„Fő célunk a bajnokság megnyerése” – Interjú Tamás Szabolcs asztaliteniszezővel

Bizakodva várja a román bajnokság folytatását a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub játékosa, Tamás Szabolcs, aki szerint csapata fő ereje az egységben rejlik. A játékos úgy érzi, megvan bennük a lehetőség, hogy az erősebb ellenfelekkel is felvegyék a versenyt hazai és nemzetközi szinten is, szerinte gyakran apró tényezők döntenek egy-egy fontos találkozón. Az őszi szezont követően a Superliga harmadik helyén állnak, a folytatáshoz minden máshoz hasonlóan pozitívan állnak hozzá, remélve, hogy akár a tavalyi ezüstérmes helyezést is fölül tudják múlni.

Tamás Szabolcs 2000-ben született Budapesten. A Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub játékosa hét évesen kezdte el űzni a sportot a városban, ahol már utánpótlásszinten is jelentős eredményeket ért el. Fiatalként kölcsönben öt évig buzăui színekben versenyzett, viszont ez idő alatt is Székelyudvarhelyen maradt, ott is edzett. Ma már klubja egyik meghatározó játékosának számít, társaival az elmúlt években nemezetközi tapasztalatokra is szert tettek, tavaly pedig ezüstérmesek lettek a román bajnokságban.

 A Superliga ünnepek előtt rendezett fordulójában a Steaua csapatával játszottak fontos mérkőzést, amelyen ugyan Tamás Szabolcsnak sikerült mérkőzést nyernie, csapata viszont 3–1-es vereséget szenvedett a bukaresti együttestől, ezzel az őszi szezon után harmadik helyen állnak a bajnokságban.

Mikor döntötted el, hogy versenyszinten szeretnéd űzni az asztaliteniszt?

– Elsős koromban sokan mondták, hogy az átlagnál többet mozgok. A szüleimmel úgy döntöttünk, választunk közösen egy sportot nekem, a focit gyerekfejjel veszélyesnek gondoltam. Edzők jöttek az iskolámba, hogy diákokat toborozzanak, így jött képbe az asztalitenisz.

Fotók: a sportoló személyes archívuma

Másnap már le is mentem a terembe, kipróbáltam. Ahogy belekerültem a sportágba, egyből profi edzéseket kellett végeznem, egy év elteltével már vittek versenyezni, általában a legelső senkinek nem szokott jól sikerülni, de innen indult a karrierem.

– Mennyire volt nehéz megszokni a versenyzéssel járó körforgást és a színvonal emelkedését az erősebb mezőnyben?

– Gyerekként nem éreztem fárasztónak az edzést és a versenyzést. Három év után kezdtek vinni országos bajnokságokra és nemzetközi versenyekre, ott éreztük, hogy nem városi vagy megyei bajnokságban játszunk. 2013-ban buzăui színekben megnyertük a csapatos országos bajnokságot, az volt az első komolyabb sikerem.

– Hogyan fejlődött fiatal játékosként a technikád, mára mi lett a fő erősséged?

– Fiatalként az volt az erősségem, hogy olyan tenyerest tudtam pörgetni, amelyet az ellenfelek nem mindig tudtak jól visszaadni. Ez akkoriban működött, de érdemes tudni, hogy a modern asztalitenisz technikája szinte évente változik, ma már ez a lassú technikai elem sokak számára nem zavaró, inkább az erőn van a hangsúly.

– Évek óta erős csapatnak számít a bajnokságban a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub, idén a bukaresti Steaua mellett a Sepsi SIC lehet a másik nagy riválisotok. Csapatszinten miben rejlik az erősségetek?

– Egységesen tudunk játszani, hasonló szinten. Más csapatnál gyakran előfordul, hogy valaki kiemelkedik a többiek közül. Nálunk György Szilárd és a már hatodik éve nálunk játszó Sebastian Loso különböző játékstílussal közel egy szintet képviselnek, a legjobb játékosokat is meg tudják verni. Összeségében megvan bennünk az a képesség, hogy a bajnokságban és nemzetközi szinten is fel tudjuk venni a versenyt a nagyobb csapatokkal.

– Lehetőségetek volt nemzetközi szinten a Bajnokok Ligájában és az Európa Kupában is mérkőzéseket játszani. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél ezeken a tornákon, mennyire volt nehéz alkalmazkodni az ellenfelek játékához?

– Minden sportágban nehezebb a nemzetközi szint, mint az országos. Itthon a Sepsi ellen minimális tényezőkön múlt, hogy nem mi nyertünk, a Steauát is lehet esélyünk megverni, ha elkapnak egy rosszabb napot. Nemzetközi szinten minden egyes találkozón hatalmas teljesítményt kell nyújtanunk, ha győztesen akarunk kijönni belőle.

Az idei Európa Kupa második szakaszában közel négy órás mérkőzést vívtunk a holland ellenfelünkkel, amelyet három 3–2-es győzelemmel tudtunk megnyerni, szóval gyakran nüanszokon múlik a végeredmény.

– Visszatérve a Superligára, mennyire látod reálisnak az esélyeiteket idén a bajnoki címre?

– Mi mindig pozitívan állunk a meccsekhez, viccesen ki tudom emelni, hogy György István edző gyakran megmondja meccs előtt, hogy Szilárd megveri az egyiket, Loso a másikat, én pedig a harmadikat, legyen az Bajnokok Ligája-mérkőzés vagy bármi más, ő mindig így áll hozzá, nekünk, játékosoknak is ilyen a felfogásunk. Tavaly sikerült ezüstérmet szerezni a Superligában, a jelenlegiben harmadikok vagyunk, igyekszünk majd ennél is jobb helyen végezni, fő célunk a bajnokság megnyerése lenne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?