ornansként tapadt rá ez a besorolás, és tényleg volt valami fensőbbség (vagy lekezelés) a habitusában. Átlagon felüli képzettsége és hozzá illő intellektuális szintje biztosan „ludas” volt ebben, de bizonyos fokig temperamentum, és általában alkat kérdése is ez. Most már tudjuk: az új idők három évtizedének egyik leghatékonyabb kormányzását vezényelte le. Adrian Năstase bizonyára nem olvasott Márait: „Minden emberi hatalomban van egy kevés finom és alig érezhető megvetés azok iránt, akik fölött uralkodunk. Emberi lelkek fölött csak akkor tudunk teljesen uralkodni, ha megismerjük, megértjük és nagyon tapintatosan megvetjük azokat, akik kénytelenek megadni magukat.” Más kérdés, hogy ellenzékbe kerülve és korrupciós vádak árnyékában Năstase a börtönbüntetéstől bénán megjátszott öngyilkossági dramolettel próbált megszabadulni.

A hatalom, ha rutinná aljasodik, és nem naponta megújuló kihívásként jelenik meg, jó úton jár a bemerevedett, görcsösen védelmezett struktúrák felé vezető pályán, ahol rendre kiiktatják az interpellációt, ombudsmant, a számvevőszéket, akár az ügyészséget: fékek és ellensúlyok nélkül a túltolt mandátum már nem anomália, hanem csendben elfogadott előjog. „Semmi sem szigetel el bennünket jobban, mint a hatalom és a presztízs” – mondja egy helyütt Jung.

Volt úgy, hogy földi futásom során évtizedig középvezetői szerepet vállaltam médiamenedzsmentben; a léptéket betartva ez is egyfajta szakmai és lokális hatalmi pozíciónak számított. Fejtörésekkel, dilemmákkal, megtorpanásokkal, olykor részsikerekkel. És a folytonos önreflexió hullámokban megélénkülő igényével. „Öngúny híján még az időleges nagyság is tönkreteheti az embert” – inthetett volna Szabó Magda, ha épp olvastam volna. Helyette hallgatottsági statisztikákat, intézményi bükkfanyelves rendelkezéseket és műsorrácsokat vizslattam. És néha rákérdeztem környezetbeli emberekre, hogy szerintük mennyire lettem másabb időközben. Kellett a hét bő munkás esztendő, a tényleges újságíráshoz való visszatérés után, hogy értelmezhető válaszra leljek.

Az esztendő, melynek negyede már mögénk került a hatalom megtartásától, megszerzésétől, újraelosztásától lesz harsány. Aktoraink előszeretettel igyekszenek döbbenetes dimenziókban keretezni az évet: hogy a fél világ urnákhoz járul idén, meg hogy tíz évre előre meghatározó a mostani szavazat. Egyesek már licitre is mennek – hallottam ugyanabból a táborból hangokat, melyek tizenöt, sőt annál bővebb távlatokat sugallnak. Hogy te vokstulaj, érezd át döntésed súlyát. Vagy mert némely politikusok (vagy beszédíróik) talán belelapoztak Máraiba is, aki szerint „a valódi hatalom a lehetőségekben – a választás képességében – rejlik”.

(Nyitókép: mobilisationlab.org)