Férfi kosár: döntős a Nagyváradi CSM-t „lelépő” CSO Voluntari

Fotó: Facebook/CSO VoluntariNem jött össze az erdélyi álomdöntő a férfi kosárlabda országos bajnokságban, ugyanis a pályahátrányból induló CSO Voluntari söpréssel (3-0) nyerte meg a Nagyváradi CSM elleni szériáját. Másik ágon a Kolozsvári U-BT 2-0-ra vezet a FC Argeș Piteștti ellen, és egy csütörtök esti sikerrel megválthatja a másik finálés jegyet.

Az alapszakasz lezárulása után a kosárlabda erdélyi szerelmesei joggal remélték, hogy idén is két erdélyi csapat játszhatja a férfi bajnoki döntőt, ugyanis a címvédő Kolozsvári U-BT mögött a Nagyváradi CSM végzett. A pályaelőny a kosárlabdában talán a többi sportágnál is többet nyom a latba, így mindenki arra készült, hogy az ország két legnagyobb csarnokában – Kolozsváron 10 ezer, Váradon 5500 néző fér el – fergeteges hangulat fogadja majd a játékosokat.

A negyeddőntőkben „menetrend szerint” mentek a dolgok, a pályaelőnnyel rendelkező csapatok kvalifikálták magukat az elődöntőbe, ahol a következő két párharc

  • Kolozsvári U-BT–FC Arges Pitesti
  • Nagyváradi CSM–CSO Voluntari

hivatott arról dönteni, hogy ki játszik a bajnoki trófeáért.

Azt már a kezdő feldobás előtt is lehetett sejteni, hogy a 2. és 3. helyezett párharca kiegyensúlyozottabb lesz, mint a címvédő kolozsváriak és a sérülésektől megtizedelt pitești-ek elődöntője, de arra senki se számított, hogy az Ilfov megyeiek kétszeri is nyerni tudnak (66-74, 66-74) Nagyváradon és 2-0-s vezetéssel utazhatnak haza a széria lezárására.

Szerda este a voluntari-i zseb-sportcsarnokban Cristi Achim tanítványai megpróbálták a lehetetlent, megfordítani a párharcot. Szünetre 9 pontos előnnyel (31-40) mentek, majd pár perccel később egy Kris Richard kosár után ez a vezetés 12 pontra nőtt. Ekkor lépett színre Vlad Moldoveanu, aki bénító triplákkal faragta le az CSM előnyét, a harmadik negyed végén már a Voluntari vezetett 2 ponttal (63-61).

A hazaiak lendülete az utolsó játékrészben is folytatódott, most rajtuk volt a sor, hogy ellépjenek. A Várad küzdött minden labdáért, és visszakapaszkodott a mérkőzésbe: 1 perccel a vége előtt 81-79-es hazai vezetésnél a játékvezetőknek volt egy kérdőjeles döntése a Voluntari javára, amelyet aztán kihasznált a hazai csapat és egy újabb győzelemmel (85-79) lezárta a párharcot.

Kuti Nándor | Fotó: Kolozsvári U-BT/Manases SándorMásik ágon a teljesen már forgatókönyv szerint alakultak eddig a dolgok. Az alapszakaszt megnyerő és idén az európai kupaporondon is szintet lépő Kolozsvári U-BT esélyt se adott a sérülésektől megtizedelt FC Argeș csapatának, Mihai Silvășan tanítványai az első mérkőzésen aratott fölényes, 25 pontos győzelmüket (98-73), a második összecsapáson alaposan felülmúlták és 45 ponttal többet pakoltak a vendégek kosarába.  (113-68)

A sorozat csütörtök este Pitești-en folytatódik és minden valószínűség szerint véget is ér, ugyanis – ha hinni lehet Tudor Costescu pitești-i edzőnek, akkor a negyeddöntőben lesérült játékosok továbbra sem bevethetőek.

Kapcsolódók

Kimaradt?