Bejártuk az SZJA most átadott csíkkarcfalvi Orvosi és Metodikai Központját

Csíkkarcfalván pénteken átadták a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és módszertani központját, mely a magyar állam 640 millió forintos támogatásával épült fel. 

Az épületben szárazedzések lebonyolítására alkalmas edzőterem, szintetikus jeges felülettel burkolt korcsolyapálya, korcsolyagép, a lövéstechnikát és bottechnikát fejlesztő eszközök, valamint Románia egyik legmodernebb sportorvosi központja kapott helyet. 

Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelő államtitkára a megnyitón úgy vélekedett: a jégkorong Székelyföldön több mint játék, verseny vagy sport, a székely önmeghatározás részévé, közösségépítő erejévé vált. Az államtitkár szerint a magyar kormány a székely jövő mellett tette le a voksát, amikor 2016-ban a központ létrehozását támogatta. Hozzátette: a kormány további forrásokat biztosít az épület berendezéséhez. „A létesítmény attól is különleges, hogy egyszerre szolgálja mindhárom célt amelyre a nemzetpolitikát a következő időszakban is építeni kívánjuk: az identitás erősítését, a szülőföldön való boldogulás elősegítését és a családok támogatását” – fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette: a kultúra után a sport a legfontosabb identitásformáló erő. Ezért folyósított a magyar kormány támogatást az elmúlt időszakban több sportág székelyföldi megerősítéséhez. „Nagy álmunk valósúlt meg ezzel, de a jégkorong támogatása mellett igyekszünk más sportágakat is támogatni. Ezzel célünk, hogy egy élhető jövőt biztosítsunk, és hogy egy olyan épületet adhassunk át, amely a boldogulás garanciája” – mondta az államtitkár. 

A Csíkkarcfalván született Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédében felidézte: gyermekkorában az volt az álmuk, hogy megverjék jégkorongban a gyergyócsomafalvi csapatot. Ez ugyan nem sikerült, de saját tapasztalata alapján mondta, hogy aki a közösségi sportban nevelkedett gyerekként, kamaszként, az a közösségi tudatot továbbviszi. Hozzátette: az ilyen létesítmények segítik Székelyföld megerősítését, hiszen azt a reményt élesztik újra, hogy van értelme itthon maradni, családot alapítani, közösséget szervezni. "Nem voltak mindig ilyen jégkorongozási lehetőségeink. Álmaink voltak és kihívások, amelyekkel szembe kellett néznünk. Megőriztük identitásunkat, és egy már meglévő alapra helyeztük ezt a létesítményt” – mondta az szövetségi elnök.

Zsigmond Barna Pál, a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztos, volt csíkszeredai főkonzul felidézte: a székelyföldi hokisoknak kulcsszerepük volt a magyarországi jégkorongsport megerősítésében, és most, hogy Magyarország "elhúzott" Románia mellett jégkorongban, a kapott segítséget fizeti ma vissza. 

Sipos Levente a Magyar Jégkorongszövetség főtitkára megemlítette, hogy ma az utánpótlással együtt 305 székelyföldi hokis versenyez a Magyarországon szervezett bajnokságok valamelyikében, és a magyarországi csapatokhoz leigazolt hokisok közül 180-an származnak Székelyföldről. 

Tánczos Barna szenátor, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke Románia legjobban felszerelt sportközpontjaként mutatta be az átadott létesítményt. Az RMDSZ-es politikus, aki korábban a Román Jégkorongszövetséget is vezette, köszönetet mondott a magyar kormánynak a létesítmény felépítéséhez nyújtott támogatásért. Úgy vélte: a budapesti kabinet magáévá tette Bethlen Gábor erdélyi fejedelem bölcsességét, mely szerint "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".

Az avatóünnepséget a Csíkkarcfalvi Fúvószenekar zenei aláfestése tette színesebbé, tagjai a Székelyföldi Jégkorong Akadémia színeiben muzsikáltak. Darvas Kozma József csíkszeredai, illetve Farkas Árpád csíkkarcfalvi lelkész megáldotta a központot. Ezután a jelenlévő politikusok jelképesen, közösen vágták át a szalagot a bejáratnál, majd a jelenlévőket körbevezették a létesítményben. 

Kapcsolódók

Kimaradt?