Ambrus Attila: Reszket a RESZ

Kiderült nemrég, hogy Székelyföld–Magyarország U18-as labdarúgó mérkőzéssel avatják fel július 23-án a csíkszeredai stadion új lelátóját és klubházát. (A Székelyföld Labdarúgó Akadémia vezetője eredetileg egy román–magyar ifjúsági válogatott mérkőzéssel szerette volna felavatni a lelátót, de ebbe a Román Labdarúgó-szövetség – a versenynaptár zsúfoltságára hivatkozva – nem ment bele.) Azonnal a mérkőzés betiltását követelte a Románok Egyesüléséért Szövetség (RESZ/AUR).

A szélsőjobboldali párt szerint ugyanis a labdarúgó mérkőzés nemzetbiztonsági veszélyt jelent a román állam számára. A RESZ reszket, szerinte könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a focimeccs egyúttal kísérlet Székelyföld államiságának kihirdetésére, a magyar revizionista törekvések beteljesülésére.

Félelemmel tele gondoltak vissza az „aranyosok„ a tavaszi Románia-Magyarország világbajnoki jégkorong mérkőzésre, amikor a két csapat játékosai (három román kivételével) a mérkőzés végén együtt énekelték el a székely himnuszt. Minő fenyegetés! S mindez, most megismétlődhet!

Ráadásul az avatóünnepséget a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismertebb nevén Tusványos) szombatjára időzítették, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök is beszédet mond, ami már fölöttébb gyanús a RESZ számára.

Ezért követelik, tiltsák be az Erdély elrablásával fenyegető labdakergetést?

Mi maradjunk reálisak, s vizsgáljuk meg, mitől is tarthatnának a románok, mi történhet egy focimeccsen, ami számukra borzasztó lehet?

Hasonló kérdéseket vetett fel a ma7.sk jegyzetírója, Száraz Dénes is, mi csak megismételhetjük, amit ő megfogalmazott, mint semleges szurkoló: 

Lenghetnek a lelátókon a székely és magyar zászlók? Biztos fognak!

Magyar és székely címeres mezekben futnak ki a pályára a játékosok? Minden bizonnyal!

Közösen elénekelhetik el a mérkőzés elején a magyar és a székely himnuszt? El fogják énekelni, ráadásul a közönséggel együtt!

Majd győzni fog az egyik csapat, felavatják az új lelátót és klubházat, amelyeknek elkészültét a magyar állam támogatta. Lesz majd egy közös vacsora is, amelyen valaki(k) biztosan figyelni fogják, hogy nem csendülnek-e fel irredenta dalok. Például olyanok, mint:

Édesanyám, édesanyám, csak az a kérésem:

Futballcipőt. Futballcipőt csináltasson nékem!

Futballcipőt, sej, haj, kerek stopnit rája,

Ez illik-illik, ez illik-illik a székely fiának.

Amitől megremeg a nemzetállam alapja…

Csak a RESZketők, a hivatalból nemzetmentők gondolhatják komolyan, hogy egy sporteseményt be kell tiltani. Vagy még ők sem, csak hivatalból, megbízásból provokálnak.

Ne hagyjuk. Szurkoljunk a magyaroknak – bárhol éljenek is –, a jó futballnak, hogy győzzön a jobbik csapat. És a ráció.

(Címlapfotó: Farkas Endre)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?