Ezernél is több felvételt hagyott hátra Hintz Ella, a két világháború közötti Kolozsvár közismert polgári családjának fotográfusa. A hagyatékot bemutató albumot kiállítássá „adaptálta” az Erdélyi Audiovizuális Archívum két munkatársa, Blos Jáni Melinda és Mira Marincaș.

Dr. Hintz Györgyné Boros Ella (1885-1975) otthonát, gyermekeit, szüleit fotózta, dokumentálta a családi ház épülését. Festményszerű felvételei a két világháború közötti kolozsvári polgárság mindennapjait, privát szféráját mutatják be. A fotókat díszes albumokba rendezte, de néhányat a nagyobb nyilvánosságnak is megmutatott: kiállításokon szerepelt velük a korabeli műkedvelő fotósmozgalomhoz csatlakozva. A közel 1500 darabból álló fotóhagyatékot a család 1986-os kivándorlásakor elszállította Németországba, annak ellenére, hogy csak 70 kilogrammnyi csomagot vihettek magukkal. A fotók előbb a Belső képek. Dr. Hintz Györgyné Boros Ella (1885-1975) műkedvelő fényképész hagyatéka című kötetben (Exit kiadó), majd az Erdélyi Néprajzi Múzeumban csütörtök délután nyílt kiállításon „kerültek vissza” a kolozsváriakhoz.

Kapcsolódó

Egy kolozsvári polgárcsalád fotográfusa – lapozhatók Hintz Ella (1885-1975) felvételei

Dr. Hintz Györgyné Boros Ella otthonát, családját fotózta, festményszerű felvételei a két világháború közötti kolozsvári polgárság privát szféráját mutatják be.

fotográfia Erdélyi Audiovizuális Archívum Exit Kiadó Kolozsvári Magyar Napok

Ahogy a Kolozsvári Magyar Napokon bemutatott kötet is, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban nyílt kiállítás is megkísérel előbb bevezetni a korhangulatba, felidézve a város életében aktívan résztvevő Hintz Ella és férje, Dr. Hintz György gyógyszerész miliőjét, a családi és társadalmi háttérről, a fotografálásról, mint kedvelt polgári szabadidős tevékenységről szóló információkkal, hogy aztán a néző elmerülhessen a fényképekben. Ezek teljesen másként hatnak a falon, bekeretezve – ahogy némelyiküket a fotográfus is elhelyezte akkori otthonában –, mint egy könyv lapjain, más részletek érvényesülnek rajtuk. A kurátorok nagy gondot fordítottak a keretezésre ebben az első, bevezető teremben: részben korhű, patinás, részben egyszerű, modern képkeretekkel értek el izgalmas, változatos összképet, amelyből bizonyára mindenkinek más részleten akad majd meg a szeme.

Hintz Ella maga hívta elő és nagyította a felvételeit házi fotólaborjában, ezt az aprólékos munkát, és a műhely intim hangulatát is megpróbálták rekonstruálni a kiállításban, nem csak az eszközök és a vörös lámpa elhelyezésével, hanem a jellegzetes laborhangok bejátszásával is.

A „fotólaborból” kilépve tematikusan csoportosítva, klasszikusabb elrendezésben látható válogatás Hintz Ella felvételeiből, de itt is akadnak meglepetések. Ilyen „extra” a jelenleg felújítás alatt álló Mauksch–Hintz-ház korszakolt alaprajza az otthon belső tereit ábrázoló felvételeket bemutató szeparéban, illetve két interjú a család egykori Erzsébet úti villájának két mai lakójával. Ahogy fényképein is látszik, Hintz Ella számára különösen fontos volt az általa berendezett otthon, egyébként a ház is az ő útmutatása, ötletei alapján készült, a háborús időkben eladott, később pedig államosított, és lakrészekre osztott villa új lakói pedig történetesen olyan nők, akiknek fontos a ház története és eredeti tulajdonosának koncepciója.

A kiállítás Hintz Ella fotóinak kortárs értelmezésével zárul: színekkel „restaurálta”, azaz gondolta tovább a hagyatékot, a fotográfus alkotói attitűdjét a Sapientia EMTE Fotó, film, média szakának harmadéves diákja, Mikola Csengele, aki színes kollázsokban hozta közelebb saját világához a néhány emberöltővel korábban készült fényképekben rejlő érzelmeket.

A csütörtök délutáni megnyitón jelen volt Hintz Ella dédunokája, a Frankfurtban élő Hintz György. Rendkívül intelligens, aktív nőként, a család lelkeként írta le a dédnagymamáját, akinek mindig volt valami elfoglaltsága, fényképezett, autót vezetett, nőként először szerzett jogosítványt Kolozsváron. Mint mondta, örül, hogy létrejött a kiállítás, és biztos benne, hogy ha látná, Ella is örülne.

A család kölcsönzött a kiállításra néhányat azok közül a bőr könyvborítók és más tárgyak közül, amelyeket Hintz Ella készített, aki édesanyjától örökölte bőrdíszművesség iránti szenvedélyét, és borítót készített többek között édesapja, Boros György Brassai Sámuelről írt monográfiájához. Hintz Ella bútorfestéssel is foglalkozott, és a kiállításon szerepel az általa díszített előszobabútor egyik darabja is, amelyet a család a Kolozsvárról való távozásakor eladott ugyan, de az azt megvásárló család ma is őrzi és használja.

Hintz Ella történetét Blos Jáni Melinda vizuáliskultúra-kutató, a Sapientia EMTE oktatója kezdte el feltárni, ő szkennelte be a hagyatékot, amelyet a Németországban élő család őriz. A fotóhagyaték kontextusának feltérképezéséhez további kolozsvári kutatókat kért fel, így került a „csapatba” Gaal György helytörténész, Bokor Zsuzsa társadalomtörténész, Újvári Dorottya művészettörténész és Mira Marincaș fotográfus, akik legfontosabb megállapításaikat a kötetben közölt tanulmányban fogalmazták meg.

„Még él egy kép bennem arról, hogy milyen volt egy polgári lakás Kolozsváron a huszadik század elején” – fogalmazott a megnyitón Gaal György helytörténész, aki gyermekként járt a Hintz család otthonában. Ella fényképei éppen ebbe, a polgári család életébe és annak helyszínére vezetnek be, egészen intim pillanatokat mutatva úgy a Főtér sarkán található Mauksch-Hintz házból, mint a család későbbi, Erzsébet úti villájából, amelyet Ella ötletei alapján Moll Elemér tervezett. „Kevés olyan kolozsvári fotóhagyaték maradt fenn, amely így mutatná be a két világháború közötti város ünnep- és mindennapjait” – emelte ki Gaal György. A fotók a női emancipációról is tanúskodnak, hiszen egy olyan nő készítette őket, aki a háztartás vezetésén és a gyereknevelésen kívül még nagyon sok mindennel foglalkozott, jegyezte meg.

Bokor Zsuzsa társadalomtörténész szerint is az a legfontosabb hozadéka Hintz Ella fotóhagyatékának, hogy a meglehetősen ritkán használt női mikroperspektívából mutatja be a történelem egy szeletét. Ez a nagyon finom, érzékeny perspektíva találkozik a város és a helyi magyar kisebbség történetével. A kutatás során sikerült a „puzzle” néhány darabkáját beazonosítani, a narratíva viszont nyitott, a kiállítást nézve a nézőközönség is hozzátehet Ella történetének rekonstrukciójához, jegyezte meg a kutató. Annál is inkább, mondta, mert a fotográfus érzelmekkel és érzékekkel dolgozott, tekintetével könnyű azonosulni, könnyű elképzelni, ahogy ezek a fotográfiák készülhettek.

A kiállítás társkurátora, Mira Marincaș fotográfus arról beszélt a megnyitón, hogy miközben a digitalizált fényképek retusálásán dolgozott, illetve szakmai szemmel próbálta meg rekonstruálni Hintz Ella fotográfusi attitűdjét, olyan mértékű intimitást, érzelmet, gondosságot fedezett fel, ami a digitális világban már eltűnőben van. Hintz Ella például külön albumokat állított össze a gyermekeiről készült fotókból, amelyeket különböző képkivágásokkal, újrakomponálással és utómunkával szabott személyre. A bőrdíszművesként is gyakorolt aprólékos kézimunkát a fotós utómunkában is alkalmazta, olyan színezési technikát dolgozott ki, amely a festményhez közelítette a végeredményt.  

A Belső képek című kiállítás március 31-ig, szerdától vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható az Erdélyi Néprajzi Múzeumban (Redut), ahol hamarosan bemutatják a könyv román nyelvű változatát is.