Írhatnám latinosan Anastasiusnak is, mégsem teszem, mert megnevezett úriember a legszebb (új)görög-fanarióta hagyományokat követi. A modern dráma most általa teljes, ő az új antihős, de felfoghatjuk úgy is, hogy az ő esete csak a gyenge okozat, semmiképpen nem a kőkemény ok, ő csak a diagnosztizált metasztázis, mégsem lehet mentsége, hiszen olyat még nem ismer az orvostudomány, hogy egy rosszindulatú daganatnak jóindulatú áttétje legyen.

Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes lemondott. Belebukott régi és nyilvános, ahogy maga mondta, jól ismert ügyébe – éppen csak Nicușor Dan frissen megválasztott elnök nem tudott semmit róla. Hogy Anastasiu magyarázata mennyire állja meg a helyét, miszerint nyolc éven át túlélési és nem meggazdagodási kenőpénzt adott az adóhatóság egyik inspektorának – annak fia cégével kötött tanácsadói szerződés formájában – azt nem tudom, de a legnagyobb hiba, mely már bűn, amit elkövetett, hogy saját helyzetét ismerve elfogadta a miniszterelnök-helyettesi kinevezést, kiszolgáltatva ezáltal az elnököt és a miniszterelnököt is. A magas pozíció gyakorlásával csak segíteni akart az ország zűrös gazdasági ügyei rendbetételében – mondja. Tettével egyáltalán nem segített, éppen ellenkezőleg, az esete – nomen est omen: az Anastasios név az anastasis szóból ered, mely Feltámadást jelent! – mégis segíthet valamit, ugyanis maga a tény, hogy Dragoș Anastasiu lemondott – lemondatták? – szerencsésen szembemegy a bizánci-balkáni hagyományokkal, és az azok alapján „elvárható” húzás-nyúzás-takargatás helyett, igencsak „nyugatgyanús” cselekedet. Nicușor Dan és Ilie Bolojan bevették ezt a kanyart, de most semmiképpen nem szabadna megállni. Nemcsak konkrét személyekről van itt szó, de elsősorban magáról a rendszerről, mely úgy van felépítve, hogy valamilyen áttételes, abszurd módon még azok is korruptak, akik soha nem követtek el ilyen cselekedetet.

Ennek az évszázadok óta kifejlesztett és „finomhangolt” rendszernek az érdekessége az, hogy működik, nagy hátránya viszont, hogy borzalmasan rossz hatékonysággal működik, így nem lehet modern nemzetet létrehozni, csak egy valahol a középkor és újkor határán megrekedt társadalmat alkotni. Persze nem könnyű a „nagy hagyományoktól” megszabadulni, az Oszmán Birodalom által a Principátusokba „delegált” görög fanarióták jól beleverték a térség kollektív tudatába a lefizetés megkerülhetetlen (?) intézményét. Természetesen, korrupció kisebb vagy nagyobb mértékben mindenütt van, de az Oszmán Birodalom „utódállamaiban” fellelhető, jól kidolgozott koreográfiájú és rendszerszintű korrupció valóban utánozhatatlan. Magyarlakta tájainkon is tanulékonyak az emberek, felénk viszont az évszázados osztrák elnyomás elleni passzív ellenállásként megnyilvánuló adócsalás intézménye dominált inkább.

Metastasis–anastasis. Áttét és feltámadás: morbid ez az eszmetársítás, még akkor is, ha e kifejezések szépen összecsengenek. Pedig erről van szó: morbid az egész rendszer! Egy miniszterelnök-helyettes, aki lemond mert nem tud már segíteni – saját magán vagy nemzetén, jó kérdés – mert anakronisztikus módon régi ügyeivel zaklatják, pedig ő csak az akkori idők üzleti modelljéhez alkalmazkodott, bármelyik üzletembert meg lehet erről kérdezni! Sajnos, van abban igazság, amit mond, mégis sántít az egész, de tény, hogy valahol el kell kezdeni a megtisztulást-feltámadást, és mindig a leggyengébb láncszem szakad, a lánc viszont továbbra is ott lóg a nép nyakán, és ha az új kormány kénytelen a szakadék szélére sodródott országot megszorításokkal megmenteni, akkor a legkevesebb ami elvárható, hogy alaposan szorongassa meg a fő korruptakat, bármilyen funkciót is töltsenek be azok, és rázza ki belőlük a sok ellopott pénzt. Így is meg lehetne tölteni az államkasszát, nem csak a mindenki nyakába varrt megszorításokkal! Még csak azt sem lehet mondani, hogy a nagy gazemberek megszorongatása veszélyesebb lenne a kormányzat számára, mint az áldozati bárány nép pénzügyi sanyargatása, hiszen jól tudjuk, hogy nincsen veszélyesebb, mint a tűréshatárára juttatott nép...

Dragoș Anastasiu sorsának iróniája, hogy kormánybeli fő feladata az állami vállalatok megzabolázása lett volna, de még hozzá sem foghatott feladatához, máris megbukott. Képzelem, hogy röhögnek most a markukba a vezérigazgatók és az igazgatótanácsi tagok! Lássuk, lesz majd bátor ember, aki ajkukra fagyasztja a nevetést?

(Nyitókép: Dragoș Anastasiu/Facebook)