Győzelemmel mutatkozott be a női kézilabda-válogatott „új generációja”

Cristina Neagu és Crina Pintea, valamint több rutinos játékos nélkül is begyűjtötte a győzelemért járó két pontot Románia női kézilabda-válogatottja a 2024-es Európa-bajnoki csoportselejtezők szerdai meccsén.

Ezen a besztercei találkozón, mint ismeretes, azt a Horvátországot fogadták amelyikkel két forduló után holtversenyben álltak a négyesük élén. Ezen a találkozón már Cristina Laslo volt a csapatkapitány, Florentin Pera szövetségi kapitány „generációváltásának” következtében pedig a keretben az átlagéletkor mindössze 24 év volt.

Fotó: EHF.com

Ez viszont nem jelentett akadályt a horvátok ellen: bár helyenként szoros volt az állás, 26-24-re megnyerték a találkozót, így immár 6 ponttal állnak az 1-es csoport élén. Horvátország 4 ponttal maradt a második helyen. Pera a lefújást követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy tanítványai bebizonyították, hogy helyük van a válogatottban és ez a mostani siker jót tett a csapat önbizalmának.

A selejtezők negyedik fordulójában Románia vendégeskedik a horvátoknál vasárnap. A szövetségi kapitány szerint idegenben nehezebb feladatuk lesz, de képesnek tartja tanítványait egy újabb győzelemre.

A magyar, svájci és osztrák közös rendezésű kontinensviadalra a csoportok első két helyezettjei, továbbá a legjobb négy csoportharmadik kvalifikál.

Mivel a házigazdáknak és az Eb-címvédő Norvégiának nem kell selejtezőt vívniuk, ők az EHF-kupában játszanak a kvalifikációs meccsek idején, Magyarország pedig szerdán 38-26-ra legyőzte Svájcot hazai környezetben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?