banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Elszomorította a Vatikánt a párizsi olimpia megnyitója

A Vatikánt „elszomorították” a párizsi olimpia megnyitójának egyes jelenetei, ezt írja az Apostoli Szentszék közleménye, amelyet francia nyelven adtak ki, hogy a szervezők is megértsék.

„A Szentszék csak csatlakozni tud azokhoz a véleményekhez, amelyek az elmúlt napokban elhangzottak, hogy sajnálkozásukat fejezzék ki a számos keresztény és más vallás híveit ért sértés kapcsán” – idézi a közleményt az MTI.Fotó: képernyőmentés/Eurosport

A hírügynökség szerint, a probléma azzal a jelenettel volt, amelyet az Utolsó vacsora megidézésének néztek sokan, pedig a jelenetet egy Dionüszosz görög isten lakomáját felidéző festmény ihlette. Azért a szervezők még bocsánatot is kértek.

„Egy olyan nagyszerű rendezvényen, ahol az egész világ összegyűlik a közös értékek körül, nem lenne szabad lenniük számos ember vallási meggyőződését nevetségessé tévő utalásoknak” – olvasható a vatikáni közleményben.

„A szólásszabadságnak, amelyet magától értetődően nem kérdőjelezünk meg, megvan a maga határa a mások tiszteletében” – tették hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?