Döntött a sportbíróság: Bărbosué az olimpiai bronzérem

„Egyik szemünk sír, a másik nevet”, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében Ana Maria Bărbosunak jár a párizsi olimpia bronzérme talajon – jelentette be szombat koraeste a Román Tornaszövetség.

A döntés némiképp meglepő, hiszen Sabrina Voinea esetében számítottak sikerre a sportdöntőbíróságon, de fellebbezését elutasították. Bărbosu ügye viszont sikerrel járt, kiderült ugyanis, hogy az amerikai Jordan Chiles valóban késve óvot a döntőben, ezért a plusz pontokat, amivel megelőzte Ana Maria Bărbosut levonták tőle. A román tornászokat képviselő ügyvédcsapatot irányító Sabin Gherdan közölte, hogy a CAS döntése értelmében a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) fogja majd átírni a rangsort, amelynek megfelelően újraosztják a bronzérmet.

Fotó: COSR/Cristian Nistor

Mint korábban írtuk, a román tornászlányokat botrányos körülmények között „fosztották meg” a szerenkénti döntők során egy bronzéremtől. Talajon eredetileg Bărbosut hirdették ki a harmadiknak, de mintegy másfél perccel később, az amerikai óvás nyomán már Jordan Chiles ünnepelhetett. Voinea Bărbosuéval azonos pontszámot ért el, mivel egy tizedet levontak tőle, mert állítólag kilépett a szőnyegről. A videófelvételek és a fényképek viszont azt montatják, hogy sarka egyáltalán nem érintette a vonalat, az ő óvását viszont nem fogadták el. A pontlevonás nélkül ő állhatott volna fel a dobogóra, ezért amellett, hogy a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) az ügy felülvizsgálatát követelte a Nemzetközi Tornaszövetségtől (FIG), a CAS-tól is jogorvoslatot kértek.

A CAS szombati döntésének indoklását még nem tudjuk, azt viszont igen, hogy Ana Maria Bărbosu megkapta a bronzérmet, Sabrina Voinea viszont a negyedik helyen zárt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?