Magyarország választott – tegyük hozzá: nem épp az erdélyi magyarok szájíze szerint. Döbbenetes eredmény született: Magyar Péter véghez vitte azt, amit sokan elképzelhetetlennek tartottak. Ahogy ő is mondta, komoly fideszes ellenszélben – amit viszont nem tett hozzá: nagyon is jelentős uniós hátszéllel.

De ez a lényegen nem változtat. Megcsinálta. Szinte egyszemélyes politikai projektként vitte végig, és tetszik vagy sem, ezt a bravúrt el kell ismerni. Idő kell, amíg ez ülepszik, de együtt lehet élni vele – egyszerű erdélyi magyarként talán nem is olyan nehéz. Ami biztos: ma még senki nem tudja, hogy ez a döntés hosszú távon jó lesz-e az országnak, a magyar nemzetnek.

Négy éve a Fidesz–KDNP túlnyerte magát. Nem egyszerűen győzött, hanem akkora felhatalmazást kapott, amely már nem állt arányban a valós támogatottságával. A tartós kétharmad elkényelmesít, és idővel torzít: a hatalom és a társadalmi visszajelzés közé túl nagy távolság kerül. Most ennek az inga másik végkitérését láttuk: ugyanolyan könyörtelen és aránytalan vereséget, mint amilyen aránytalan volt a korábbi győzelem. Kevés jel utal arra, hogy az új győztes ebből óvatosságot tanulna.

Egy ekkora bukásért pedig első sorban az felel, aki elszenvedte. Lehet majd részletekbe menően magyarázni, de a lényeg prózaibb: a túl nagy siker kényelmessé tesz, a kényelem pedig lassan gondatlanságba fordul. Amikor ez tartóssá válik, elkerülhetetlen a visszacsapás.

És közben kiderült valami, amiről évekig vitatkoztunk: a magyar demokrácia működik. Ha a választók váltani akarnak, váltanak. Nincs szükség forradalomra, elég egy szavazólap. Tizenhat éven át mégis ennek az ellenkezője volt a politikai narratíva. A vasárnapi eredmény ezt csendben, de egyértelműen cáfolta.

Magyar Péter szerint a szeretet győzött. Tekintsük ezt a győzelmi eufória mondatának. A kampányban ugyanis a szeretetnek nyoma sem volt – annál több a gyűlöletnek. Ami történt, az sokkal inkább érzelmi alapú protestszavazás volt. A Fideszt és Orbán Viktort sikerült annyira démonizálni, hogy a választók jelentős része gyakorlatilag bárkire leszavazott volna, aki nem volt Fideszes. A jelszavak működtek, a mozgósítás működött – az eredményt láttuk.

Ebben a történetben azonban van egy másik, kevésbé szép szál is. Az Európai Bizottság pénzügyi nyomásgyakorlása látványosan eredményes volt. Orbán útban volt, és végül eltakarították. Ezt lehet sikerként ünnepelni, de attól még nehéz nem észrevenni: ez a módszer minimum kérdéseket vet fel. Az Európai Unió ezzel nem erősebb lett, hanem kiszámíthatatlanabb.

A Tisza nyert, illik gratulálni. De nehéz nem feltenni a kérdést: mit akarnak pontosan azok a milliók, akik mögé álltak? Valóban elég annyi, hogy „csak ne Orbán, csak ne a Fidesz”? Milyen ország épülhet pusztán elutasításra? Milyen jövőt lehet alapozni dühre, félelemre, gyűlöletre?

A hatalmat elvenni egy dolog. Kormányozni egészen más. Ráadásul nem nyugodt időkben, hanem egy zavaros, kiszámíthatatlan világban. A remény, amit most eladtak, kormányról hamar szembesül a valósággal – és akkor majd magyarázni kell.

A vesztes oldalnak közben el kell fogadnia: így, ahogy eddig volt, nincs tovább. A hatalmi pragmatizmus, a „mindent elnézünk, mert mi nyerünk” logikája visszaütött. Ironikus módon ennek egy részét most az új győztes is átvette. Ha kormányon is így működik majd, ugyanabba a csapdába sétál bele – csak gyorsabban.

Elvileg most jó világ jön: nem lesz gyűlölet, nem lesz uszítás magyar és magyar között. Összeölelkezünk újra, nincs jobb, nincs bal, csak magyar. Vége a háborús pszichózisnak, a gyűlölködő plakátoknak. Úgy legyen.

Tény, hogy Magyarország most válaszút előtt áll. Lehet ebből egy kijózanodottabb, önmagát reálisabban látó ország. De lehet az is, hogy a mostani sebek maradandóak lesznek, és a gyűlöletkampányok válnak normává.

Nem könnyű most magyarnak lenni. A győztesek nyakába szakadt a kormányzás súlya. A vesztesek padlót fogtak, és onnan megújulva felállni sem lesz egyszerű. És nem tudni, mit hoz a jövő.

Lehet bizakodni, lehet reménykedni – de talán most inkább fohászkodni kell: Uram, óvd meg a magyart!