Lemondott Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes
Bejelentette lemondását vasárnap Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes, adta hírül az Agerpres.
A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón Anastasiu azt mondta, a jelenlegi körülmények közepette nem tud segítségére lenni a kormánynak, és függetlenül attól, hogy mit mond vagy mit tesz, folytatódni fog a rágalmazás. “Emiatt teszek egy lépést hátra és lemondok” - fogalmazott.
Az üzletember azt követően került a támadások kereszttüzébe, hogy kitudódott, korábban rendszeresen védelmi pénzt fizetett az adóhatóság egy, időközben korrupcióért és hatalommal való üzérkedés miatt elítélt munkatársának. A pénzt, havi 2000 eurót, fiktív szolgáltatásokért fizette egy, a korrupt adóellenőr által megnevezett cégnek.
Leköszönő nyilatkozatában Anastasiu áldozatként tüntette fel magát, mondván, azért volt kénytelen kenőpénzt adni, hogy cége elkerülje a csődöt. “Vannak meggazdagodási kenőpénzek és túlélési kenőpénzek” – jelentette ki, arra utalva, hogy az ő esete az utóbbi kategóriába tartozik.
Állítása szerint azért volt az utóbbi időben heves támadások céltáblája, mert sok érdeket sértett azáltal, hogy célul tűzte ki a burjánzó államapparátus leépítését, a politikai alapon jól fizető, de érdemi munka végzését nem feltételező álláshoz jutottak eltávolítását.
CSAK SAJÁT