FRISSÍTVE – Elkezdődött az 1989-es forradalom pere: Iliescut emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják

FRISSÍTVE: Elkezdődött pénteken a bukaresti legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom perének tárgyalása. Ion Ilescu volt államfő – akit emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolnak az ügyben – nem jelent meg a tárgyaláson.

A per egyelőre az előzetes szakaszban van, amelyben a bíró megvizsgálja a vádlottak, illetve a perhez polgári peres félként csatlakozottak, valamint az 1989. December 21. Egyesület által benyújtott kérelmeket és kifogásokat.

A legfelsőbb bíróság honlapja szerint pénteken különleges nyitvatartás szerint működnek az intézmény részlegei, tekintettel arra, hogy mintegy ötezer személy kapott idézést a tárgyalásra.

 

A per egyik vádlottja, Ion Iliescu volt államfő nem jelent meg pénteken a bíróságon. Ügyvédje, Adrian Georgescu azt mondta, a pernek ebben a szakaszában nem kötelező a vádlott jelenléte. Az ügyvéd hozzátette, több kifogást is benyújtottak, amelyek alapján kérik az ügy visszautalását a büntető eljárás nyomozati szakaszába. Az egyik ilyen beadványuk jogellenesen beszerzett bizonyítékokra vonatkozik – mondta.

A katonai ügyészek idén áprilisban küldték el a legfelsőbb bíróságnak az 1989-es forradalom ügyének vádiratát. Ion Iliescu volt államelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tábornok, a román légierő egykori parancsnoka ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.

A katonai ügyészek három éve porolták le az 1989-es aktákat, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, valamint a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

A 12 kötetre rúgó, 3280 lapot tartalmazó vádirat szerint 1989. december 22. (a diktátor menekülési kísérlete) és 30. között mintegy 12 millió 600 ezer töltényt lőttek ki Romániában. Korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a temesvári református parókia elől induló, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy „terrorista" mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceaușescu hatalmának helyreállítása érdekében.

A 89 éves Iliescu ellen korábban már vádat emeltek a „bányászjárásként" elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében is, de abban a perben sem született még ítélet. A több szívműtéten átesett politikus egy ideje nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, a novemberi elnökválasztáson mozgóurnát igényelt. Ion Iliescu 1990 és 1996, valamint 2000 és 2004 között volt Románia államfője.

Több száz polgári peres fél jelent meg

Több mint 600 személy jelent meg a bukaresti legfelsőbb bíróságon a tárgyalás napján. A jelenlévők polgári peres félként kívánnak csatlakozni az ügyhöz, amelyben több mint ötezer idézést küldött ki a legfelsőbb bíróság. Az intézmény különleges intézkedéseket foganatosított a tárgyalás zavartalan lefolyása és gördülékenysége érdekében, az előtérben például hangszórókat helyeztek el, hogy az emberek hallják, amikor a bíró a terembe szólítja őket.

Egy nő rosszul lett, a rohammentősök elsősegélyben részesítették. A helyszínen ugyanakkor több csendőr és rendőr is jelen van. Az ország minden részéről érkeztek emberek a tárgyalásra, sokan közülük idősek. Egy férfi kerekesszékben érkezett.

(Nyitókép: Ion Iliescu archív felvételen, távozóban a főügyészségről | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?