Női kézi-vb: Neagu semlegesítése lehet a magyar-román mérkőzés kulcsa

A magyar válogatott számára egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz a Románia elleni sorsdöntő találkozón a Japánban rendezett női kézilabda világbajnokságon. Ezzel szemben a Tomas Ryde által irányított trikolóroknak győzniük kell a pénteken, romániai idő szerint déli 12 órakor kezdődő találkozón, ha nem akarnak szégyenszemre már a csoportkör után összepakolni és hazautazni.

Siti Beáta másodedző szerint a magyar női kézilabda-válogatott nagyjából tudja a megoldást a román csapat játékára a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének utolsó fordulója előtt.

„Nagyjából tudjuk a megoldást, alapvetően a Neagu-féle egyéni, illetve páros kapcsolatokat kell megoldanunk védekezésben. Nagyon feszült, kőkemény mérkőzésre számítok. Tudjuk, mi a tét, de nem fogjuk túlaggódni ezt a kérdést” – nyilatkozta az MTI-nek a csapat csütörtöki edzése után Siti Beáta. Az edző a Bukaresti CSM balátlövőjére, Cristina Neagura utalt, aki négy forduló után a világbajnokság góllövőlistájának második helyén áll, 44 lövésből harminc alkalommal volt eredményes, vagyis csapata „össztermésének” (93) csaknem harmada fűződik a nevéhez.

A magyar keret tagjairól a korábbi 135-szörös válogatott játékos elmondta, mindenkinek benne van a lábában az elmúlt öt nap. Próbálták forgatni a csapatot, de vannak, akik többet játszottak másoknál, őket igyekeztek frissíteni fizikálisan.

A magyarok szombaton 39-15-re legyőzték Kazahsztánt, majd vasárnap Spanyolországtól 29-25-re, kedden Montenegróról 25-24-re kikaptak, szerdán pedig 30-20-ra nyertek Szenegál ellen, így az utolsó forduló előtt a C csoport harmadik helyén állnak. Ezzel szemben Románia egy kiütéses, 15 pontos vereséggel (16-31) kezdett Spanyolország ellen, majd nehezebben ugyanaz az elvártnál, de hozta a két kötelező győzelmet Szenegál (29-24) és Kazahsztán (22-20) ellen, mielőtt 4 gólos előnyüket leadva 26-27-re kikaptak volna Montenegró csapatától.

„Mentálisan voltak hullámvölgyek. Nagyon megviselt minket a spanyol meccs, de le a kalappal a lányok előtt, mert extra volt, ahogyan visszajöttek a Montenegró elleni mérkőzésre. Nagyot léptünk, hogy újra azt a játékot és azt a csapatot lássuk, amit megszoktunk" - folytatta Siti. Hozzátette, nem volt szerencséjük a Montenegróval szembeni meccsen, és ez megint elvett a játékosok energiájából, ennek ellenére a Szenegál elleni találkozó az elejétől kezdve nagyon egyértelmű volt, ez mutat egyfajta mentális erőt is a csapatban. Az edző úgy fogalmazott, jó dolog, amikor vannak olyanok, akik kiegyensúlyozottan jó formát mutatnak, de ez most nem adatik meg.

„Most izzadságszagú melósruhával, óriási szívvel és akarattal kell küzdenünk. Van egy viszonylag jó kapusteljesítményünk, ők tudnak extrát hozni. A többiekre sokkal inkább az jellemző, hogy csapatként dolgoznak, minthogy egy-egy ember sziporkázna, vagy eldöntené a mérkőzést. Ez is lehet egyfajta recept” – magyarázta.

A Románia elleni találkozó pénteken - romániai idő szerint - 12 órakor kezdődik Jacusiróban. A magyarok akkor jutnak tovább a csoportból - harmadik helyezettként -, ha legalább döntetlent érnek el, viszont már biztosan nem vihetnek magukkal pontot a középdöntőbe. A továbbjutás azért is rendkívül fontos, mert a világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban..

  1. Spanyolország    4    4       –     –     132–77      +55     8  
  2. Montenegró         4    4      –     –      111–96      +15     8  
  3. Magyarország     4     2     –      2      118–89     +29     4  
  4. Románia              4     2     –      2       93–102     –9      4  
  5. Szenegál             4      –     –      4       89–117     –28    0  
  6. Kazahsztán         4       –     –      4       72–134     –62   0  

Kapcsolódók

Kimaradt?