Lionel Messi eldöntötte, hol folytatja pályafutását

Lionel Messi hivatalosan is bejelentette, hogy az Inter Miami labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Fotó: Agerpres/EPA

A világbajnok argentin klasszis a Mundo Deportivó katalán lapnak azt mondta: ha már a Barcelonába nem térhetet vissza, akkor el akarja hagyni Európát, hogy kikerüljön a reflektorfényből. „Kaptam ajánlatokat más európai csapatoktól is, de nem is gondolkodtam rajtuk, mert én a Barcelonába szerettem volna menni. De ha már ez nem sikerült, akkor máshol zárom le a pályafutásomat. Szeretném másképp megélni az Egyesült Államok ligáját, sokkal jobban akarok örvendeni minden egyes napnak. Ugyanolyan felelősségtudattal és győzni akarással akarok játszani, de sokkan nagyobb lelki békében” – fogalmazott a Paris Saint Germain-től távozó 35 éves aranylabdás labdarúgó.

Arról is beszélt, hogy a Párizsban eltöltött elmúlt két évben nem érezte jól magát, ami rossz hatással volt a családjára is. Ezen változtatni akart, ugyanakkor azt nem szerette volna, hogy visszatérése esetén a Barcelonából bárkit is el kellene küldeni vagy a fizetéseket csökkenteni. Elmondása szerint katalánokkal nem is beszélt pénzről, ha pedig kizárólag az befolyásolta volna a döntését, úgy a szaúdiak ajánlatát fogadta volna el.

Az Inter Miami különben az amerikai MLS Keleti Konferenciájában a sereghajtó 15. helyen áll jelenleg. Tizenhat lejátszott mérkőzés során 15 pontot gyűjtött. A klub a Twitter-oldalán, egyedi videóüzenettel jelentette be szerda este Messi érkezését.

Kapcsolódók

Kimaradt?