Lemondott a miniszterelnök

Zűrös üzleti ügyei miatt lemondott Litvánia miniszterelnöke. Gintautas Paluckas szerint az ellenzék koordinált lejáratókampányt folytatott ellene.

Paluckas a 2024 októberi parlamenti választásokat megnyerő hárompárti koalíció szociáldemokrata vezetőjeként lett kormányfő tavaly év végén. Az Euronews által idézett North Shore News szerint Paluckasszal együtt egész kabinetje lemond, így az ország kormány nélkül marad néhány héttel azelőtt, hogy Oroszország közös hadgyakorlatokat tart a szomszédos Belarusszal a régióban. 

Üres maradt Paluckas széke Fotó: lrv.lt

Paluckas lemondásának oka az üzleti és pénzügyi ügyleteivel kapcsolatos nyomozások eredménye. Júliusban több lap is ismertette a miniszterelnök egykori és jelenlegi vállalkozásaival kapcsolatos gyanús ügyleteket, a balti ország korrupcióellenes és bűnüldöző szervei pedig a cikkek publikálását követően nyomozást indítottak.

Paluckas hírnevét szintén megtépázta, amikor kiderült, hogy korábban nem fizetett ki egy 16500 eurós bírságot, melyet a 2012-es, „patkányméreg-botránynak” titulált büntetőügy miatt róttak ki rá. Paluckast akkor azért ítélték el, mert a vilniusi önkormányzat egyik vezetőjeként hivatali visszaélést követett el a patkányirtó szolgálatok pályázati eljárásának során. A pénzbírság mellett felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?