Párizs 2024: Küzdelmes meccsen döntetlent játszottak Angolával a magyar női kézisek

Bár az első félidőben öt góllal is vezetett a magyar női kézilabda-válogatott afrikai ellenfelével szemben, végül 31–31-re végzett ellenük.

Miután első mérkőzést a franciák ellen elvesztette, a brazilokat pedig egy utolsó másodpercekben szerzett góllal legyőzte, harmadik mérkőzésén az angolaiak ellen lépett pályára a magyar kézilabda-válogatott. Az afrikaiak az elmúlt években több nemzetközi tornán is jó teljesítményt nyújtottak, az olimpián pedig legyőzték a spanyolokat, tehát egyáltalán nem tűntek könnyű ellenfélnek.Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt

Jól kezdte a meccset Golovin Vlagyimir csapata, az első öt percben egyetlen gólt kapott, miközben hármat dobott. Várható volt viszont, hogy az angolaiak idővel játékba fognak lendülni, hamarosan pedig fel is iratkoztak az eredményjelzőre.

Sok helyzetet hagytak ki a magyarok az első negyedórában, Janurik Kinga védéseinek köszönhetően viszont megtartották és növelni is tudták előnyüket. Nem nyugodhattak viszont meg, ugyanis az angolaiakat fizikai erejük miatt nehéz volt tartania a védelemnek, támadásban pedig a folytatásban is rengeteget hibázott a csapat.

Hiába vezettek öt góllal is Kuczoráék, lerohanásból többször is kapuba találtak egymás után az angoliak, egyre csökkentve a különbséget. Ezen a ponton időt kér a magyar szövetségi kapitány, de taktikai utasításait ismét eladott labdák követték.

Elkerülhetetlen volt az angolaiak egyenlítése, a félidő utolsó perceiben be is következett, utána át is vették a vezetést először a mérkőzésen, 16–15-ös előnnyel vonulhattak szünetre. A magyaroktól mindenképpen pontosabb befejezésekre volt szükség a folytatásra nézve.

Jóval lendületesebben kezdődött a második félidő, mint az első, mindkét válogatott gyors gólokat szerzett, végül az angolaiak jöttek ki jobban a perceikig tartó rohanásból, megtartották minimális előnyüket.

Nem volt egyszerű dolga a magyar csapatnak a folytatásban sem, de tizennégy perccel a meccs vége előtt utolérték az afrikaiakat. Szoros végjátékra volt kilátás a mérkőzésen, ezen a ponton már minden egyes támadás sokat számított.

Az utolsó percekre is döntetlenről fordultak rá a felek, az angolaiak szabálytalan csere miatt kiállítást kaptak, ekkor a magyarok vették át a vezetést. Végül a magyar csapat is két perces emberhátrányba került,  mindkét csapat így fejezte be a meccset. Klujber Katrin negyven másodperccel a vége előtt büntetőt hibázott, 31–31-es döntetlen lett a meccs vége.

Magyarország – Angola 31–31 (15–16)

Vezette: M. Kurtagic és M. Wetterwik (Svédország)

Gólszerzők: Klujber K. (9), Szöllősi-Schatzl Nadine (6), Győri-Lukács (5), Kuczora Cs. (4), Füzi-Tóvízi P. (3), Vámos P. (2), Márton G., Simon P., illetve A. Kassoma (9), V. Nenganga (5), M. Quizelete (3), S. Pascoal (2), A. Carlos (2), C. Gabriel (2), H. Paulo, (2), J. Machado (2), N. Fonseca, D. Rosario, L. Mario

Kapcsolódók

Kimaradt?