Vár a mérai csűr: eredeti formájában rendezik meg a világzenei fesztivált

Az eredetileg tervezett időpontban, teljes nézőkapacitással szervezik meg a 2021-es Méra Világzenei Csűrfesztivált. A július 29. és augusztus 1. közötti koncertekről és kiegészítő programokról csütörtök reggel a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Táncművészet szakának székhelyén, a volt Melody szállóban számoltak be a szervezők.

A sajtó összegyűlt képviselői Szalonna és Bandája jóvoltából kalotaszegi dallamokkal hangolódhattak rá a szűk egy hónap múlva kezdődő fesztiválra, amely a járvány miatt szűkebbre szabott 2020-as „lite” kiadása (videónk itt) után ismét eredeti formájában tér vissza, ha földrajzilag nem is fed majd le akkora területet a meghívott előadók sora, ahogyan azt eredetileg elképzelték.Fotók: Bethlendi Tamás

 A fesztivál felépítése hasonló lesz a korábbiakhoz: az első, a harmadik és a negyedik nap a világzenéé, a második pedig az autentikus Kárpát-medencei népzenéé. Bethlendi András főszervező a világzenei programot ismertette:

  • Csütörtökön az autentikus oláhcigány zenét játszó magyarországi Parno Graszt, a két világháború közötti bukaresti kávéházak zenéjét hozó Corina Sîrghi și Taraful Jean Americanu együttes, illetve a délszáv-balkáni zenét játszó magyarországi Babra lép fel.
  • Szombaton autentikus swing, jazz, blues és calypso ritmusokkal és merész improvizációkkal várja a közönséget az amerikai Laura Lackey’s Rhythm Revue, és fellép a tradicionális magyar népzenéből merítő Tárkány Művek, valamint a Fanfara Transilvania cigány rézfúvós banda.
  • Vasárnap a magyar világzenei szcéna egyik legújabb együttese, az Ötödik évszak kezdi a koncertek sorát, az együttes olyan Budapestet idéz meg, ahol egyszerre érződik a magyar népi hagyomány szellemisége és a párizsi szalonok világának hatása. A zárónapon lép fel a magyar és perui tagokból álló cumbia bulibanda, a Los Orangutanes, illetve a gyimesi és moldvai csángók népzenéjét a balkán hagyományaival ötvöző Csángálló.

Varga Zoltán László főszervező az autentikus Kárpát-medencei népzenének szentelt második nap programjáról számolt be: a péntek este a Fölszállott a Páva népzenei tehetségkutató gálaműsorával kezdődik, a kolozsvári táncház-zenészeket felsorakoztató Rendek között, vonók mögött című műsorral folytatódik, és a Lakatos Róbert brácsaművész által összeállított Kalotaszegi Nagykoncerttel zárul. A főszervező elmondta, esténként ezúttal is lesz jam-session és táncház, utóbbi házigazdái a kolozsvári Tokos Zenekar és a szamosújvári Ördöngös zenekar.Balról jobbra: Pál István Szalonna, Varga Zoltán László és Bethlendi András

Megszervezik a III. Kalotaszegi Prímásversenyt

A fesztivál keretében szervezi meg a III. Kalotaszegi Prímásversenyt a Hagyományok Háza és a Kalotaszeg NTE Egyesület. „A Hagyományok Háza húsz esztendővel ezelőtti létrejötte óta az a feladatunk, hogy a teljes Kárpát-medencében erősítsük a közösségeket, azt a tudást, amit elődeinktől szereztünk, és videofelvételekben, gyűjteményekben megvannak, azt vigyük vissza azokra a helyekre, ahol tanultuk, és a világnak megmutassuk azt, hogy milyen gyönyörű hagyományunk van” – emlékeztetett Pál István Szalonna, aki nem csak visszatérő előadóként vett részt a sajtótájékoztatón, hanem a Hagyományok Házát is képviselte. „A mérai fesztivál, bár megnyitja a kaput a világzene előtt, de a hagyomány és a vidék kultúrájának a megőrzése nélkül értelmetlen lenne” – szögezte le a prímás.

„Aki valaha magyar népzenével kezd foglalkozni, annak egészen biztosan szerelme lesz a kalotaszegi népzene” – emelte ki a régió népzenei fontosságát Pál István Szalonna, hozzátéve, hogy szerencsére még élnek olyan muzsikusok Kalotaszegen, akik nagy muzsikusdinasztiáknak a leszármazottai. Egyikük, id. Tóni Rudolf a prímásverseny zsűrijének is tagja.

A prímásversenyre július 15-ig várják a jelentkezőket, akiknek idén a gyalui Viski Rudolf játékáról készült felvételek alapján kell felkészülniük a kötelező versenyszámra, a szabadon választott versenyszámot pedig 9 további kalotaszegi prímás játékából választhatják. További részletek itt olvashatóak.

Oltás, negatív teszt vagy antitest-igazolás szükséges a belépéshez

A koncertek helyszínét, a Szarka-telket új mosdókkal tették kényelmesebbé, a Chill Zone-ként szolgáló gyümölcsös felé vezető hidat szintén megújítják a fesztivál kezdetéig, jelentette be Varga Zoltán László. Azt is megtudtuk, hogy a szervezők idén is csűrfiával és népi játszótérrel várják a legkisebbeket, tematikus filmekkel, túrákkal, tárlatvezetésekkel, mesemondással és beszélgetésekkel a kíváncsi felnőtteket. Amennyiben a hatályos járványügyi előírások ezt lehetővé teszik, a Fonó Budai Zeneházzal partnerségben idén is szerveznek beltéri koncertet a templomban, ezt azonban csak július 15. után jelentik be, akárcsak a Kolozsvár és Méra között közlekedő buszjáratok pontos programját.A Tokos zenekar koncertje a 2020-as „lite" kiadáson

A fesztiválra összesen 1000 jegyet bocsátanak áruba a fesztivál weboldalán. A négy napos bérlet 169 lejbe, a napijegy 59 lejbe kerül július 15-ig, majd valamivel drágábban lesz hozzáférhető. A 12 évnél fiatalabbak ingyen vehetnek részt a fesztiválon egy 15 lej értékű utalvány megváltásával, amelyet a fesztivál területén szabadon lefogyaszthatnak.

Mivel nem akarták, hogy a helyiek úgy érezzék, hogy a járványhelyzetben is elvárnák tőlük a vendégek elszállásolását, a szervezők úgy döntöttek, hogy a szoba- vagy sátorhely-foglalást a fesztiválozókra bízzák. Tapasztalataik szerint a törzsvendégek amúgy is kialakították már a személyes kapcsolataikat a mérai szállásadókkal, mondta Bethlendi András, kiemelve, hogy rendszeres, késő éjszakáig közlekedő buszjáratnak köszönhetően kolozsvári szállással is kényelmesen megoldható lesz a fesztiválozás.

A szervezők kiemelték, hogy a 2020-as fesztiválra megvásárolt jegyek az idei évben is érvényesek maradnak. Ugyanakkor, hogyha valaki idén mégsem venné igénybe a már 2020-ban megvásárolt jegyét, akkor azt igénybe veheti a következő, korlátozások nélkül megszervezett fesztivál alkalmával, amennyiben ezen igényét 2021. július 15-ig közli a meraworldmusic@gmail.com címen. 

A fesztiválon való részvételhez a karszalag átvételekor szükséges a következő igazolások valamelyikének felmutatása:

  • 10 napnál régebbi beoltottságot tanúsító oltásigazolás és egy fotós hivatalos igazolvány;
  • 72 óránál nem régebbi RT-PCR teszt negatív eredménye és egy fotós hivatalos igazolvány (vigyázat, a fesztivál első napján felmutatott teszteredmény az utolsó napra már nem lesz érvényes)
  • igazolás, amelyből kiderül, hogy a résztvevő több mint 15 napja és kevesebb mint 90 napja átesett a koronavíruson

A jelenleg érvényes szabályok értelmében a fesztivál területén a maszk viselése kötelező. Amennyiben a szabályok változnak, arról a szervezők időben értesítik a résztvevőket, ígérték.

A program kiemelt szakmai partnerei a Hagyományok Háza, az Erdélyi Hagyományok Háza és a Fonó Budai Zeneház. A programok intézményes támogatói a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Turisztikai Ügynökség, Kisbács Község Polgármesteri Hivatala, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Csoóri Sándor Alap, a Halmos Béla Program, a Communitas Alapítvány és a Magyar Fesztivál Szövetség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?