Európa-liga: a trófea mellett a BL-indulás a tét a budapesti döntőben

Az AS Roma és az FC Sevilla számára nem csak a trófea elhódítása lesz a tét a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében a Puskás Arénában, mivel a győztes helyet kap a Bajnokok Ligája főtábláján.Fotó: MTI

Az olasz együttes hatodik, míg a spanyol a 11. helyen áll hazája bajnokságában, így a BL-szereplésre egyiknek sincs esélye az utolsó forduló eredményeitől függetlenül, mert ahhoz az első négy között kellett volna végezni. Ráadásul az andalúziai gárda a következő idényben egyáltalán nem szerepelhet nemzetközi sorozatban, ha vereséget szenved a magyar fővárosban, míg a római együttes számára ismét az Európa-liga, vagy rosszabb esetben a Konferencia-liga maradna.

A budapesti döntő, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 22 órakor az angol Anthony Taylor sípjelére kezdődik.

A csapatok formáját szinte lehetetlen megítélni, mert mindkét esetben hetek óta az látszik, hogy kizárólag az Európa-liga számít, annak megnyerése jelentené a szezon megmentését. Ennek megfelelően a Sevilla három, a Roma pedig már nyolc kör óta nyeretlen a La Ligában, illetve a Serie A-ban.

A döntő nagy kérdése, hogy a Sevilla vagy az AS Romát irányító vezetőedző, José Mourinho sikersorozata folytatódik-e tovább. A spanyolok ugyanis hetedszer jutottak a második számú európai kupasorozat fináléjába, az előző hatot mind megnyerték, így csúcstartók az Európa-ligában. A portugál tréner szintén százszázalékos az európai kupafinálékban, korábbi öt döntőjét kivétel nélkül megnyerte: kettőt a BL-ben, egyet-egyet az UEFA Kupában, az Európa-ligában és tavaly az akkor debütáló Konferencia-ligában. A hatvanéves szakember számára a duplázás sem lenne ismeretlen, mivel pályafutása kezdetén az FC Portóval 2003-ban az El jogelődjében, az UEFA Kupában, majd egy évvel később a BL-ben diadalmaskodott, most hasonló bravúrra készül a Farkasok kispadján.

Összességében mindkét csapat döntőbe jutása meglepetés volt, de a Sevilla klasszisai az idény legfontosabb részében lendültek formába, míg az idény során rendre sérülésektől tizedelt rómaiak annak örülhetnek, hogy olyan vezéregyéniségeik, mint Paulo Dybala és Chris Smalling a döntőre felépültek. A Sevilla vezetősége a tragikus szezonkezdés után előbb októberben Julen Lopetegui, majd márciusban Jorge Sampaoli munkáját köszönte meg, de aztán José Luis Mendilibar irányításával nemcsak simán biztosította bennmaradását a csapat, hanem döntőbe jutott a kedvenc sorozatában, amihez elengedhetetlen volt a védekezés javulása.

A rómaiak menetelésében szintén a José Mourinho védjegyének számító remek védekezés játszotta a kulcsszerepet. A Roma - a Sevillához hasonlóan - öt egyenes kieséses meccsén nem kapott gólt. Támadásban viszont sok esetben kifejezetten elképzelés nélküli futballt nyújtott a római gárda, amikor Paulo Dybala nem volt bevethető. Az argentin válogatottal világbajnok támadó hetek óta bokasérüléssel bajlódik, így az együttes legutóbbi nyolc találkozójából csak kétszer lépett pályára, akkor is csupán csereként. Az szinte biztosra vehető, hogy kilencven percet nem bír végig, ezért nagy kérdés, hogy kezdőként kap-e helyet az AS Romában, vagy meccs közben áll majd be, ahogy április eleje óta mindig.

A Sevillából viszont mindenképpen hiányozni fog egy világbajnok, mivel a védő Marcos Acunát kiállították az elődöntő visszavágóján. Rajta kívül mindenki más bevethető. A Románál két védő, Rick Karsdorp és Marash Kumbulla hiányzik, de egyikük sem tölt be meghatározó szerepet a kiváló hátsó alakzatban. Ami fontosabb a rómaiak számára, hogy Dybala és Smalling mellett a szintén sérüléssel bajlódó Rui Patricio, Lorenzo Pellegrini és Nemanja Matic is valószínűleg vállalja a játékot, az esetükben az a kérdés, mennyit bírnak majd játszani.

Az új Puskás Arénában ez lesz a második európai kupafinálé. A Sevillának nincs innen jó emléke, mivel 2020-ban az európai Szuperkupa-mérkőzésen hosszabbításban 2-1-re kikapott a Bayern Münchentől.

Mourinho: a csapatról szól minden, nem rólam

Fotó: MTIJosé Mourinho vezetőedző a jövőjét firtató kérdések elől kitért, mondván minden az AS Roma labdarúgócsapatáról szól, nem pedig róla a Puskás Arénában sorra kerülő szerdai Európa-liga döntő előtt. „Hosszú út volt, és megérdemelten jutottunk el idáig. Nagyon várjuk ezt a mérkőzést, mert az utóbbi időben ezért dolgoztunk. Rengeteg meccsünk volt az elmúlt időszakban, sok sérülés nehezítette a dolgunkat, erre tekintettel kellett lenni, fél szemmel mindig erre a döntőre figyeltünk” – mondta a portugál szakember a keddi sajtótájékoztatón.

A hatvanéves Mourinho a jövőjét firtató kérdésre úgy reagált, minden a csapatról szól, nem róla. Annyit elárult, hogy az együttes vezéregyéniségei is feltették neki ezt a kérdést, nekik konkrét választ adott, de azt nem kívánta most felfedni. Megjegyezte, amikor 2010-ben távozott az Internazionalétól a triplázás után, az teljesen más helyzet volt, most nincs kapcsolatban senkivel. Később a csapatkapitány Lorenzo Pellegrini úgy fogalmazott, ez egy bizalmas beszélgetés volt, amiről nem akar beszélni, mert csakis a mérkőzéssel akar foglalkozni.

„Nem az edző játszik, az edző a meccs előtt végez hatalmas munkát, az utolsó edzés végén a stáb munkája lezárult. Ülünk majd a padon, és próbálunk segíteni, de a játékosok írhatnak történelmet” – mondta Mourinho, aki szerint nem jelent előnyt, hogy több trófeát nyert kollégájánál, José Luis Mendilibarnál, mert a Sevilla csapatként nyert jóval több trófeát, mint a Roma. - „A Sevilla olyan tapasztalattal rendelkezik az El-ben, amit szinte kisujjból kiráz, nekünk felejthetetlen élmény lesz.”

Mendilibar szerint a kevesebbet hibázó csapat győz

José Luis Mendilibar, a Sevilla vezetőedzője szerint a kevesebbet hibázó csapat emelheti majd magasba a trófeát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntője után, a Puskás Arénában.

„Amikor átvettem az irányítást, már a kieséses szakaszban volt az együttes, így nem minden az én érdemem. Erős csapatokkal kellett játszani, de eljutottunk a döntőig. Holnap sem lesz ez másként, mindent bevetünk, hogy ismét elhódítsuk a kupát" - fogalmazott a március 21-én kinevezett 62 éves tréner, aki így a második számú európai kupasorozatban a negyeddöntőtől irányította a Sevillát. - „A történelem nem hazudik, ez a klub ebben a sorozatban, főleg az elmúlt húsz évben, a legjobb volt. De a történelem önmagában nem nyer meccset. Ez lesz a legnehezebb mérkőzésünk a legerősebb ellenféllel szemben egy semleges helyszínen”.

A baszk szakember úgy vélekedett, mindkét csapat számára nehéz lesz hazavinni a trófeát. Szerinte a hibák megbosszulják magukat, ezért az dönt majd, melyik együttes hibázik kevesebbet. Arra nem tudott válaszolni, hogy mit tart fontosabbnak, az edzői tapasztalatot, vagy egy csapat nagyobb rutinját, ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy neki - a hatodik fináléjára készülő José Mourinhóval szemben - az első döntője lesz, ezért különleges estére készül.

„Nem érdekel a jövőm, én két és fél hónapra érkeztem. Nyugodt vagyok, csak a holnapi meccsre koncentrálok. Az idény után majd kiderül, mi lesz a sorsom, de nem hiszem, hogy egyetlen meccs döntene erről” – mondta Mendilibar, aki hálás volt kollégája Sevillát méltató szavaiért, ugyanakkor szerinte lényegtelen melyik csapat számít esélyesnek, mert az előny vagy a hátrány a pályán ütközik ki, az előtte lévő spekuláció semmit sem számít.

Mendilibar sem mulasztotta el dicsérni az ellenfelet, az AS Romát, amely megfogalmazása alapján nagyon erősen védekezik, minden játékelemben erős, ráadásul a kiélezett szituációkban is nyugodt tud maradni. Megjegyezte, utóbbi a saját csapata számára is fontos lesz, továbbá hozzátette, nem szeretnének teret engedni a rivális kontráinak.

Kapcsolódók

Kimaradt?