Így fogadták a bajnokcsapat Kolozsvári-BT kosarasait

Bajnokoknak kijáró fogadtatásban részesültek szombaton délelőtt a Kolozsvári U-BT kosarasai, akiket mintegy száz szurkoló várt a szamosfalvi repülőtéren azt követően, hogy pénteken este 75-61-re legyőzték a fővárosban a Steauát és ezzel megszerezték az egyetemista alakulat történetének ötödik bajnoki címét.

A Maszol ott volt a bajnokok érkezésekor.

Az ölelkezések és fotózások után alkalom adódott arra is, hogy a játékosokkal beszélgessünk. Elsőként azt a Török Rolandot kérdeztük, aki több éves magyarországi kitérő után érkezett Kolozsvárra, hogy megnyerje első romániai bajnoki címét.

Kuti Nándort már 14 éves korában elhozta Kolozsvárra az U, a sepsiszentgyörgyi kosaras a sok korosztályos bajnoki cím után idén a felnőttek között is ünnepelhetett. 

Mikrofonvégre kaptuk az amerikai Kyndall Dykes-t is, aki örömittasan emlékeztetett, hogy a csapat idén minden hazai trófeát (bajnoki cím, Román-kupa és szuperkupa - szerk. megj) begyűjtött. Továbbá kiemelte, emeli a bajnioki cím értékét, hogy az a Mihai Silvășan ült a kispadon, aki 6 évvel ezelőtt még a pályán harcolt mellette.

Ezt követően a csapat buszba, a szurkolók kocsiba ültek és dudaszóval végigvonultak a városon a Horia Demian sportcsarnok elé, ahol végre megejthették a hagyományos pancsolást a Szamosban.

 

banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_b5qnrxfI_728x90.5a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?