US Open: szetthátrányból nyerve jutott döntőbe a női világelső

A női világranglistát vezető első kiemelt lengyel Iga Swiatek és a tunéziai Onsz Dzsabur jutott a 60 millió dollár összdíjazású kemény pályás amerikai tenisztorna, a US Open döntőjébe.

Az idén a Roland Garrost már megnyerő Iga Swiatek az elődöntőben a hatodik kiemelt fehérorosz Arina Szabalenkával csapott össze a fináléba jutásért. A mérkőzést Szabalenka kezdte jobban, hiszen az első játszmában háromszor is elvette Swiatek adogatását, miközben a lengyel erre csak egyszer volt képes, a fehérorosz pedig 6:3-as előnybe került.

A világelső azonban a második szettre megrázta magát, s amellett, hogy saját szerváit nagy magabiztossággal nyerte, háromszor is brékelt, s 6:1-gyel egyenlített.

A harmadik felvonás hozta a legkiegyenlítettebb küzdelmet, s bár a szett elején Szabalenka kétszer is elvette Swiatek adogatójátékát, a lengyel 4:2-ről két brékkel fordított és a mérkőzést 3:6, 6:1, 6:4-re megnyerve jutott döntőbe.

A másik ágon az ötödik helyen kiemelt tunéziai Onsz Dzsabur a 17. helyen rangsorolt francia Caroline Garciával csapott össze a fináléért. Dzsabur rögtön brékkel nyitott, mellyel megalapozta a mérkőzést, hiszen saját adogatásai megnyerése mellett az első játszmában még kétszer tudta elvenni Garcia szerváit és az első felvonást mindössze 24 perc alatt nyerte 6:1-re.

A második játszma már valamivel szorosabb küzdelmet hozott, de a francia itt sem tudta igazán megnehezíteni a nyolc ászt ütő és mind a négy bréklabdáját kihasználó tunéziai dolgát, aki bő egy órás mérkőzésen győzött 6:1, 6:3-ra és jutott a US Open döntőjébe.

Dzsabur egyébként az első afrikai játékos, aki fináléba jutott a US Openen.

A finálét szombaton, romániai idő szerint 23 órakor rendezik.

US Open, nők, egyes, elődöntők

  • Swiatek (lengyel, 1.)–Szabalenka (fehérorosz, 6.) 3:6, 6:1, 6:3
  • Dzsabur (tunéziai, 5.)–C. Garcia (francia, 17.) 6:1, 6:3

Kapcsolódók

Kimaradt?