Ünnepélyes megnyitóval és díjátadóval vette kezdetét a 14. Brassói Magyar Napok

Szeptember 15-én, vasárnap ünnepélyes megnyitóval és a Búzavirág Néptáncegyüttes 75 éves fennállását ünneplő gálaműsorral vette kezdetét a 14. Brassói Magyar Napok programsorozata.

Az ünnepség a Sică Alexandrescu Drámai Színházban zajlott, ahol a néptánc öröksége és a közösség ereje került fókuszba. A gálán Pál István Szalonna és Bandája vendégművészként emelte az est hangulatát, közös muzsikálásukkal és énekeikkel mély érzelmi hatást gyakorolt közönségükre. A nézők közösen énekeltek és meg is könnyezték némelyek a megható produkciókat. A gála egyik legfontosabb mozzanata az Árpád-díj ünnepélyes átadása volt. Mindezt követően táncház és örömzenélés következett a Juno Wine Gardenben, amely tovább fokozta a fesztivál ünnepi hangulatát – írták közleményükben a szervezők.

Fotók: Ványolós Csaba

Az fesztiválnyitón Dolhai István főkonzul, a csíkszeredai Magyar Főkonzulátus képviseletében és Dr. Kalmár Ferenc, a magyar kormány szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa köszöntötték az egybegyűlteket. Az ünnepségen felolvasták Markó Attila, volt államtitkár levelét is, amelyben személyes hangon idézte fel a Búzavirág Néptáncegyütteshez fűződő emlékeit: „Mert a Búzavirág nem pusztán egy tánccsoport: a Búzavirág egy összetartó közösség, életforma, sokunk számára pedig felnőtté válásunk és világnézetünk Alfája és Origója."

Toró Tamás, az RMDSZ Brassó Város területi elnöke, a Brassói Magyar Napok ötletgazdája és főszervezője a fesztivál hivatalos megnyitását követően átadta a legfontosabb brassói magyar elismerést, az Árpád-díjat. Az Árpád-díj története a Cenk csúcsán álló, de mára eltávolított Árpád-szoborhoz kapcsolódik, amely Brassó város egyik szimbolikus jelképe, valamint a Brassói Magyar Napoké is. Toró Tamás a következőképpen beszélt a díjról: „Ez az alkalom méltó erre, hiszen most jött el az a történelmi pillanat, hogy az Árpád-díj első ízben átadásra kerüljön. A díjat már évekkel ezelőtt megalapítottuk, de a díj attól is értékes, hogy nem feltétlenül kerül átadásra minden évben.

A díjat először két fontos közösségi szereplőnek ítélték oda: a Brassói Lapok szerkesztőségének, 175 év szolgálatukért a brassói magyarság történelmének és kultúrájának őrzéséért, valamint a Búzavirág Néptáncegyüttesnek, mely immár 75 éve ápolja és élteti a magyar néptánc hagyományait.

A Brassói Magyar Napok azonban itt nem ért véget. A fesztivál a héten tovább folytatódik számos kulturális és közösségi programmal, amelyek a brassói magyar közösség gazdag kulturális örökségét ünneplik. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a további eseményekre.

A 14. Brassói Magyar Napok mindenki számára kiváló alkalom arra, hogy találkozzon a közösséggel, részt vegyen a kulturális programokon, és jól szórakozzon a Barcaság legkiemelkedőbb magyar vonatkozású fesztiválján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?