Csalódott az erdélyi magyar választók egy része, úgy érzi, becsapta az RMDSZ, amikor a választási kampányban azt ígérte: kevesebbet az államnak, többet a polgárnak.

Az RMDSZ pénzügyminisztere igyekszik kommunikálni választóival, a választókkal, ismerteti elképzelését a 2025-ös költségvetésről, s azzal érvel, hogy egyrészt karcsúsítanák az államapparátust – kevesebb államtitkár, kevesebb szenátusi és képviselőházi alkalmazott, kisebb elnöki hivatali, szenátusi, képviselőházi költségvetés –, másrészt nem vezetnének be újabb adókat, nem növelnék az áfa-kulcsot, így több maradna a polgárok zsebében, mintha bevezetnének és növelnék.

Ez igaz is. Ugyan sovány vigasz, de nem akkora átverés, mint a már idézett, félrement választási szlogen.

Egy középkori történet világít rá a választási ígéretek természetére: A tengeri viharban léket kap a velencei kereskedők hajója. A kapitány rászól az első tisztre, hogy imádkozzon és ígérje meg az Úrnak, hogy ha partot ér a hajó, háromszáz méter magas gyertyát öntenek köszönetképpen. Az első tiszt tiltakozik mondván, annyi viasz nincs Velencében. A kapitány ráreccsen: ha partot érünk, elér majd alkudozni.

Az idei és még hosszú évek költségvetésén nincs, nem lesz mit alkudni.

Tévedett a kampánystáb, amikor azt mantrázta, lehet kevesebbet adni az államnak, többet a polgárnak. Hibáztak, mert tudták, az elmúlt években hitelekből éltünk, többet költöttünk, mit termeltünk, s eljön a hitel visszafizetésének az ideje. Ráadásul a hiteleket csak újabb hitelekből tudjuk fizetni, ezek drágák lesznek…, ha lesznek.

Harmincöt év hazugság után nehéz elfogadni a valóságot: bajban van az állam, s ha bajban van az állam, nem lehet jobb az állampolgárnak sem.

A három és fél évtizedes hazugságnak a része volt a politikai klientúrának nyújtott kedvezményes bánásmód: a pofátlanul nagy fizetések az állami szektor egyes területein, a fiatal korban biztosított nyugdíj, a speciális nyugdíjak folyósítása azoknak, akik nyugdíj hozzájárulása ezt nem fedezi, a specnyugdíjak bebetonozása a jogrendbe.

Jogosan háborognak hát azok, akik számon kérik, hogy miért nem teljesítik a törvény előírásait, miért nem emelik a szintén pofátlanul alacsonyan tartott nyugdíjakat az infláció mértékével.

Jogosan, de hasztalan.

A pénzügyminiszter igyekszik menteni a menthetőt: összeállítani egy olyan költségvetést, amely a külföldi befektetők és hitelminősítők előtt bizonyítja, hogy a kormány komolyan gondolta: teljesíti az idei 7%-os hiánycélt, elhárítva ezáltal, hogy Románia a befektetési skálán a junk (magyarán szemét) kategóriába süllyedjen és a fizetésképtelenség fenyegesse az államot.

„Ahogy megígértük, takarékos költségvetést állítunk össze, amely diétára fogja az államot, biztosítja a bérek és nyugdíjak kifizetését, jelentős beruházásokkal segíti a gazdaságot, és jelentős forrásokat nyújt a települések fejlesztésére” – nyilatkozta a költségvetési egyeztetésről szólva Tánczos Barna.

Szomorú, de tény, hogy ennél többet nem biztosíthat a polgároknak, szavazóinak az RMDSZ pénzügyminisztere. S még ehhez is kell a koalíciós partnerek józansága, az, hogy ne süllyedjenek a populizmus mocsarába, felelőtlenül ne ígérjenek, ne vágják sutba a közgazdasági alapkövetelményeket, mint eddig tették.

Az RMDSZ kampánystábjának pedig maradt még közel négy éve, hogy felmérje, mennyi viasz van az államkincstárban az ígéretgyertyára, hogy mit diktál a győztes józan ész, használ-e, ha olyat ígérünk, amit a magunk 6 százalékával amúgy sem tudnánk teljesíteni, ha lehetséges volna. Hát még ha teljességgel lehetetlen lesz legalább egy évtizedig.