A rendszerváltás marosvásárhelyi audiovizuális nyomait mutatják be

„Audiovizuális visszapillantás” az 1989-es forradalom zűrzavaros napjaira a marosvásárhelyi Édentől Keletre Filmklub következő programja az Erdélyi Audiovizuális Archívummal és az András Lóránt Társulattal közös szervezésben.

A szervezők közleménye szerint az 1989 decemberében történt rendszerváltás sok tekintetben egy vizuális esemény is volt. A rendszerváltás jelentős mértékben kapcsolódott össze a román közszolgálati televízióval, amelyik Nicolae Ceaușescu utolsó beszédét és szökését is közvetítette, illetve amelyiket a rendszerváltók egy csoportja hatalomátvétel gyanánt elfoglalt. Vilém Flusser filozófus szerint a román forradalmat valójában a tévé tömegmédiuma hozta létre.

Az utcára kivonuló és a rendszer ellen tüntető emberek között is jócskán akadt olyan, aki kockázatot vállalva fotón vagy filmen próbálta megörökíteni az eseményeket. December 21-én elvétve mertek kamerát használni köztereken, míg december 22-én már többen érezték a pillanat történelmi fontosságát és próbálták megörökíteni azt. Marosvásárhelyen december 21-én Miholcsa Gyula volt a kevés fotós egyike. December 22-én, amikor a rendszer megbukott, már többen fotóztak, Keresztes Pál és Miholcsa Gyula celluloid szalagra filmezett (mindketten Schnedarek Ervin műkedvelő filmklubjában tanulták a filmezést), illetve Farkas István videózott.A filmklub különkiadásán elsőként lesznek együtt láthatóak ezek a rövid, de annál értékesebb filmfelvételek és fotók. Miholcsa Gyula élő beszámolójából azt is megtudhatjuk, hogy milyen érzés volt 1989 decemberében fényképezőgéppel, filmezőgéppel szemtanúként mutatkozni az utcán.

A vetítést és beszélgetést követően bemutatják Harun Farocki és Andrei Ujică Egy forradalom videogrammái (Videogramele unei revoluți / Videogramme einer Revolution, 1992) című 106 perces dokumentumfilmjét, amelyik egyedi megközelítésben, a tévéfelvételek boncolgatásával és bukaresti amatőr felvételek tömkelegéből próbálja rekonstruálni, hogy mi történt decemberben 30 évvel ezelőtt.

A december 10-én este hattól, az András Lóránt Társulat Brăila u. 10. alatti székhelyén (a régi zsinagóga épülete) szervezett est moderátora Németh Szabolcs Előd filmkritikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?