SuperLiga: hét idegenbeli ponttal gazdagodtak az erdélyi csapatok

Hét pontot gyűjtöttek a labdarúgó SuperLiga 14. fordulójának első három játéknapján az idegenben szereplő erdélyi csapatok: míg a Sepsi OSK és az Aradi UTA győzelemmel tért haza Voluntariból illetve Craiováról, a Nagyszebeni FC Hermannstadt egy pontot szerzett Galacon. Az etap zárónapján a két kolozsvári egyesületen – a CFR és az U – múlik a pozitív mérleg fenntartása. 

A Sepsi OSK által pénteken nagyszerűen indított 14. fordulóban a másik két – szombaton és vasárnap pályára lépő – erdélyi csapat is pontokkal gazdagodott. Előbb a Nagyszebeni FC Hermannstadt elhozta a Galacról elhozható „maximumot”, ugyanis a Dorinel Munteanu irányította Oțelul ellen ( tizennégy fordulóban tíz döntetlen – szerk. megj.) idén az egy pont a győzelemmel ér fel. Ezzel az ponttal Marius Măldărășanu csapata tartja felsőházi rájátszást érő 5. helyét.

Talán ennél is fontosabb volt a kiesőzónából menekülő Aradi UTA számára a jó szereplés Craiován. Mircea Rednic tanítványait ugyan az előző négy fordulóban nem tudták legyőzni, de a négy döntetlen után nagyon kellett a 3 pontot érő győzelem is. Ez végül egy nagyon fordulatos mérkőzésen a kisebbik otyán csapat, a FCU ellen jött össze. A hazaiak vezető góljára Andrej Fabry gyorsan válaszolt a 37. percben, majd négy perccel később Reagy Ofosu a vezetést is megszerezte a Maros-partiak számára. 

Szünet után negyedóra után a FCU egyenlíteni tudott, de ismét jött az aradiak válasza, Caludiu Micovschi góljával visszavette a vezetést az UTA. Több találat már nem esett, így a végén joggal örülhetett a maroknyi vendégtábor.      Fotó: Facebook/UTA Arad Amint a fordulót beharangozó cikkünkben is írtuk, három, a felsőházi rájtszásért versenyben levő csapatok közötti mérkőzést is programáltak. Ezek közül az első rendkívüli izgalmakat tartogatott, a amikor a Petrolul Ploiești két gólos hátrányba került második félidő elején a listavezető FCSB ellen, senki se számított arra, ami ezután következik. Jair a 70. percben szépíteni tudott, majd Gheorghe Grozav az utolsó percben büntetőből 2-2-re alakította a végeredményt.

A FCSB botlása kapóra jöhet az üldözők számára, hiszen ezzel lehetőségük adódhat arra, hogy csökkentsék Gigi Becali csapatának előnyét. Elősőként a Bukaresti Rapid és a CSU Craiova meccselhette le, hogy melyikük „tapad” a FCSB/CFR duóra. Ez végül a fővárosi vasutasoknak sikerült, akik 2-0-s sikerüket követően 1 pontra megközelítették a tabella 2. helyén álló kolozsvári „testvércsapatukat”, a CFR-t.

Andrea Mandorlini alakulata hétfő este, a forduló zárómérkőzésén ismét elléphet a Rapidtól és zárkózhat a FCSB-hez, és ehhez „csupán” annyi kell, hogy hazai pályán legyőzze a Konstancai Farult. A címvédő életét az előző etapban a másik kolozsvári csapat, az U keserítette meg azzal, hogy pontot rabolt Ovidiuból. Hétfő este 11 óra tájékán fogjuk megtudni, hogy ez az egyenlet merre billen el.      

Labdarúgó SuperLiga, alapszakasz, 14. forduló

  • FC Voluntari – Sepsi OSK 0-2
  • Bukaresti Dinamo - Poli Iași 0-0
  • Galaci Oţelul – Nagyszebeni FC Hermannstadt 1-1
  • Petrolul Ploiesti – FCSB 2-2
  • FCU Craiova – Aradi UTA 2-3
  • Bukaresti Rapid – CSU Craiova 2-0
  • FC Botoşani – Kolozsvári U (hétfő, 17:30)
  • Kolozsvári CFR – Konstancai  Farul (hétfő, 20:30)
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB 14 9 4 1 27-13 31
2. Kolozsvári CFR 13 8 3 2 25-12 27
3.  Bukaresti Rapid 14 7 5 2 29-16 26
4. CSU Craiova 14 6 4 4 20-15 22
5. FC Hermannstadt 14 4 8 2 22-15 20
6.   Petrolul Ploiești 14 4 8 2 19-16 20
7. Konstancai Farul 13 6 2 5 19-19 20
8. Sepsi OSK 14 5 3 6 18-17 18
9. Galaci Oțelul  14 2 10 2 11-11 16
10. Kolozsvári U 13 3 7 3 18-21 16
11. Poli Iași  14 4 4 6 15-19 16
12. Aradi UTA 14 3 6 5 15-20 15
13. FCU Craiova 14 4 2 10 23-27 14
14.  FC Voluntari 14 3 4 7 15-25 13
15. Bukaresti Dinamo 14 2 4 8 8-24

10

16. FC Botoșani 13 0 6 7 13-26 6

 

Kapcsolódók

Kimaradt?