Hokisztorik: tucatnyi kis jégkorongozót toboroztak a sepsiszentgyörgyi Sportnapokon

A Hokisztorik legújabb részében ellátogatunk a hétvégén megnyitott Sepsi Jégcsarnokba, ahol a Sportnapok keretében több száz székelyföldi hokis gyerek lépett jégre, illetve tucatnyi új játékost is sikerült toborozni a Székelyföldi Jégkorong Akadémiára (SZJA). Utánpótlásra márpedig szükség lesz, hiszen az U18-as és U-20-as székely fiúk már most szikrázó csatákat vívnak a korosztályos magyarországi csapatokkal.

Az elmúlt napokban a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub szakemberei izgatottan figyelték, hogy miként vastagszik a jég a Sepsi Aréna mellett felállított sátorborítású korcsolyapályán. A tét nagy volt, hiszen kilenc székelyföldi U8, U10 és U16-os csapatot - mintegy 200 fiatal jégkorongozót - fogadtak, akik két nap alatt több mérkőzést is játszottak a Székelyföldi Sportnapok Kupa keretében, de pályára áltak a sepsiszentgyörgyi felnőtt amatőr csapatok is.

Az U-k magyarázata
U8 - 2010-es vagy annál később született gyerekek
U10 - 2008-2009-es korosztály
U12 - 2006-2007-es korosztály
U14 - 2004-2005-ös korosztály
U16 - 2002-2003-as korosztály

A sepsiszentgyörgyi Sportnapokon lelkes és tehetséges jégkorongozók nyűgözték le érdeklődően nézelődő társaikat. Jégen, szárazföldön és asztali pályán is hokiztak és nem csak  bemutatták, hanem ki is lehetett próbálni ezt a sportot. Kernászt Huba a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub elnöke a Maszolnak elmondta, hogy a toborzó alkalmával tucatnyi fiatalt sikerült becsatolni a sepsiszentgyörgyi jégkorong életbe. Ők ezen a héten már csatlakoztak a 4 edző által irányított korosztályos hokicsapatok edzéseihez. A toborzókat rendszeresítik, tervezik, hogy minden fontosabb sepsiszentgyörgyi eseményen jelen lesznek, de ami a legvonzóbb, hogy végre hazai pályán zajlanak az edzéseik és mérkőzéseik, így várhatóan sokan fogják megnézni és csatlakoznak is az újraéledő sepsiszentgyörgyi jégkoronghoz.

A szó a gyerekeké

A Sportnapokon néhány fiatal sepsiszentgyörgyi jégkorongozót is megkérdeztünk, hogy miként kerültek kapcsolatba ezzel a sporttal, mik a terveik és miért ajánlják a hokit társaiknak.

Taghavi Dario elmondta, hogy 8 évvel ezelőtt kezdett korcsolyázni és felfigyelt rá Kernászt Huba edző, mivel amikor elesett azonnal felpattant a jégről. Jelenleg az U14-es korcsoportban játszik és már benne van a székely válogatottban, de játszott már Amerikában, Csehországban, Szlovákiában és a MAC Budapest csapatánál is.

Taghavi Jázminnal az öccse szerettette meg a jégkorongot, már 7 éve hokizik, bár édesanyja az elején féltette, hiszen fiúkkal kell pályára állnia. „A jégkorongot ajánlom mindenkinek - fiúknak lányoknak egyaránt - barátokat szereztem, jó a társaság, mondta Jázmin, aki szerint az is jó, hogy hazai pályán edzhetnek és játszhatnak, mert így több sepsiszentgyörgyi járhat el szurkolni és a csapatnak sem kell annyit utaznia mint eddig.

Kernászt Mátét az egyik legtehetségesebb sepsiszentgyörgyi hokisként tartják számon. Elmondta, hogy édesapja is jégkorongozik, általa került kapcsolatba ezzel a sporttal. „Egyszer korcsolyázni tanultam, majd amikor lett csapat is, elkezdtem hokizni” – mondta Kernászt Máté, aki már több korosztályban is játszott már és jelenleg tagja az U16-os székely válogatottnak.

A Sepsi Jégcsarnokban ettől a héttől már rendszeresen jégre állnak a Királypingvinek jégkorongozói, és várhatóan októbertől kezdődik az önkormányzat által támogatott „Bevezetés a sportba” program is, amelyet idén négy évfolyamra terjesztenek ki, így a nagycsoportos óvodásoktól a második osztályosokig mintegy 2400 gyereket tanítanak hetente korcsolyázni. A jégkorongedzők pedig mindenkire odafigyelnek és a kiugró tehetségeket próbálják a hoki irányába is terelni. A nagyközönség számára is októbertől lesz lehetőség a korcsolyázásra, szerdán és pénteken este, illetve szombaton és vasárnap délelőtt és este két-két órára nyit a jégpálya, ahová városi buszjárattal is ki lehet majd menni, illetve haza lehet térni.

Pozitív mérleggel zárult az ificsapatok első magyarországi portyája

Összesítésben 5 győzelemmel és 4 vereséggel kezdték meg szereplésüket a magyar korosztályos bajnokságban a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U-18-as és U-20-as csapatai, a fiatalabbak között induló Csíkszeredai ISK 2-2-es mérleggel, az U-20-asok között szereplő Sapientia U23 3-2-es mérleggel térhetett haza a hat napos magyarországi portyáról.

A SZJA U18-as és U20-as csapatainak mérkőzései 2018. szept. 19–24. között
Egerszegi Titánok–Csíkszeredai ISK 1-5
Győri NEMAK-DANA ETO HC–Sapientia U23 2-3
ifj. Ocskay Gábor JA–Sapientia U23 12-1
Győri NEMAK-DANA ETO HC–Csíkszeredai ISK 3-2
Dunaújvárosi Acélbikák–Sapientia U23 2-8
UTE–Csíkszeredai ISK 6-3
Pesterzsébeti Hockey Club–Sapientia U23 4-3
Kanadai magyar Hokiklub–Csíkszeredai ISK 1-9
Pesterzsébeti Hockey Club–Sapientia U23 1-5

Az ISK jelenleg 6 pontjával a 6. helyen áll a 14 csapatos U-18-as korosztály tabelláján. A Györgypál Tamás edzette fiúk 19-11-es gólarányt értek el, kirívóan alárendelt szerepben egyetlen összecsapáson sem voltak, az Újpesti TE-től elszenvedett 3-6-os vereségen az utolsó harmadban kapott két gól rontott a statisztikán. Az ISK legközelebb október 10-én szerepel ismét magyar korosztályos csapat ellen.

Amint korábban írtuk, az SZJA a román felnőttbajnokságban is nevezte legidősebb korosztályát Sapientia U23 néven. A csapathoz hozott finn edző, Eemeli Parikkaa ennek ellenére nem a hazai pontvadászatot helyezi előtérbe - mint fogalmazott - , a játékosok fejlődése szempontjából a magyar bajnokság a legfontosabb versenysorozat. „A bajnokság legjobban fejlődő csapata akarunk lenni. Mindenki felkészült, a fiúk motiváltak. Együtt csodálatos utat fogunk bejárni” – mondta a hat napos magyarországi portya előtt. 

Ilyen hozzáállással az eredmények sem maradtak el, a Sapientia U23 10 pontot gyűjtött (három győzelem, egy vereség és egy hosszabbítás után elszenvedett vereség) és ezzel egyből az U-20 bajnokság B csoportjának listavezetője lett. Mutatói is nagyon jók lettek volna, ha nem csúszik be egy arányaiban megmagyarázhatatlanul súlyos (12-1) vereség Székesfehérváron az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ellen. A Sapisok a portya utolsó két mérkőzését a Pesterzsébeti Hockey Club otthonában játszották le. Itt mutatkozott meg a Parikkaa-legénység tartása, ugyanis azt követően, hogy az első meccset hosszabbításban elbukták (3-4), másnap elégtételt vettek (1-5). A Sapientia U23 legközelebb október 24-én indul újabb négy mérkőzéses magyarországi körútra.

Az egyház védőszárnyai alatt. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát a Mens Sana Alapítvány működteti, amelynek tulajdonosa a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia, illetve csíkkarcfalvi római katolikus plébánia. Az alapítvány legfontosabb célja, hogy a különböző infrastrukturális fejlesztésekhez – jégpályák, kollégium, metodikai központ –, illetve a működtetéshez az anyagi hátteret előteremtse, és biztosítsa a szakmai munka folytonosságát. 

Kapcsolódók

Kimaradt?