Lionel Messi megérkezett Miamiba, vasárnap mutatja be az Inter

Lionel Messi kedden megérkezett Miamiba, ahol vasárnap mutatják be a hétszeres aranylabdás labdarúgót.

Az argentin sztár feleségével és három gyermekével repült a floridai városba, ahol a tervek szerint nagyszabású esemény keretében mutatja be az Inter Miami. A 36 éves világbajnok futballista június elején döntött úgy, hogy az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain után az észak-amerikai profiligában (MLS) folytatja pályafutását.

A támadó 2004. október 16-án játszotta első hivatalos mérkőzését a Barca színeiben, amellyel négyszer nyert Bajnokok Ligáját, tízszer spanyol bajnokságot. Tavaly decemberben – a 2014-es vb-ezüst után – az argentin válogatottal is a csúcsra ért, ugyanis Katarban megnyerte a világbajnokságot.

Bár nevelőegyesülete mellett a mesés összeget kínáló szaúdi al-Hilal is csábította, a világsztár végül az Egyesült Államokat választotta.

Messi 2021 augusztusában hagyta el az FC Barcelonát – amelynek 2000 óta volt a tagja –, és igazolt Párizsba, ahol tavaly és idén is francia bajnokságot nyert.

Az Inter Miami 21 mérkőzés után a Keleti főcsoport utolsó helyén áll az MLS-ben.

Kapcsolódók

Kimaradt?