banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

SuperLiga: Egy európai hely már elkelt, a többi „fogyóban”

A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának hetedik fordulóban sem tört meg a Rapid kudarcszériája: 2-1-re kikapott hazai pályán a Craiovai Universitateától, és emiatt már csak matematikai esélye maradt arra, hogy az összetettben európai kupaszereplést érő helyen zárjon. Három forduló maradt hátra a playoff-ból, ahol az eddig nyeretlen bukaresti „vasutasok” hátránya nyolc pontra nőtt a második, illetve harmadik helyen álló Craiovai Universitateával és a Kolozsvári CFR-rel szemben.

Az FCSB, mint ismeretes, már hétvégén bebiztosította bajnoki címét és így az is eldőlt, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében léphet majd pályára a 2024–2025-ös idényben. A többi európai helyért viszont még javában zajlik a küzdelem, ami pedig még érdekesebbé teszi az az, hogy nem minden versenyben lévő csapat kapta meg az európai klubtornákon való induláshoz szükséges licenszet.

Fotó: FC Rapid

A kontinentális szövetség mindegyik playoff-szereplőnek megadta ugyan az engedélyt, az alsóházból viszont csak a Galaci Oțelul, a FCU Craiova és a Kolozsvári Universitatea kérelme kapott pozitív elbírálást, márpedig a hazai SuperLiga versenykiírása alapján a playout legjobb két csapata lehetőséget kap osztályozón kivívni a nemzetközi szereplést. Ugyanakkor a Román Kupa-győztesnek is jár az európai szereplést, ott pedig, mint ismeretes, a Liga 2-ben szereplő Vajdahunyadi Corvinul küzd majd a Galaci Oțelullal. Amíg utóbbi győzelme esetén bátran pályára léphet majd az Európa Liga első selejtezőkörében, addig az erdélyi klub sorsa még bizonytalan. Kérelme különleges elbírálás alá esik, ügyükben a klub illetékesei szerint május hatodika után hozhat döntést az UEFA.

A Konferencia Liga-selejtezőért ugyanakkor az alsóházi bajnokság két legjobbja kétlépcsős osztályozón küzdhet meg. Előbb egymással játszanának, majd a továbbjutó a felsőház harmadik helyezettjével csaphat össze a nemzetközi szereplésért. Az Eurosport viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályzat azt is kimondja viszont, hogy kizárólag az európai licenszel rendelkező csapatok játszhatnak osztályozót, és legalább a legjobb négy között kell zárniuk az alsóházban. Amennyiben csak egy csapat teljesíti a feltételeket, úgy automatikus megküzdhet a playoff-riválissal, ha pedig egyetlen alakulat sem felel meg a kritériumoknak, úgy a felsőház harmadik helyezettje automatikusan KL-részvevő lesz.

SuperLiga, playoff, 7. forduló

  • FCSB–Konstancai Farul 2-1
  • Rapid–Craiovai Universitatea 2-1
  • Kolozsvári CFR–Sepsi OSK 1-2
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB 7 5 2 0 12-6 49
2. CSU Craiova 7 4 0 3 10-9 37
3. Kolozsvári CFR 7 3 1 3 10-11 37
4. Konstancai Farul 7 4 1 2 14-8 35
5. Bukaresti Rapid 7 0 1 6 7-16 29
6. Sepsi OSK 7 1 3 3 8-11 28

SuperLiga, playout, 7. forduló

  • Dinamo–FC Voluntari 1-1
  • FCU Craiova–Kolozsvári Universitatea 3-2
  • Galaci Oțelul–Hermannstadt 1-0
  • Poli Iași–UTA 0-2
  • Petrolul Ploiești–FC Botoșani 1-2
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1. Aradi UTA 7 4 2 1 12-8

34

2. Galaci Oțelul  7 5 1 1 8-5 33
3. FC Hermannstadt 7 3 2 2 10-5 31
4. Kolozsvári U 7 2 2 3 8-7 29
5. Petrolul Ploiești 7 2 2 3 6-11 26
6. FC Botoșani 7 4 1 2 11-9 24
7.  FC Voluntari 7 2 3 2 11-9 23
8. FCU Craiova 7 1 3 3 6-10 22
9. Bukaresti Dinamo 7 1 3 3 5-9

21

10. Poli Iași  7 1 1 5 4-8 21

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?