Az alelnök beszéde
Miközben a hazai politikusok és politikai elemzők pánikba estek, hogy mi lesz a világgal az Amerikai Egyesült Államok jobbra fordulása után, s hol lesz Románia helye az új politikai-gazdasági világrendben, Az Egyesült Államok a világban címmel tartott előadást a Müncheni Biztonsági Konferencián az amerikai alelnök.
J. D. Vance nem kertelt: Európára a legnagyobb veszélyek belülről leselkednek – mondta. Jelezte, hogy nem elég holmi demokratikus alapjogok fontosságáról mantrázni, aszerint is kell élni é aszerint is kell kormányozni a társadalmat. Felhívta a figyelmet a közös demokratikus értékekre, amelyeket Európának ugyanúgy kell követnie, mint az USA-nak. Negatív példaként a sikertelen romániai elnökválasztást hozta fel. Romániának – mondta J. D. Vance – a mai napi nem sikerült tisztáznia, hogy miért is semmisítették meg a novemberi választások első fordulóját. Titkosszolgálatok halvány utalása holmi törvénytelenségre nem meggyőző indok – vélte az alelnök.
A hazai politikai elemzők közül egyeseke megsértődtek az egyenes beszéd miatt. Egy korábbi államtitkár szükségesnek nevezte az Alkotmánybíróság határozatát, s most jön a Trump adminisztráció második embere, és bírál minket, nem értem! – mondta Dan Andronic. Majd durcásan megjegyezte: Szerencsére az iskolában tanultam oroszt!
A véleménybuborékban élő politikus nemzedék sok mindent nem ért, képtelen felfogni a politikai vita létjogosultságát és értelmét.
- D. Vance a fiatal politikusi nemzedék azon tagjai közé tartozik, aki komolyan veszi a demokráciát, s nem zárkózik el attól, hogy megkérdőjelezze annak fokát. Demokrácia akkor van, ha szabadon megkérdőjelezhetjük a meglétét!
Az amerikai alelnök nem úthengerként akart végigvágtatni az európai demokrácia eszmény fölött. Kijelentette: azonos táborban állunk. Éppen ezért nem tehetjük meg, hogy homokba dugjuk a fejünket, amikor a demokráciát az (önmagunknak mondott) hazugság veszélyezteti.
Kijelentette: a hidegháborúban az egykori kommunista országok azért maradtak alul, mert akkori vezetőik alábecsülték a szabadságot. És úgy látja, hasonló dolgokra készülnek mostanában Brüsszelben is: Európában a szólásszabadság nagyon nagy bajban van. Nem hallgatta el, hogy míg a Biden-adminisztráció megpróbálta elhallgattatni az ellentétes véleményeket, addig ennek az ellenkezőjét teszi majd a Trump-kormányzat. Vance reméli, hogy az új vezetés visszahozza a valós szólásszabadságot az USA-ba is.
Még egy gondolat erejéig visszatért a romániai választásokra, és valami nagyon fontosat, megszívlelendőt mondott. Kijelentette, hogy bizonyos titkosszolgálati értesülésekre alapozva gondolták egyesek úgy, hogy külföldi internetes beavatkozás történt, és ezért semmisítették meg az elnökválasztást. Meglehet, hogy történt orosz beavatkozás. De mennyire erős ott a demokrácia, ha attól kell tartani, hogy néhány százezer online hirdetésekre költött dollárból meg lehet buktatni azt? (Tegyük hozzá, állítólag nem néhány százezer, hanem több millió dollárt költhetett el Oroszország Románia elleni akciójában, de az alelnök kérdése akkor is jogos!) Vance elmondta, aggasztó, hogy német vezető politikus is azzal fenyegetőzik, ha nem megfelelő eredmény születik, romániai mintára ők is törlik a választást. Nem ez a demokrácia útja – figyelmeztetett J. D. Vance.
Az amerikai alelnök nem kímélte a Müncheni Biztonsági Konferencia szervezőit sem, amikor bírálta őket, hogy szándékosan nem hívtak meg populistának tartott német parlamenti pártokat a rendezvényre. Szerinte nem kell mindenben egyetérteni, de a párbeszédet fenn kell tartani. Mint mondta, káros politikai karanténba zárni a velünk egyet nem értő gondolatokat, ideológiát követőket.
Meglehet naiv vagyok, de a régi, Reagen Amerikájának az üdítő hangját hallottam ki az alelnök beszédéből.
(Nyitókép: Agerpres/EPA)