Noha féltem, ezúttal nem úgy lesz, s az erdélyi magyar közösség beteljesíti a francia forradalom baljóslatát, miszerint az apák életüket adják a szabadságért, a fiak elkótyavetyélik azt, az unokák pedig elnyomásban élnek majd! Ezúttal is úgy történt, ahogy történnie kellett. A romániai magyar kisebbség tagjai úgy viselkedtek, ahogy a többségi románság. Ugyanannyian mentünk el szavazni, mint a többségi nemzet, így sikerült megőrizni országos politikai képviseletünket.

Sőt, az előző választásokon részvétlenségével kitűnő Hargita megye megrázta magát és az ország megyéi közül a részvétel tekintetében az élen végzett. Valóságos csíki csoda – mondogatták, kik ezt látták. És ott voltak a csíkiak nyomában a háromszékiek, a marosiak, a partiumi magyarok, a csángók, s akiket ma is nehezen vesznek észre, a szórványmagyarok.

Bár voltak próbálkozások eltántorítani a magyarokat az urnáktól, magukat haladó szemléletűnek tartó magyarok is utaltak arra, hogy méltó érdekképviseletünk a bukásra. Káoszt vagy csak zavart keltő károgásuk hiábavalónak bizonyult. Azt is el kellett viselnie annak, aki az összefogás szükségességéről beszélt, hogy lebértollnokozták, csúfolták, őskövületnek állították be, olyannak, mint aki nem hallja az új idők rianó hangját: az etnikai politizálásnak annyi!

A károgóknak adtak igazat azok is, akik arra figyelmeztetnek, hogy mára merőben megváltozott a választók viszonyulása a politikai pártokhoz. Eltűnt az a gyakorlat a szekértáborokból, hogy vezényszóra, vakon válaszolnak a politikai alakulatok felhívására. Ma a nyilvánvaló szekértáborok tagjai is személyre szóló üzenetet várnak a politikumtól, amelyet személyesen elemeznek, és személyesen döntenek, hogy az nekik megfelelő vagy sem.

Volt hát baljós előjel elég. A rossz ómen sem hiányzott!

De az erdélyi magyar közösség tagjai jelesre vizsgáztak vasárnap.

És jelesre vizsgázott az RMDSZ is, aki a nagyarányú részvétel ellenére jóval az exit poll felmérés aránya fölött szerzett mandátumokat. Húsz éve nem nyert annyi szavazatot, mint tegnap.

Mi kellett ehhez?

Az, hogy a közösség tagjai felmérjék a szélsőségesség, a legionarizmus, a csausizmus visszatértének valós veszélyét. Az is, hogy az RMDSZ kampánystábja idejekorán figyelmeztesse a közösségét erre. Az elnökválasztás első fordulója igazolta, hogy nem vaklárma, nem számító riogatás az, hogy a hazai társadalomban lábra kaptak a XX. század ordas eszméi, amelyek közösségünk, de ezáltal személyes szabadságunkat is veszélyeztetik.

Kellett az is, hogy mintegy isteni akaratra december elsején tartsák a parlamenti választásokat. Kellett az a mozgósító szlogenné váló kampányfelismerés, hogy mi, erdélyi magyarok december elsején még egyszer nem veszíthetünk. Az erdélyi magyar társadalom tagjai és anyaországi barátaink, politikusok, művészek, sportolók, értelmiségiek, egyszerű emberek üzentünk egymásnak: nem veszíthetünk! És nagyon mostoha körülmények közepette nyertünk. Nemcsak politikai képviseletet, mert biztosítottuk magunknak ugyan azt is, de négy év múlva mondhatjuk el, lettek ennek gyümölcsei.

Az igazi nyereség, hogy újra felfedeztük a közösség erejét, azt amire kampányban is utaltam: az összefogás, felelősségvállalás üdvözítő hasznát. Mifelénk ki időt nyer, életet nyer. Ezt a megnyert életet kellene kitölteniük választottjainknak. Velünk ugyan, nem nélkülünk…