Superliga: Pontot mentett a FCSB ellen a Sepsi OSK, elcsúsztatta a bajnokavatást

Kétszer is hátárnyba kerültek a bajnokság éllovasával szemben, a második félidőben mégis kiharcolták a 2–2-es döntetlent a sepsiszentgyörgyiek. Korábban győzni tudott a Farul, így a FCSB még nem lehet bajnok ebben a fordulóban.

Szerda este fontos mérkőzéssel folytadott a SuperLiga hétközi fordulója. A Sepsi OSK fogadta a bajnoki címtől szinte karnyújtásnyira lévő FCSB-t.Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Amint beszámoltunk róla, Diószegi László klubelnök hétfőn kiadott közleményében felháborodásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy sepsiszentgyörgyi jegyüzérkedők eladták saját szurkolói kártyájukat belépőjüket a FCSB drukkereinek. A hazai szurkolókat ezúton meg is kérte, semmilyen provokációnak ne üljenek fel a találkozó alatt.

A FCSB már az első percben megszerezhette volna a vezetést a meccsen. Ovidiu Popescu elvitte a labdát Niczuly Roland mellett, Ciobotariu viszont szögletre tudta menteni a gólveszélyes helyzetet. Nem sokkal később ismét közel voltak a gyors találathoz a bukarestiek, sokkal jobban kezdték a mérkőzést.

Az OSK részéről először Alimi próbálkozott lövéssel, ami elkerülte a kaput. Záporoztak a helyzetek az első percekben, nem sokkal később Băluță lőtt kapufát, ismét szerencséje volt a sepsiszentgyörgyieknek. Nem tartott viszont tovább. a negyedik nagy helyzetéből már megszerezte a vezetést a FCSB, Florinel Coman magabiztosan fejezte be a helyzetet.

Miután megszerezte a vezetést, enyhén visszavett a tempóból a bukaresti csapat, lehetőségük nyílt Storck játékosainak kibontakozni. Előbb Alimi találta el jó helyzetből rosszul a labdát, így a kapus védeni tudott. A következő támadásnál viszont Varga Roland léphetett ki a védők vonalából és nyugodt befejezéssel kiegyenlített.

Nem maradt sokáig döntetlen az állás, a 34. percben Miculescu lőtte ki a jobb alsó sarkot, ismét vezetett a FCSB. A félidő végéhez közeledve harmadik gólját is megszerezhette volna az éllovas, Niczuly ezúttal védeni tudott. A hosszabbítás perceiben a másik oldalon ismét Varga Roland találhatott volna be, lövése viszont mellé pattant a kapufáról.

Kevésbé hozott sok helyzetet a második félidő eleje. Egy ideig egyik csapatnak sem volt újabb lehetősége elmozdulni az eredményről. Az OSK védelme ezzel együtt továbbra is bizonytalannak tűnt néha, de már nem hibázott annyit, mint az első fordulóban.

Váratlanul érkezett az újabb egyenlítő gól, Târnovanu kapus hibája után Florin Ștefan talált a gyakorlatilag üresen maradt kapuba. Izgalmasnak ígérkezett tehát az utolsó bő húsz perc. A Sepsinek a végéhez közeledve szabadrúgásból volt újabb jó lehetősége gólt szerezni, Kallaku lövése nem sokkal ment mellé.

Jobban játszott a végén ellenfelénél a székelyföldi csapat, Ciobotariu az utolsó percben megszerezhette volna a győztes találatot, végül maradt a 2–2, ami szintén nem szégyenteljes eredmény az éllovas ellen.

A játéknap korábbi meccsén a Konstancai Farul 3–1-re győzte le a Rapid Bukarestet, ezzel ideiglenesen fellépett a tabella második helyére. Mivel a konstancaiak hátránya 11 pontra csökkent a FCSB-vel szemben, ebben a fordulóban, négy meccsel a vége előtt még nem dőlhet el a bajnokság.

Sepsi OSK – FCSB 2–2 (1–2)

OSK Aréna, Sepsiszentgyörgy

Vezette: Andrei Moroiță

Gólszerzők: Varga Roland (22.), Florinel Coman (9.), David Miculescu (34.), Florin Ștefan (70.)

Sárga lapok: I. Alimi (31.), A. Aganovics (62.), illetve V. Crețu (86.), R. Radunovics (86.)

Kapcsolódók

Kimaradt?