banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

Hátsó füves – Csillag Péter sportújságíróval utaztunk a magyar futball mélyére

A magyar futball alsó „bugyraiban” tett látogatást Csillag Péter újságíró. A 2015 és 2019 között a Nemzeti Sport hasábjain megjelent fotó- és riportsorozat Magyarország nyugati határszélétől Gyimesbükkig mutatta be a magyar alsóbb osztályú labdarúgás helyszíneit, helyi legendáit, néha mulatságos, néha szívszorító történeteit. A Hátsó füves cím alatt futó sorozatból látványos, színes kötet is készült. A szerzővel beszélgettünk.

Milyen kapcsolat fűzi a futballhoz? Játszott, esetleg jelenleg is játszik valamilyen szinten?

Szoros kötelék fűz a labdarúgáshoz. Hét éves korom óta versenyszerűen futballozok, igaz, jó ideje abszolút csak amatőr szinten, második éve öregfiúk kategóriában. Annak idején a Fradiban kezdtem a pályafutásomat serdülőként, aztán felnőtt szinten a Pénzügyőrben, illetve a III. Kerületi TVE-ben játszottam harmadosztályban, jelenleg a budapesti BAK csapatának vagyok az öregfiúk játékosa. A futball szeretete, a futball irántivonzódás számomra családi hagyomány is. Édesapám a szegedi SZEOL NB 1-es csapatának volt a tagja a ’70-es években. Hatan vagyunk testvérek, három fiú, három lány, és mindkét öcsém futballozik. A foci mondhatjuk, benne van a mindennapjainkban. Kispályán együtt játszom az öcséimmel és édesapámmal, ő most már többnyire a pálya széléről, de volt olyan, hogy négyen voltunk egy pályán, ami nagy ünnep volt a családnak.

Honnan jött a Hátsó füves, vidéki futballhelyszíneket bemutató Nemzeti Sport sorozat ötlete?

A futball szeretete nyilván közrejátszik abban, hogy ilyen témákat választok az újságírói munkám során. A Hátsó füves sorozat készítését nagyban megkönnyítette, hogy talán lehet azt mondani, hogy értem azokat a megnyilvánulásokat, jelzéseket, gesztusokat, amelyeket a pálya szélén, a pályán, vagy éppen az öltözőben lehet tapasztalni, hallani. A sorozat maga 2015-ben indult. 2015, 2017 és 2019 tavaszán, háromszor négy hónapot töltöttem vele, tulajdonképpen a tavaszi idényt fedte le az országjárás. A 2017-es az biciklis országjárás volt, Magyarország legnyugatibb településétől, Felsőszölnöktől indultunk el Mirkó Pista fotós kollégámmal és a legkeletibb településig, Garbolcig értünk el nagy kanyarokat téve a Délvidéken is. Amikor elkezdtem a témán gondolkozni, nyilván nem egy ötéves nagy projekt volt eredetileg a fejemben, hanem inkább csak egy ötlet, egy szikra, ösztönzés arra, hogy azt a nagyközönség számára ismeretlen világot, amelyet a falusi futballközeg, egyáltalán a vidéki labdarúgásnak a kultúrája jelent, azt valahogy megismertessem és én magam is jobban megismerjem. A futball nyelvén, a futball segítségével bemutassam a helyi társadalmi viszonyokat, a helyiek mindennapjait, örömeit, nehézségeit, kihívásait, humorát. Minderre nagyon alkalmas a labdarúgás, mert több évtizedes hagyományokból táplálkozva benne van a falu, a település életében. Azért mondok falut, mert elsősorban kis településeken és a futball-rendszer alsó bugyraiban szereplő csapatokat, helyszíneket kerestem föl, bár voltak bár voltak közöttük közigazgatási értelemben városnak számító helyek is.

Mi alapján választotta ki a bemutatott helyszíneket, csapatokat?

Nehéz és összetett fázisa volt a Hátsó füves országjárásnak az előkészítés, a helyszíneknek a kiválasztása, illetve az adott helyszínen az interjúk előzetes egyeztetése, leszervezése, a téma kijelölése. A gyűjtés elsőre  talán úgy nézhet ki, hogy mi elindultunk és amit láttunk, találtunk, azt összegyűjtöttük és ebből csináltunk egy sorozatot, ám ez nem így történt, több hetes, hónapos munka előzte meg a látogatásokat, amely során olyan témákat, olyan érdekes személyiségeket, akár kulturális nevezetességeket kerestem, amelyek egy-egy település futball-életéhez is kapcsolódnak valamilyen módon. A kulturális kapcsolat talán elsőre meglepőnek tűnhet, de mondok egy példát, ami segít ezt jobban megvilágítani. Bölcskén, ami Tolna megyében található, működik az egyetlen falusi mozi Magyarországon. Ezt a különleges kulturális intézmény hagyományait, működését, a helyiek életében játszott szerepét szerettük volna a futball segítségével. Itt konkrét kapcsolatot jelentett az, hogy a moziban jegyet árusító hölgy a bölcskei futballcsapat meccsein a bemondó, aki köszönti a csapatokat és a szurkolókat. Sok ilyen merész társítást láttunk, ami egyébként nem annyira merész, mert az egész sorozat lényege az, hogy a futballt nem érdemes, nem is szabad különálló területként értelmezni, főleg vidéki közegben, hanem teljes mértékben a mindennapok része és ilyen módon közvetlen átjárás van a helyi kulturális-, vallási-, iskolai élet és a helyi futballélet között.

Tudósításai, beszámolóit átszövik az emberi történetek. A látogatások nyomán született írások ugyanakkor szinte szociológiai tanulmányok pontosságával adnak helyzetjelentést a vidéki futballközegről, a felkeresett települések társadalmáról. Honnan ez az érzékenység és miért tartotta fontosnak a társadalmi háttér bemutatását is?

Engem mindig is az ember érdekelt, az emberek világa, a hétköznapi emberek élete minden nehézségével és küzdelmével együtt. Amikor a Nemzeti Sport újságírójaként nagy futballeseményeken, Világbajnokságon, Európa-bajnokságon, Bajnokok Ligája mérkőzéseken vehettem részt tudósítóként, akkor is ezzel a megközelítéssel próbáltam témákat keresni. Ha a külföldi nagy útjaimra visszagondolok, például Dél-Afrikában a 2010-es világbajnokság alatt a nyomornegyedek világa, az apartheid rendszer utólagos megjelenése és a hétköznapi emberek életében tapasztalható súlyos öröksége érdekelt, izgatott sok más téma mellett. Vagy Brazíliában egy riói favelában néztem a világbajnokság nyitómeccsét és arra voltam kíváncsi, hogy azok, akik árnyékban vannak, akik nem a vb győztesei a társadalom körében, nem részesülnek a szervezés nyújtotta előnyökből, nem ülnek ott a lelátón, hogyan élik meg a világeseményt.

Tulajdonképpen a Hátsó füves sorozat is ezzel a megközelítéssel készült. A legeldugottabb, leginkább árnyékban élő településen is tisztelettel, alázattal érdemes az emberek, az interjúalanyok felé fordulni és igazából ez is egy fontos elv volt a sorozat készítése közben, hogy a falusi futballélet szereplői kapják meg azt a figyelmet, amelyet a mainstream médiában nem kapnak meg, pedig a maguk dimenziójában ők is hősök. Ez talán túlzó kifejezésnek tűnik, de minden ember élete tele van olyan áldozatokkal, hőstettekkel, amelyekre érdemes odafigyelni és akár pozitív példát is jelenthetnek másoknak.

Több erdélyi helyszínre is eljutott a sorozat készítése során. Más, és ha igen, miben más az itteni alsó osztályú csapatok, bajnokságok világa, mint amit Magyarországon tapasztalt?

A kezdettől fogva szerettünk volna határon túli helyszíneket bevonni ebbe az alapvetően magyarországi országjárásba. Nagyon boldog vagyok, hogy eljutottam Erdélybe, mert igazából azokat az értékekre, a romlatlan, az emberi kötődésekre épülő, a település önkifejező eszközeként működő csapatokra és megnyilvánulásokra sokkal egyértelműbb példákat találtam, mint Magyarországon. Ha a körülményeket nézzük, hogy milyen állami-, vagy szövetségi támogatást élveznek a csapatok, ezt hogyan tudják kihasználni pályaépítéssel, öltöző-felújítással, mezvásárlással, vagy akár a játékosok bújtatott fizetésével,akkor azt kell mondjam, hogy a magyarországi csapatok lehetőségei sokkal szélesebbek és sokkal kedvezőbbek. De engem éppen nem ez érdekelt, hanem az, hogy mi van ott, ahol nem rontja el az eredeti viszonyokat a pénz, ahol még megvannak a helyi kötődések, az apáról-fiúra szálló hagyományok, a falu lakosai játszanak a falu csapatában és nem pénzért utazik például a szomszéd megyéből oda valaki, hogy átöltözzön és rúgjon hármat a labdába és elhúzzon a meccs után. Fontos a helyi edző, szertáros, szurkoló személye, aki igazán magáénak érzi a csapatot és ilyen szempontból Erdélyben nagyon jó tapasztalatokat szerezhettem.

Melyik volt a legemlékezetesebb erdélyi látogatása?

Ha visszagondolok a meccs helyszínekre Gyimesbükk például fantasztikus élmény volt. Ott a csapat működése tényleg a magyarság megőrzéséért, megmutatkozásáért vívott küzdelmek fontos eszköze. Szintén csodálatos tapasztalat volt Farkaslaka, ahol a helyi kötődés gyönyörű megnyilvánulásait láttuk. Említhetném a Kalotaszeg Kupa helyszíneit is Kolozsvár vonzáskörzetben. Ha felidézem, micsoda környezet fogadott bennünket Mérán, ami egy vegyes etnikumú környezet: lovak legelésztek a pálya mögött, girbegurba vonalak, a patakból kellett visszahozni a mellészálló labdát. Csodálatos időutazással felérő élmény volt nekünk. Ez a 2019-es utazások során volt, addigra már elég sok tapasztalatot gyűjtöttünk, de amikor kiértünk a mérai pályára, volt egy kis bizsergés, hogy ezt kerestük, igazából ez az, amiről szó van, ez az igazi hátsó füves. A Kalotaszeg Kupa helyszínei közül érintettük Kalotaszentkirályt is, az is nagyon emlékezetes, jó élmény volt. Ezek az erdélyi tapasztalatok gazdagították a sorozatot és talán példát is mutattak arról, hogy mi az, amit érdemes megőrizni, megmenteni abból a sajnos elmúló, ezekben az években teljes átalakulásban lévő hagyományos falusi futball-környezetből, amelyet próbáltunk a Hátsó füves sorozatban bemutatni.

Valóságos reneszánszát éli a groundhopping, a változatos, különleges futballhelyszínek felkeresése. Egymást érik a közösségi média felületein, tematikus bogokon a beszámolók, út- és pályaleírások, mérkőzés- beszámolók. Mit keresnek az emberek az alsóbb osztályú bajnokságokban? Úgy is fogalmazhatnám a kérdést, mit nem kapnak meg a futball élvonalától?

Van ebben egyfajta válaszreakció arra, amit a nagy futballban, az élfutballban tapasztalnak, és nem tetszik nekik. Nem tudok mások nevében beszélni, a saját benyomásaimról, érzéseimről nyilatkozhatok. Az, hogy a futball, a televízióban is látható mainstream futball egy szórakoztató-iparággá fejlődött annak minden velejárójával együtt. Erősen pénzközpontú és az emberi kapcsolatokat háttérbe szorító, a kötődéseket meggyengítő folyamatnak vagyunk a szemtanúi. Az talán a legfájóbb része a dolognak, hogy megszűnnek a kötődések. Sok esetben a játékosok, a tulajdonos, az edző nem kötődnek a csapathoz. Az elmúlt években azt látjuk, hogy gyakran a szurkolók sem igazán kötődnek a csapat történetéhez, hagyományához, identitásához, inkább egy brandet szeretnek, azért rajonganak. Igazából nincsen identitásbeli különbség a csapatok között, egy garantált szórakoztatási terméket kap az, aki kiül a stadion lelátójára, vagy bekapcsolja a televíziót. Én teljes mértékben meg tudom érteni és el tudom fogadni, hogy valakinek igénye van erre a szórakozásra. Mint ahogy az ember bemegy a moziba, megnéz egy filmet és lehet jókat nevetni, vagy sírni a végén, ha nem következik be a happy end. De van ebben az egészben egy mesterséges, nagyon fogyasztói szemléletű, emberidegen valami, ami sok jó érzésű embert riaszt, aki keresi ezeket a kötődéseket, az egyszerű emberi megnyilvánulásokat, amelyeket mondjuk egy megyei bajnokin lehet még élvezni, felfedezni. Ott a játékos még kiszól a szurkolónak, mert ismeri, a szurkoló beszól a játékosnak, a csapatnak az élete a hétköznapi valóság szervez része. Ez egy Bajnokok Ligája meccs esetében nem mondható el. Az ember befizeti a pénzt, kiülhet a lelátóra, vannak korlátozott jogai, nem is mehet akárhová.

Hogyan alakulhat a falusi futball jövője a következő 5-10- esetleg 20 évben?

Én azt látom, hogy átalakul a falusi futballélet. Egyre inkább modern szórakozási, sportolási, mozgási lehetőség lesz a falusi futballmeccsből. Alternatíva a helyi, környékbeli fiataloknak, akik választhatnak, hogy elmennek jógázni, joggingolni, konditerembe, vagy bármilyen egyéb mozgás-tevékenységet folytatni, vagy elmennek futballozni. A pénz is egyre inkább szempont. Sajnos azok a nagy fizetések, amelyek megvannak az elit futballban, nagyságrendileg kisebb mértékben, de legyűrűznek az alsóbb osztályú futballba is. Ha másodosztályban kereshetnek több százezer, akár millió forintot, akkor nyilván a harmadosztály sem az őszinte szeretet-futballról szól, hanem nyilván ott is vannak pénzek, aztán ez megy lejjebb az alsóbb szintekre. Ez talán némi késéssel, de feltételezem, hogy az erdélyi bajnokságokban is érzékelhető, vagy érzékelhető lesz. Egy modernizációs folyamat közepén vagyunk, aminek a része az, hogy azok a csapatok, amelyek gazdaságilag erősebbek, pályázati pénzekből, központi támogatásból jobban részesülnek, fel tudják újítani a pályájukat, öltözőépületüket, tudnak vonzó ajánlatot kínálni a futballozni kívánó játékosoknak és mondjuk a szurkolóknak is kulturált, modern, viszonyokat teremteni, azok fennmaradnak. Az utánpótlás-nevelés különösen fontos, mennyire tudnak erre figyelmet, pénzt szentelni. Azok a csapatok pedig, amelyek ebben a harcban lemaradnak, nem bírják, bedobják a törölközőt és elsorvad a helyi futballcsapat. Persze, nem csak a futball-tényezők játszanak közre, hanem sok társadalmi folyamatnak a megmutatkozása a csapat változása. Gondolok itt a település elöregedésére, a fiatalok elvándorlására, a helyi munkapiac szűkülésére, amelyek nagy hatással vannak a helyi csapat életére is. Van egy természetes kiválasztódás: aki erős, akinek van pénze, aki bírja a versenyt, az talpon marad és bírja csinálni tovább. Ugyanakkor az emberi tényező, a csapat fenntartásáért hozott személyes áldozatok értéke megőrződik, ez szerencsére kiirthatatlan. És amíg így van, a falusi futball néha derűs, néha kicsit keserves romantikája is megmarad.

banner_3QCqSgiR_Artboard 2-100.jpg
banner_GPTpbb6w_970x250.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?