Ismét terítéken a román futballfőnök UEFA-elnöki esélyei

Noha Răzvan Burleanu korábban leszögezte, hogy nem áll szándékában versenybe szállni az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökségéért 2027-ben, az AS spanyol szaklap továbbra is a tisztségre esélyesek közé sorolja a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vezetőjét.

Burleanu neve továbbra is a "pakliban" maradt | Fotó: FRF

Burleanu mellett három volt labdarúgót, a portugál legendát, Luis Figót, a montenegrói Predrag Mijatovicot, valamint a horvát Zvonimir Bobant nevezték meg potenciális jelöltként a kontinentális szervezet majdani tisztújítására.

A találgatásokat az táplálja ismét, hogy miután az UEFA párizsi kongresszusán végül megszavazták azt az alapszabálymódosítást, amely révén a regnáló elnök Aleksander Ceferin három év múlva ismét pályázhatna egy újabb mandátumra, a szlovén sportvezető bejelentette, hogy voltaképp nem áll szándékában újrázni. A BBC beszámolója alapján Ceferin azt nyilatkozta, hogy már fél évvel ezelőtt eldöntötte, hogy nem fog 2027-ben ismét versenybe szállni az elnökségéért. „A szervezetnek vérfrissítésre van szükség, ugyanakkor már hét éve távol vagyok a családomtól. Szándékosan nem beszéltem erről korábban, mert szerettem volna előtte látni az emberek valós arcát, és láttam” – fogalmazott.

Ceferin újrázását leginkább az angol szövetség ellenzi, amelyik nem is szavazta meg a párizsi kongresszuson az azt lehetővé tevő statútum-módosítást. Vannak ugyanakkor más ellenzői is a az UEFA-t 2016 óta irányító szlovénnak, és mint ahogyan arról korábban írtunk, a 2027-es tisztújítás kapcsán már tavaly télen – miután napvilágot látott az alapszabályzat-módosítás terve – esélylatolgatások és találgatások töltötték meg a nemzetközi sportlapokat.

Burleanut eredetileg az angolok pártfogoltjaként harangozták be lehetséges jelöltként, az FRF első embere viszont ennek kapcsán kijelentette, hogy az esetenkénti nézeteltérések ellenére semmi problémája Ceferinnel, és nem tervezi, hogy megpályázza az elnökséget. Ugyanakkor a spanyolok szerint, ha a szlovén mostani bejelentéséhez hűen valóban nem száll harcba újabb mandátumért, akkor a külföldön jó megítélésnek örvendő Burleanu reális alternatívát jelethet három év múlva esedékes választásokkor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?