Tíz program, amit nem érdemes kihagyni a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
Négy nap alatt közel 90 programmal várja az olvasókat a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét június 27-30. között. A színes programkínálatból nem egyszerű feladat válogatni, ezért a szervezők összegyűjtöttek néhány kihagyhatatlan programpontot.
Tizenharmadik alkalommal kerül sor a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre. A június 27–30 között megrendzésett esemény közel 90 programmal várja az érdeklődőket, amelyből most a szervezők kiválogatták a legkihagyhatatlanabbakat.
Elsőként az esemény egyik díszmeghívottjának, Bjørn Andreas Bull-Hansennek író-olvasó találkozóját ajánlják. A norvég szerző Jomsviking-sorozata több országban is bestseller lett. A szerző igazi különlegessége azonban nem abban rejlik, hogy történelmi regényeket ír, hisz ezt rajta kívül sokan teszik, viszont a hitelesség kedvéért ő maga is létrehozott egy viking tanyát, ahova időnként visszavonul alkotni. Az eseményre június 29-én, szombaton 20 órától kerül sor a Bánnfy-palotában.
Másodikként a nagyszalontai születésű költő, író, Kenéz Ferenc író-olvasó találkozóját emelik ki a szervezők. Az alkotó idén ünnepelte 80. születésnapját, így jelenléte a Könyvhéten különösen figyelemreméltó. Az érdeklődők június 27-én, csütörtökön 18 órától találkozhatnak vele a Bánffy-palotában.
Szintén kiemelt programpontként szerepel a listán Marék Veronika író-olvasó találkozója. Bár az esemény elsősorban a gyermekek számára lett dedikálva, Marék Veronika neve olyan rajzfilmekhez és mesékhez kapcsolódik, ami sokak gyermekkorát meghatározta, elég ha csak A kockásfülű nyúlra gondolunk. A beszélgetésre június 29-én, szombaton 11 órától kerül sor a Bánffy-palotában.
Június 29-én, szombaton 21 órától Csernus Imre író-olvasó találkozójára kerül sor a Bánffy-palotában. Magyarország egyik leghíresebb pszichiáterével a hűséges könyvhét-látogatók már tavaly is találkozhattak. Csernus doki legújabb könyve, A magyar, mindössze két hete jelent meg, így bőven lesz téma, amit kibeszélhetünk a szókimondó szakemberrel.
Koltai Róbert és Gaál Ildikó is a Könyvhét vendégei lesznek. A Koltai 80 – Filmeskönyvről június 27-én, csütörtökön 20 órától beszélgetnek a Bánffy-palotában. Az Indul a bakterház, Sose halunk meg, A miniszter félrelép és még közel 100 film és sorozat sztárja, a Jászai Mari-díjas magyar színművész filmes történeteit tárja elénk a tavaly kiadott kötet. A beszélgetésen ezeket a sztorikat első kézből ismerheti meg a közönség!
Vecsei H. Miklós méltán híres József Attila-műsora, a Mondjad, Atikám! is megtekinthető lesz a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. A költő életútját, szerelmeit és versrészleteit idézi fel a Nemzeti Színház Junior Prima-díjas színésze, Tempfli Erik zongorista közreműködésével, június 29-én, szombaton 18 órától a Bánffy-palotában.
Egy különleges lírai koncertre is sor kerül a Könyvhét keratein belül: a Transylvanian Bú Boys: Jack Cole dalaiból című műsort Kovács András Ferenc költeményeiből állították össze. A zenés-irodalmi koncert története 1997-ben kezdődött, amikor a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem három színinövendéke Kovács András Ferenc (KAF) Jack Cole daloskönyve című, frissen megjelent kötetéből megzenésítette a közel egy évtizedes költői szerepjáték több darabját. Az koncertet június 30-án, vasárnap 13 órától hallgathatja meg a közösnég a Bánffy-palotában.
Halász Rita Mély levegő című könyvének bemutatója is a “kihagyhatatlanok” listáján szerepel. A szerző kíméletlen pontossággal tárja fel egy harmincas pár kapcsolatának alakulását és válságát új regényében. A kötet egy kivételes tehetségű írói bemutatkozás, egy sokat ígérő pálya magával ragadó nyitánya, amelynek az érdeklődők is szemtanúi lehetnek június 27-én, csütörtökön 19 órától a Bánffy-palotában.
„A Petőfi-ipar évtizedek óta szállítja a lakodalmassá szelídített nótákat. Most viszont hála Ferenczi Györgynek és társainak, itt dübörög az igazi, az irgalmatlan, a megalkuvást nem ismerő, bluesos-rockos, kőkemény Sándor. Magyartanárok, magyarok, tanárok és nem tanárok, figyelem!” Lackfi János ajánlójánál nem is kell több, hogy tudjuk, ott a helyünk Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák Petőfi című koncertjén június 27-én, csütörtökön 21:30-tól a Bánffy-palotában.
Három fiatal alkotó, Sánta Miriám, Nagy Zalán és Sárkány Tímea köteteinek bemutatójára is sor kerül június 29-én, szombaton 19 órától a Bulgakov Kávéházban. A tehetséges erdélyi költők, akiknek jobb, ha megjegyezzük a nevét, mert még sokszor fogunk találkozni velük, a Könyvhéten új - van akinek első - köteteiket mutatják be.
Családos– és gyermekprogramok a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
A Könyvhét szervezői a legkisebbek számára is izgalmas programokat kínálnak, amelyek közül szintén tízet emeltek ki.
Esőként a mesÉLJÜK az erdőt-mezőt című mesefoglalkozást említik Bajzáth Máriával. Az ismert mesepedagógus mintegy 30 éve nevel, oktat, fejleszt a mesén, dalokon és játékokon keresztül. A Könyvhétre óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló programmal érkezik június 28-án, pénteken 11 órától a Bánffy-palotába.
Varró Dani és Molnár Gyuri gyerekeknek dedikálták verskoncertjüket, ám a rímpárok korosztálytól függetlenül magukkal ragadnak mindenkit, így a Varró Dani verseiből összeállított műsor az a programpont lehet, ahol a család egyik tagjának sem kell kompromisszumot kötni. Az eseményre június 29-é, pénteken 10 órától kerül sor a Bánffy-palotában.
A gyerekek körében méltán népszerű Kuflik alkotója, Dániel András író-olvasó találkozója után kreatív rajzműhely foglalkozást tart tíz év fölötti gyerekeknek. A beszélgetésre június 29-én, szombaton 13 órától kerül sor a Bánffy-palotában, majd 17 órától lesz a workshop a Gyereksarokban.
Negyedik programpontként a divateítést emelték ki a szervezők. Generációk nőttek fel rajta, és bár retro szórakozásnak számít, a mai ifjúság is szájtátva nézi a diafilmen vetített meséket, pláne ha színészi előadásban hallgathatja közben! Marosán Csaba színművész felolvasásával pénteken és szombaton is lesz diavetítés a Könyvhéten, a Gyereksarokban.
A csengő hangú népdalénekes, Szalóki Ági első, gyerekeknek szóló albuma 2004-ben jelent meg, amit számos hasonló felvétel követett. Legújabb, Zümmögö idő című lemezén a népdalok és feldolgozások mellett Nemes Nagy Ágnes és Kányádi Sándor versek is helyet kaptak, amelyeket június 30-án, vasárnap 10 órától hallgathat eg a közönség a Bánffy-palotában.
A Könyvhét vendége lesz Kertész Erzsi is. A Panthera ifjúsági regénysorozat szerzőjénekek történeteinek egy része elsősorban a gyerekeknek szól, de szívesen ír olyan ,,meséket” is, melyek a felnőtt korosztályt is megszólítják. Az író-olvasó találkozóra június 28-án, pénteken 12 órától kerül sor a Bánffy-palotában.
Az egyik legnépszerűbb magyar gyerekkönyv-illusztrátor, Pásztohy Panka íróként is alkot. Legelső munkája a Panka és Csiribí című sorozat rajzolása volt, majd a Pitypang és Lili című sorozatot már szerzőként is jegyzi. Az író-olvasó találkozóra június 29-én, szombaton 12:00 órától kerül sor a Bánffy-palotában.
A Papírszínház varázsát Tasi Kata által ismerheti meg a kolozsvári közönség. Első gyerekkönyve, a Mesél a világ a Papírszínház eredeti hazájában, Japánban szerzett tapasztalataiból táplálkozva jelent meg 2006-ban. Azóta számos papírszínházi meséjét mesélik magyarul és franciául is, június 28-án, pénteken 15 órától és június 29-én, szombat 14 és 16 órától a Gyereksarokba várják az érdeklődőket.
Szőcs Margit új könyvével az óvodáskor előtti évek világába vezeti olvasóit. A mesék, versek nyelvi leleményességére pedig Kürti Andrea rajzai válaszolnak. A vizuálisan is lenyűgöző Az eltolható birodalom című kötetet a szerző és az illusztrátor mutatja be június 30-án, vasárnap 11 órától a Tonitza-teremben (a Bánffy-palota emeletén).
A József Attila- és Déry Tibor díjas szerző, Kiss Judit Ágnes tavaly megjelent Babaróka cipője és idei Tujaszörny és Nyírfakobold meséskönyveit hozza a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melyeket június 29-én, szombaton 14 órától ismerhet meg a közönség a Tonitza-teremben (a Bánffy-palota emeletén).
+3 program a kamaszkor kihívásaival küzdő szülőknek
„Szívem egy bezárt bódé” – hogyan éljük túl a kamaszkort? Kádár Annamária és Vitus-Bulbuk Emese pszichológusok beszélgetnek a kamaszkorban leggyakrabban felmerülő kérdésekről, problémákról és megoldásokról június 27-én, csütörtökön 18 órától a Tonitza-teremben.
Tari Annamária magyarországi pszichológus írt könyvet a Z generációról, az online világ rejtelmeiről, és a TikTok-valóságról is. Mind olyan téma, ami egy kamaszt nevelő szülőt foglalkoztathat. Az író-olvasó találkozóra június 29-én, szombaton 15 órától kerül sor a Tonitza-teremben.
A Nyugi! – Kamasztörténetek pszichológus szemmel aggódó szülők megnyugtatására című kötetet a szerzők, Labancz Dániel és Orosz Ildikó mutatják be. Az írás közérthetően megfogalmazva teszi lehetővé, hogy kicsit jobban rálássunk a kamaszokat érintő tipikus problémákra, és megértsük ennek a korosztálynak a nehézségeit, küzdelmeit, felmerülő kérdéseit. Az eseményre június 29-én, szombaton 16 órától kerül sor a Tonitza-teremben.
A 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét teljes programja itt érhető el.
CSAK SAJÁT