Ukrajna helyett az Egyesült Királyság rendezi az Eurovíziós Dalfesztivált

Az Egyesült Királyság rendezi a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált, a szervezők ugyanis úgy döntöttek, hogy a nyertes ország, Ukrajna a háború miatt nem láthatja el biztonságosan ezt a feladatot, írja a BBC.

Az egyelőre még kérdéses, hogy melyik városban szervezik meg a megmérettetést.

Az Egyesült Királyság már nyolc alkalommal volt az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája. Most azért esett erre az országra a választás, mert a brit versenyző, Sam Ryder végzett a második helyen.Fotó: Mihai Bursuc/Eurovision Romania

A nyertes ukrajnai Kalush Orchestra énekese, Oleh Psiuk az mondta, nagyon szomorú, amiért nem Ukrajna szervezi az Eurovíziót, de reméli, hogy a verseny ennek ellenére ünnepli majd a „szép, egyedi” ukrán kultúrát. Mint hozzátette, a maguk részéről mindent megtesznek majd azért, hogy ismét Ukrajna nyerjen, hogy a 2024-ben egy békés országban mégis vendégül láthassák Európa együtteseit.

Ukrajna nyertes országként hivatalból bekerül a döntőbe. Nem kell külön versenyeznie az Egyesült Királyságnak, Franciaországnak, Németországnak, Olaszországnak és Spanyolországnak sem, ezek az országok ugyanis nagyobb arányban hozzájárulnak az Eurovízió költségeihez.

Mint írtuk, a Kalush Orchestra elárverezte az első helyezésért kapott trófeáját, amely 900 ezer dollárért kelt el. A bevételből három ukrán gyártmányú PD-2-es drónt vásároltak az ukrán hadseregnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?