Erste Liga: borítaná a papírformát a Csíkszeredai Sportklub

Hosszú idő után újfent az Erste Liga rájátszásában érdekelt a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amely söpréssel jutott túl a negyeddöntőn és ezúttal az elődöntőben azzal a DVTK Jegesmedvékkel kell farkasszemet nézzen, amely az elmúlt három idényben végső győztesként zárt. Borítaná a papírformát a kék-fehér alakulat.

Elérkezett az elődöntő mérkőzésekhez a jégkorong Erste Liga, amelyben a negyeddöntőt söpréssel vevő Csíkszeredai Sportklub a szintén csont nélkül elődöntőbe jutó DVTK Jegesmedvékkel csapnak össze a négy nyert meccsig tartó párharcban, miskolci pályaelőnnyel.

Másik ágon az alapszakaszgyőztes MAC Budapest a Brassói Coronával csap össze. Ebben a sorozatban szerdán este már le is játszották az első találkozót, amely fölényes budapesti sikerrel (4-0) végződött. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc csütörtökön folytatódik, ugyancsak Budapesten.

Az előzetes várakozások és az elmúlt évek tapasztalatai szerint a borsodi alakulat vág neki esélyesként a párharcnak. Ezt alátámasztja az is, hogy az idei szezonban a négy egymás elleni meccsen csak miskolci győzelmek születtek, míg az elmúlt évek nem tartogattak sok jót a Sportklub számára. A kék-fehérek legutóbb 2014. január 26-án nyertek idegenben, míg hazai pályán 2015. december 22-én. Egyik sem ma volt, sőt azóta a DVTK egyre acélosabb lett, igazi csapatként működik, akiken nagyon nehéz fogást találni.

A Sportklub viszont már nem a négy évvel ezelőtt, de még csak nem is a két évvel ezelőtt arcát mutatja idén. Rutinos légiósokkal megerősödve és a szívűket a pályán hagyó hazai játékosok igazi csapat arcát mutatják. A középdöntőbeli ingadozást követően pedig újfent megmutatták azt, amit a Román Kupában és nagyon kevés hibával, meggyőző játékkal ütötték el a Dunaújvárost a negyeddöntőben. Ez pedig jó alapot jelenthet az elődöntőre nézve, még akkor is, ha ebben nem tud a csapat segítségére lenni Rokaly Szilárd, aki sérülést szenvedett a Steaua elleni első elődöntő meccsen.

„Volt időnk készülni, annak ellenére, hogy még két román bajnoki elődöntő meccset letudtunk a közelmúltban. A csapat egyben van, jó hangulatban várjuk az elődöntőt és azzal a feltett szándékkal utazunk, hogy meccset-meccseket nyerjünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a DVTK egy nagyon jó csapat és csak akkor lehetünk sikeresek ellenük, ha fegyelmezetten, hiba mentesen játszunk ellenük. Ha nem ezt tesszük akkor a Miskolc van annyira jó csapat, hogy könyörtelenül kihasználja a megingásainkat. Ugyanazt a vonalon szeretnénk maradni, mint amit a Dunaújváros ellen mutattunk a negyeddöntőben” – fogalmazta meg elvárásait Hozó Levente a csapat másodedzője.

A DVTK Jegesmedvék – Csíkszeredai Sportklub Erste Liga elődöntő első és második meccsét Miskolcon rendezik pénteken, illetve szombaton egyaránt 19.30 órától.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?