banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

EL: az AS Roma félgőzzel és tartalékosan is legyőzte a Kolozsvári CFR-t

Tartalékosan, félgőzzel, szerencsével és bírói segítséggel biztosította be továbbjutását a labdarúgó Európa-liga legjobb harminckét csapata közé az AS Roma, amely csütörtök este 2-0-ra legyőzte a Fellegváron a Kolozsvári CFR-t. A vasutas gárda ezzel a vereséggel lépéshátrányba került a Young Boys Bernnel szemben, de a továbbjutás még nem úszott el.

Ahogy Európa-szerte mindenhol, a fellegvári Constantin Radulescu stadionban is a szerdán elhunyt Diego Armando Maradona tiszeteltére tartott egy perces csenddel kezdődött a Kolozsvári CFR-AS Roma mérkőzés. Az argentin világsztárt az egész futballvilág siratja, de különösképpen igaz ez szülőhazája mellett Olaszországban, és azon belül is Nápolyban. Ennek súlyát a vasutasok mostani ellenfelei vasárnap élőben is megtapasztalhatják, hiszen következő mérkőzésüket épp a San Paolo stadionban fogják lejátszani a Serie A kilencedik fordulójában.

Mint írtuk, a két csapat két héttel ezelőtti mérkőzésén a római Olimpiai stadionban a CFR kiütéses, 5-0-s vereséget szenvedett, vasutas játékosokban munkált a revansvágy, Dan Petrescunak nem kellett különösképpen motiválnia őket. A megoldandó feladatot inkább az jelentette az edző számára, hogy a sok hiányzót kivel pótolja, hiszen a védelemből kieső Vinícius és Cestor, középpályáról hiányzó Deac és Hoban, valamint a csatársorból kieső Omrani által keletkezett lyukakra nem állt rendelkezésére olyanolyan képességű játékos. Végül Petrescu felküldte a pályára a legjobb tizenegy játékosát, és remélte a legjobbakat.

A másik oldalon sem volt rózsás a helyzet, Paulo Fonseca feje főleg amiatt főhetett, hogy kit rak be a védelembe. Hat védőjét nem tudta elhozni Kolozsvárra, így a rómaiaknál is középpályáról hátrahúzott belső védő, és 18 éves szélsőt láthattunk a csapatban. 

Az egyre sűrűsödő ködben lejátszott mérkőzést a vendégek kontrollálták, ők határozták meg annak iramát és a labdát is többnyire ők birtokolták. A CFR mellett szól viszont, hogy stabil szervezettségével távol tartotta Balgradean kapujától a Rómát, így a vendégek labdabirtoklása semmilyen eredménnyel nem járt az eredményjelző tabellán.

Az egyensúly a második félidő elején egy buta gól miatt bomlott meg. A 49. percben a Róma egy szabadrúgáshoz jutott, amit a csereként beállt Veretout úgy centerezett a kolozsvári tizenhatosba, hol a labda - a lábak sokaságában - Debeljuhról a hazaiak hálójába pattant. A gól láthatólag nagyon megzavarta a CFR-es gépezetet, amely pár percig „üresjáraton ment”, a vendégek ezekben a percekben könnyedén növelhették volna előnyüket. A második félidő közepe táján a CFR magára talált, egyre jobban járatta a labdát támadó harmadban. Ezt látva az olaszok edzője felhozta Edin Dzekót és Henrikh Mkhitaryant, és a veterán bosnyák-örmény duó összejátéka, valamint az osztrák játékvezető „könnyű sípja” összehozott egy bübűntetőt a Rómának, amit Veretout magabiztosan értékesített. A két gólos előny birtokában a vendégek maradék kedve is elment a játéktól, így az utolsó percekben a CFR a szépítő gólért hajthatott, de az olasz védelmet nem sikerült áttörnie.

Kolozsvári győzelmével az AS Roma bebiztosította továbbjutását, a másik helyért a Szófiában győzedelmeskedő Young Boys Bern és a Kolozsvári CFR áll versenyben. Jelenlegi állás szerint ugyan a svájciaknak áll a zászló, viszont a hátralevő két fordulóban Rómába utaznak, majd hazai pályán fogadják CFR-t.         

A-csoport

  • CSZKA Szófia (bolgár)–Young Boys (svájci) 0–1 (Nsame 34.)
  • Kolozsvári CFR (romániai)–AS Roma (olasz) 0–2 (Debeljuh 49. – öngól, Veretout 67. – 11-esből)
1. Roma 4 3 1 – 9–1 +8 10
2. Young Boys 4 2 1 1 6–3 +3   7
3. CFR Cluj 4 1 1 2 3–8 –5   4
4. CSZKA Szófia 4 – 1 3 0–6 –6   1

B-csoport

  • Molde (norvég)–Arsenal (angol) 0–3 (Pépé 50., Nelson 55., Balogun 83.)
  • Dundalk (ír)–Rapid Wien (osztrák) 1–3 (Shields 63. – 11-esből, ill. Knasmüllner 11., Kara 37., 58.)
1. Arsenal 4 4 – – 12–  2 +10 12
2. Molde 4 2 – 2   4–  8   –4   6
3. Rapid Wien 4 2 – 2   8–  7   +1   6
4. Dundalk 4 – – 4   5–12   –7   0

C-csoport

  • Nice (francia)–Slavia Praha (cseh) 1–3 (Gouiri 61., ill. Lingr 15., Olayinka 64., Sima 75.)
  • Bayer Leverkusen (német)–Hapoel Beer-Seva (izrael) 4–1 (Schick 29., Bailey 48., Demirbay 76., Alario 80., ill. Sviro 58.)
1. Slavia Praha 4 3 – 1   8–  6 +2 9
2. Leverkusen 4 3 – 1 14–  6 +8 9
3. Nice 4 1 – 3   6–12 –6 3
4. Hapoel Beer-Seva 4 1 – 3   6–10 –4 3

D-csoport

  • Rangers (skót)–Benfica (portugál) 2–2 (Arfield 7., Roofe 69., ill. Goncalo Ramos 78., Pizzi 81.)
  • Standard Liege (belga)–Lech Poznan (lengyel) 2–1 (Tapsoba 63., Laifis 90+3., ill. Ishak 61.)
1. Rangers 4 2 2 –   8–5 +3 8
2. Benfica 4 2 2 – 12–7 +5 8
3. Lech Poznan 4 1 – 3   6–8 –2 3
4. Standard Liege 4 1 – 3   3–9 –6 3

E-csoport

  • Granada (spanyol)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–1 (L. J. Suárez 8., Alberto Soro 73., ill. Asante 60.)
  • PSV (holland)–PAOK (görög) 3–2 (Gakpo 20., Madueke 51., Malen 53., ill. Varela 4., Colisz 13.)
1. Granada 4 3 1 – 6–2 +4 10
2. PSV 4 2 – 2 7–9 –2   6
3. PAOK 4 1 2 1 7–5 +2   5
4. Omonia 4 – 1 3 3–7 –4   1

F-csoport

  • AZ Alkmaar (holland)–Real Sociedad (spanyol) 0–0
  • Napoli (olasz)–HNK Rijeka (horvát) 2–0 (Politano 41., H. Lozano 75.)
1. Napoli 4 3 – 1 5–2 +3 9
2. Real Sociedad 4 2 1 1 2–1 +1 7
3. AZ Alkmaar 4 2 1 1 5–2 +3 7
4. Rijeka 4 – – 4 2–9 –7 0

G-csoport

  • AEK Athén (görög)–Zorja Luhanszk (ukrán) 0–3 (Hromov 61., Kabajev 76., Jurcsenko 86. – 11-esből)
  • Sporting Braga (portugál)–Leicester City (angol) 3–3 (el-Muszrati 4., Paulinho 24., Fransérgio 90., ill. Barnes 9., Thomas 78., Vardy 90+5.)
1. Leicester City 4 3 1 – 12–4 +8 10
2. Sporting Braga 4 2 1 1   8–8   0   7
3. AEK Athén 4 1 – 3   5–9 –4   3
4. Zorja Luhanszk 4 1 – 3   5–9 –4   3

H-csoport

  • Lille (francia)–Milan (olasz) 1–1 (J. Bamba 65., ill. Samu Castillejo 46.)
  • Sparta Praha (cseh)–Celtic (skót) 4–1 (Hancko 27., Julis 38., 80., Plavsics 90+4., ill. Édouard 15.)
1. Lille 4 2 2 – 10–  4 +6 8
2. Milan 4 2 1 1   7–  5 +2 7
3. Sparta Praha 4 2 – 2   9–  9   0 6
4. Celtic 4 – 1 3   5–13 –8 1

I-csoport

  • Qarabag (azeri)–Sivasspor (török) 2–3 (Zoubir 8., U. Matics 51., ill. A. Koné 40., 79. – az elsőt 11-esből, Kayode 58.)
  • Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Villarreal (spanyol) 1–1 (A. Pesics 47., ill. Álex Baena 45.)
1. Villarreal 4 3 1 – 13–5 +8 10
2. Maccabi Tel-Aviv 4 2 1 1   4–6 –2   7
3. Sivasspor 4 2 – 2   9–9   0   6
4. Qarabag 4 – – 4   3–9 –6   0

J-csoport

  • LASK (osztrák)–Royal Antwerp (belga) 0–2 (Refaelov 53., Gerkens 83.)
  • Tottenham Hotspur (angol)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 4–0 (Carlos Vinícius 16., 34., Winks 63., Lucas Moura 73.)
1. Royal Antwerp 4 3 – 1   5–  2 +3 9
2. Tottenham 4 3 – 1 10–  2 +8 9
3. LASK Linz 4 2 – 2   5–  8 –3 6
4. Ludogorec 4 – – 4   5–13 –8 0

K-csoport

  • CSZKA Moszkva (orosz)–Feyenoord (holland) 0–0
  • Wolfsberger AC (osztrák)–Dinamo Zagreb (horvát) 0–3 (Majer 60., B. Petkovic 75., Ivanusec 90+1.)
1. Dinamo Zagreb 4 2 2 – 4–0 +4 8
2. Feyenoord 4 1 2 1 4–5 –1 5
3. Wolfsberg 4 1 1 2 5–6 –1 4
4. CSZKA Moszkva 4 – 3 1 2–4 –2 3

L-csoport

  • KAA Gent (belga)–Crvena zvezda (szerb) 0–2 (N. Petrovics 2., Milunovics 58.)
  • Slovan Liberec (cseh)–Hoffenheim (német) 0–2 (C. Baumgartner 77., Kramaric 89. – 11-esből)
1. Hoffenheim 4 4 – – 13–  1 +12 12
2. Crvena zvezda 4 3 – 1   9–  4   +5   9
3. Slovan Liberec 4 1 – 3   2–12 –10   3
4. Gent 4 – – 4   2–  9   –7   0

(Címlapi fotó forrása: AS Roma)

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?