Mbappé szerint álhír, hogy nemi erőszak miatt nyomoznak ellene

Botrány robbant ki Kylian Mbappé múlt heti, stockholmi látogatása nyomán, sajtóhírek szerint a Real Madrid sztárja ellen nemi erőszak miatt nyomoznak. A svéd hatóságok megerősítették, hogy eljárást folytatnak egy október 10-ei feljelentés nyomán, de a francia válogatott labdarúgó személyéről nem tettek említést. A klasszis szerint álhír áldozatául esett.

Álhír – reagált X közösségi oldalán Kylian Mbappé, miután két svéd lap, az Aftonbladet és az Expressen arról cikkezett, hogy nemi erőszak miatt nyomozást indított ellene a svéd rendőrség. Az eset állítólag abban a stockholmi hotelben történt, ahol svédországi tartózkodása során a sztár megszállt. Az Expressen szerint az áldozat Mbappét nevezte meg elkövetőként.

Fotó: Real Madrid

A hatóságok rendkívül szűkszavúak az ügyben, csak annyit mondtak, hogy valóban kaptak egy nemi erőszakra vonatkozó feljelentést, de a francia labdarúgóklasszis meggyanúsítását nem említették.

Mindeközben Mbappé csapata kedd hajnali közleményében rágalmazásról beszélt. A vádakat „teljesen hamisnak és felelőtlennek” nevezték. Úgy vélik, hogy annak terjesztése elfogadhatatlan, ezért jogi lépéseket helyeztek kilásba, hogy a játékos hírnevének módszeres rombolását megfékezzék és az igazságot helyreállítsák.

Mbappé X-oldalán a Paris Saint-Germainel való vitáját hozta összefüggésbe a történtekkel. Ismeretes, hogy 55 millió eurós bérkövetelése van a párizsi klubbal szemben, amely kapcsán a Francia Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága épp kedden hallgatta volna meg.

Mbappé ezúttal nem kapott helyet Franciaország labdarúgó-válogatottjában, mert erőnlétileg nincs csúcsformában. A csapat viszont nélküle is megnyerte a mérkőzéseit a Nemzetek Ligájában: október 10-én Izraelt verte 4-1-ra, majd hétfő este Belgium vendégeként aratott 2-1-es sikert. Franciaország négy forduló után 9 ponttal az A liga 2. csoportjának második helyén áll, egy ponttal maradva el a listavezető Olaszországgal szemben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?