Virágkarnevállal ünnepelték Szent Istvánt és az államalapítást

Bihar településről indult, érintette az Érmelléket és a Berettyó-völgyét, majd a bihari földvárba tért vissza vasárnap az a három virágkocsi, amelyet augusztus 20-án a debreceni Virágkarneválon is megcsodálhattak a nézők. Biharon ünnepséget is szerveztek Szent István és az államalapítás tiszteletére.

Szelfik és fotók, zene és beszélgetés – sokan voltak kíváncsiak Szalárdon is a három kompozícióra, melyeket reggel indítottak útjukra Biharról és vasárnap délután érkeztek meg a községbe, majd innen egy jákóhodosi megálló után Biharra indultak vissza. A virágkocsikat a nap folyamán Papatamásiban, Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Nagykágyán, Csokalyon, Székelyhídon, Hegyközszentmiklóson és Szentjobbon csodálhatták meg az érdeklődők.

Borsi Imre Lóránt (középen) a bihari földvárban felállított színpadon | Fotók: Bauman Dieter-Gergő

Ez volt a negyedik év, mikor Nagyvárad mellett vidéken is felvonultak a kocsik, az útvonalon mindig kicsit változtattak, tudtuk meg Borsi Imre Lóránttól, a Bihar megyei RDMSZ ügyvezető alelnökétől. Első évben Bihardiószegig, majd Székelyhídig, legutóbb pedig Érmihályfalváig vitték el a Debrecenből érkező virágkompozíciókat, idén pedig a Hegyköz településein is láthatták őket, mondta az ügyvezető alelnök.

Borsi Imre Lóránt azt is felidézte: a virágkocsik nagyváradi, majd Bihar megyei vonulásának többéves hagyománya van, annak idején Biró Rozália váradi alpolgármestersége alatt alakítottak ki jó kapcsolatokat Debrecen önkormányzatával. Borsi Imre Lóránt azt is elmondta: a Partium Alapítvány képviselői írták alá a debreceni Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel a bérleti szerződést és az alapítvány, valamint a megyei RMDSZ vállalta a rendezvény megszervezését. A közös munkáért köszönettel tartozik a helyi önkormányzatoknak és RMDSZ-szervezeteknek a kocsik fogadásáért, tette hozzá az ügyvezető alelnök, aki azt is elmondta: jó hangulatban, tapssal, fellépésekkel fogadták a kocsikat a községekben is.

A bihari földvárba is a megtervezett időben érkezett a huszárokkal, táncosokkal kibővült menet, a bihari körforgalomtól látványos felvonulást tartottak, majd a földvárban menettáncosok, néptáncosok léptek színpadra, este pedig Bereczi Zoltán koncertjét élvezhették a nézők.

Szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a Szent Korona a bihari földvárba érkezett meg, hiszen talán kevesen tudják, hogy Szent István Biharon alapította meg a hercegséget és a püspökséget is, utóbbi Szent László korában került Nagyváradra, emlékeztetett Borsi Imre Lóránt, aki szerint az ünnepség immár túlmutat Szent István, az államalapítás és az új kenyér ünnepén is: a nemzeti egységet, az összetartozást jelképezi.

Kapcsolódók

Kimaradt?