FRISSÍTVE - Konferencia Liga: győzött a Kolozsvári CFR, megvan az európai kupatavasz a Fellegváron

Egyedüli csapatként képviselheti Romániát az európai kupatavasz küzdelmeiben a Kolozsvári CFR, miután a labdarúgó Európa Konferencia Liga G-csoportjának utolsó fordulójában 1-0-ra legyőzte a koszovói bajnok FC Ballkanit.

Amint a mérkőzést felvezető cikkünkben is írtuk, a Kolozsvári CFR-nek jobb eredményt kellette elérnie a FC Ballkani elleni, mint amit Slavia Prága a már továbbjutott Sivasspor ellen. A két csapat 7 7 ponttal állt a tabella második illetve harmadik helyén, a direkt eredményt pedig a vasutasoknak kedvezett.

A szerző felvételeA fellegvári Constantin Radulescu stadionban mintegy 8 ezer néző látogatott ki, és a csapat ígéretes támadásokkal indított. A vezető gól Nana Boateng nevéhez fűződik, aki a 17. percben két méterről vágta elemi erővel a labdát Stivi Frasheri, mielőtt a játékszer három másik csapattársánál is megfordult.Fotó: Kolozsvári CFR

A gól után is a CFR volt veszélyesebb, a 33. percben  Cephas Malelét bukatták a koszovói védők a saját büntetőfelületükön belül, így a CFR előtt adott volt a lehetőség, hogy megduplázza előnyét. A tizenegyes Ciprian Deac végezte el, de Frasheri hárított. Daniel Schlager német játékvezető szabálytalanságot látott koszovói oldalon (nem volt világos, hogy elmozdult a kapus, vagy belépett a tizenhatosba egy mezőnyjátékos), ezért megismételtette a büntetőt. Deac másodszor megpróbált túljárni Frasheri eszén, középre rúgta a labdát, de az albán kapus nem mozdult el és második alkalommal is védett.

A második félidőben a CFR visszalépett, a védekezésre helyezte át a hangsúlyt és eredményesen „ölte az időt”.

A végső sípszó után a csapat megkapta a vastapsot a közönségtől, ugyanis egyetlen romániai csapatként bebiztosította helyét a Konferencia Liga legjobb 24 csapata között. Ellenfelet az Európa Liga csoportköreinek 3. helyezettjei közül kap, a sorsolást hétfő délután tartják az UEFA nyon-i székházában.

FRISSÍTÉS: az Európa-liga csoportküzdelmeinek lezárultával kialakultak a végső táblázatok, így ismertté vált a csoportharmadikok kiléte, amelyek közül kap majd ellenfelet a Kolozsvári CFR. Az urnába kerülő alakulatok:

  • Bodo/Glimt (Norvégia)
  • AEK Larnaca (Ciprus)
  • Ludogorec (Bulgária)
  • Sporting Braga (Portugália)
  • Sheriff Tiraspol (Moldovai Köztársaság)
  • Qarabag (Azerbajdzsán)
  • Trabzonspor (Törökország)
  • Lazio (Olaszország)

Labdarúgó Konferencia Liga, G-csoport, 6. forduló

  • Kolozsvári CFR-FC Ballkani 1-0
  • Slavia Prága-Sivasspor 1-1

1. Sivasspor              11
2. Kolozsvári CFR    10
3. Slavia Prága         8
FC Ballkani                4

Kapcsolódók

Kimaradt?