EuroCup: győzelmet arattak a kolozsvári kosarasok a jeruzsálemiek ellen

Fotó: Kolozsvári U-BT/FacebookA Hamburg elleni, múlt heti siker után a jeruzsálemi Hapoel ellen is nyert a Kolozsvári U–BT férfi kosárlabdacsapata, javítva ezzel a csoportjában elfoglalt pozícióján.

Bár nemzetközi szinten nem kezdődött jól az idény a román bajnok számára, az utóbbi hetekben egyre inkább magára talált, ezt a szerda esti Jeruzsálem elleni, a bulgáriai Samokov városában tartott EuroCup-mérkőzésén is megmutatta. Jobban kezdtek a kolozsváriak izraeli ellenfelüknél, a második negyed végére nyolcpontos előnyt kialakítva, ezzel viszont még nem dőlhettek hátra.

A Hapoelnek sikerült visszazárkózni a meccsbe, 63–63-nál pedig utol is érte a kolozsváriakat. Ezt követően ismét belehúztak az erdélyiek, a ponterős Guzman és Hervey vezérletével végül meg tudták nyerni a találkozót.

Ezzel a győzelemmel az U-BT ismét javított idei csoportkörös mérlegén az EuroCup sorozatban, a következő héten pedig szintén nyerhetőnek tűnő mérkőzése lesz. A csoportban hetedik helyen álló Venezia csapatát fogadja majd hazai pályán.

Férfi kosárlabda EuroCup, csoporktör, 5. forduló
Hapoel Jeruzsálem – Kolozsvári U-BT 73–81 (22–26, 14–18, 24–19, 13–18)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?