EL: könnyek között, de emelt fővel búcsúzott a CFR

Két percig az Európa-liga nyolcaddöntőjében érezhették magukat csütörtök este a Kolozsvári CFR játékosai és szurkolói a sevillai Ramón Sánchez-Pizjuán stadionban, ugyanis ennyi idő telt el Adrian Păun 87. percben lőtt gólja és a videobírók közbeavatkozása között. A mérkőzés 0-0-s döntetlennel ért véget, és az andalúziai csapat idegenben lőtt góljának köszönhetően jutott be a sorozat legjobb tizenhat csapata közé.

Nyomasztó fölényt alakított ki a Julén Lopetegui vezette Sevilla FC az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett párharc visszavágóján, az első 40 percben valósággal odaszegezte a Kolozsvári CFR-t a saját tizenhatosához. Ezalatt a házigazdák számos ordító gólhelyzetet is kidolgoztak, Ocampos kapáslövése kevéssel szállt el a vinkli fölött, Koundénak - egy kis dekázgatás után – eleresztett löketét Arlauskis tolta szögletre.

Amikor pedig a védelem és a kapus is verve volt, akkor a szerencse szegődött a vasutasok mellé, mint történt Reguilón féltávoli lövésénél, amit saját csapattársa, Luuk de Jong blokkolt a CFR kapujának torkában. Aztán az első félidő utolsó perceiben a kolozsváriak is megmutatták, hogy nem véletlenül jutottak el a sorozat eme előrehaladott szakaszába: Danjan Djokovic és Adrian Paun lövéseinél Bounou kapus akadályozta meg, hogy a vendégek előnnyel vonulhassanak szünetre.

A második félidő elején a CFR sokkal bátrabban futballozott, a labdabirtokási arányt is sikerült lényegesen feljavítani az első félidő után. A Sevilla ebben a játékszakaszban taktikát váltott, már nem akarta középen áttörni a CFR védelmét, hanem a szélekről, pontrúgásokból vitte be a labdát a vasutasok tizenhatosába. Mivel gól továbbra sem született, a spanyolok elkezdtek az idő múlására is játszani.

A bomba a 87. percben robbant, amikor Bounou csúnyán bevédte Păun távoli, lapos, középre menő lövését. A CFR-játékosok kirohantak a szögletzászlóhoz ünnepelni, miközben a Sevilla játékosai és kispadja megrohamozta Andris Treimanis játékvezetőt. A lett sípmester a VAR-szoba segítségét kérte, onnan pedig Stuart Atwell és Lee Betts azt üzente, hogy a Păun gólját előkészítő Lacina Traoré kezét is érte a labda. A gól érvénytelenítése miatt Dan Petrescu idegrohamot kapott, és örülhetett, hogy megúszta egy sárga lappal. Nem így Bordeianu, aki a hosszabbítás perceiben megkapta második sárgalapját. és emberhátrányban hagyta csapatát.

De mindez már nem változtatott a végkifejleten, a Sevilla FC dicstelen, 0-0-s hazai pályán elért döntetlennel, egy „szürke zónás” meg nem adott CFR góllal jutott be az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. 

Dan Petrescu az UEFA-szabálykönyvvel a kezében érkezett a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra.

 

Európa-liga, nyolcaddöntőbe jutásért
Sevilla FC-Kolozsvári CFR 0-0, továbbjutott idegenben lőtt góllal a Sevilla FC
Ramón Sánchez-Pizjuán, 42 ezer néző
Sevilla FC: Bounou - Koundé, Gudelj, Diego Carlos - Jesus Navas, Jordán, Fernando, Reguilón - Suso, de Jong, Ocampos. Edző: Julen Lopetegui
Kolozsvári CFR: Arlauskis - Manea, Burcă, Vinicius, Camora - Bordeianu - Deac, Djokovic, Paun, Omrani - Traore. Edző: Dan Petrescu

További eredmények

  • Arsenal-Olimpiakosz (görög) 1–2, tj: az Olympiakosz, 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal
  • Benfica (portugál)–Sahtar Doneck (ukrán) 3–3, tj.: a Sahtar Doneck, 5–4-es összesítéssel
  • Internazionale (olasz)–Ludogorec (bolgár) 2–1, tj.: az Inter, 4–1-es összesítéssel
  • Celtic (skót)–Köbenhavn (dán) 1–3, tj.: a Köbenhavn, 4–2-es összesítéssel
  • Ajax (holland)–Getafe (spanyol) 2–1, tj.: a Getafe, 3–2-es összesítéssel
  • Manchester United (angol)–FC Bruges (belga) 5–0, tj.: a Manchester United, 6–1-es összesítéssel
  • Gent (belga)–Roma (olasz) 1–1, tj.: a Roma, 2–1-es összesítéssel
  • Malmö (svéd)–Wolfsburg (német) 0–3, tj.: a Wolfsburg, 5–1-es összesítéssel
  • LASK Linz (osztrák)–AZ (holland) 2–0, tj.: a LASK, 3–1-es összesítéssel
  • Basel (svájci)–APOEL (ciprusi) 1–0, tj.: a Basel, 4–0-s összesítéssel
  • Porto (portugál)–Bayer Leverkusen (német) 1–3, tj.: a Leverkusen, 5–2-es összesítéssel
  • Basaksehir (török)–Sporting CP (portugál) 4–1, tj.: a Basaksehir, 5–4-es összesítéssel
  • Espanyol (spanyol)–Wolverhampton (angol) 3–2, tj.: a Wolverhampton, 6–3-as összesítéssel
  • Braga (portugál)–Rangers (skót) 0–1, tj.: a Rangers, 4–2-es összesítéssel
  • A Red Bull Salzburg (osztrák)–Eintracht Frankfurt (német) mérkőzést orkánriasztás miatt elhalasztották péntek délután 19 órára. Az első összecsapáson a Frankfurt nyert 4-1-re. 
A nyolcaddöntő mezőnye: Basaksehir (török), Basel (svájci), Bayer Leverkusen (német), Getafe (spanyol), Internazionale (olasz), Köbenhavn (dán), LASK (osztrák), Manchester United (angol), Olympiakosz (görög), Rangers (skót), Roma (olasz), Sahtar Doneck (ukrán), Sevilla (spanyol), Wolfsburg (német) Wolverhampton (angol), Salzburg/Frankfurt

A nyolcaddöntő párosításának sorsolását pénteken 14 órától tartják Nyonban. Az első mérkőzéseket március 12-én, a visszavágókat egy héttel később, március 19-én rendezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?