Tari Annamária Az online tér hatalma és generációk a 21. századi iskolákban című előadásával nyílt meg a Mathias Corvinus Collegium idei pedagóguskonferenciája Kolozsváron. Az eseményen a digitális világ gyermekek személyiségére gyakorolt hatásáról esett szó, majd pedig két workshopot tartottak az MCC képzési központjában.

A Mathias Corvinus Collegium legfőbb feladatának a tehetséggondozást tekinti, ám ahogy a szervezők az idei pedagóguskonferencia megnyitóján hangsúlyozták, ez csak azért működhet, mert a pedagógusok letették hozzá az alapot. Fontosnak tartják, hogy a tanítók és a szülők közösen fogjanak össze a gyermekek jövőjéért, ennek támogatása céljából hoztak el ebben az évben is három szakembert, akik a modern világhoz alkalmazható tanítási módszerekre igyekeztek felhívni a jelenlévők figyelmét. Az eseményen körülbelül 60 pedagógus vett részt, akik első körben Tari Annamária pszichoanalitikus és pszichoterapeuta Az online tér hatalma és generációk a 21. századi iskolákban című előadását hallgathatták meg.

Az információs, digitális kor nagyban megváltoztatta az emberek személyiségét, különösen igaz ez a gyerekekre, hiszen éppen a gyermekkor az az életszakasz, amelyben a legszembetűnőbb különbségek figyelhetők meg évről évre. Tari Annamária úgy fogalmazott, hogy ha csak a rövid távú múltra tekintünk vissza, akkor is azt láthatjuk, hogy mennyi új dolog került be a gyerekek életébe, és ezáltal közvetett módon az oktatási rendszerbe is. Néhány éve még majdhogynem elképzelhetetlen volt, ma már közel sem egyedi eset, hogy a diákok a mesterséges intelligencia segítségével írnak dolgozatokat, hiszen ezek már mindenki számára szabadon hozzáférhetővé váltak. Sajnos azonban – ahogyan azt egyre több kutatás is alátámasztja – hiába fejleszt bizonyos készségeket a digitális térben való élet is, a sikeres felnőttkorhoz elengedhetetlen tulajdonságokat, mint például a döntéshozás képességét, a felelősségvállalást vagy az önbizalmat még mindig csak a „múlt századi” eszközök képesek megfelelő irányba terelni.

Bár Tari Annamária sem vitatja, hogy a magolás nem a legmegfelelőbb tanulási forma, sajnos mára már egyre többen jutnak el oda, hogy a tudást „kintre”, egy készülékbe helyezik, gondolván, hogy azon keresztül mindig minden elérhető lesz. Az okos eszközök ma már nem csak eszközök, az életünk elengedhetetlen részévé, mondhatni élettérré váltak, ám nem szabad elfelejtenünk néha feltenni magunknak a kérdést, hogy vajon mindig fel lesz-e majd töltve az akkumulátor.

A kérdés örök: mi az, amit meg kellene tanítani a gyerekeknek? A világ olyan gyorsan változik, annyi új információ és inger éri az embereket nap mint nap, hogy már aligha van bárki, aki meg tudja mondani, mi az a tudás, ami a mindennapi életben gyakorlatban is hasznosítható. Tari Annamária válasza talán mindközül a legkézenfekvőbb: a gyereknek meg kell értenie valamit az élet azon részéből, ahol maguknak kell megoldaniuk a dolgokat.

A digitális eszközök mindennapi használata után igencsak gyorsan teret hódítottak maguknak a közösségimédia-felületek is, melyeken ma már sok ember az életét éli. Ahogy az előadó is rávilágított, a probléma az, hogy ha ez egy tér, ahol emberek vannak, akkor ott előbb-utóbb események is lesznek, ahol pedig események vannak, ott aktív élet is kialakul, ez pedig egy kívül hordott önértékelést eredményez az abban mozgókban. Az új élettér új szabályokat alkotott, amelyekre új fajta érzelmi reakciók születtek, ám a gond az, hogy ezeket még mindig csak egy offline, fizikai testtel vagyunk képesek lereagálni, amelynek a normális működésmódjában, a helyes fejlődésében nem feltétlenül szabadna ezek helyet kapjanak. Az eszközfüggőség a bioritmus eltolódását, figyelemproblémákat és érzelemszabályozási gondokat eredményez, ez pedig a kicsi gyerekek esetében a legveszélyesebb.

Egy Magyarországon végzett kutatás során világítottak rá arra, hogy azok az óvodások, akik táblagépen játszottak, az apró virágokból kirakott csillag képét nézve csak a virágokat látták, a teljes egészet nem, míg a sima táblajátékon játszó gyerekek nem a részletekre, hanem az összképre figyeltek. Bár ez ebben a formában nem hangzik problémásnak, nem szabad elfelejtenünk, hogy a gondolkodás megszeretése kisgyermekkorban kezdődik, és az az igény váltja ki, hogy a gyerek összefüggéseket akar látni, érteni akarja a világot. A túlzott eszközhasználatnak kitett gyerekekben nem alakul ki a helyzetek kontextusának megértésére való készség, így amikor iskolába kerül, a tanárnak jóval nehezebb dolga lesz vele, hiszen mindenekelőtt meg kell tanítania egy olyan gondolkodásmódot, amelyet már régen el kellett volna sajátítania.

A fantázia csupán audioingerek hatására tud fejlődni, ezért is van nagyon fontos szerepe a verbális információközlésnek. A probléma az, hogy ez manapság egyre ritkább, napjainkban sokkal nagyobb részben vannak kitéve a gyerekek vizuális ingereknek, amely megfosztja őket attól a „feladattól”, hogy maguk képzeljék el azt, amiről éppen szó van. Ugyanez a probléma azzal is, hogy a kicsi gyerekek szerepjátékai ma már szintén nagymértékben kerültek át az online térbe, amihez bár szintén kell fantázia, nem egy belső képből, hanem nagyon sok külsőből indul ki.

Az eszközfüggőség nagyon sok embert érint. A telefonunkra való állandó pillantgatás annak az eredménye, hogy azt hisszük, mindig mindenről tudnunk kell. Ma már nagyon nehezen tudunk állandó impulzusok nélkül élni, a folyamatos elérés és elérhetőség pedig megfosztja a gyerekeket egy nagyon fontos készség, a holding elsajátításától. Tari Annamária példája szerint évekkel ezelőtt még úgy nézett ki a helyzet, hogy ha a gyerekkel reggel történt valami, sok esetben délutánig kellett várjon, hogy elmesélhesse azt egy bizalmasának. Azokban az órákban a tartalmazás képességét gyakorolta: azzal hogy magában tartotta, kénytelen volt gondolkodni rajta, ezáltal jó úton indult el a feldolgozási folyamatban. Mire elért oda, hogy valakinek elmondja, már nem pusztán érzelmek által vezérelt, hanem tudatos beszélgetést volt képes kezdeményezni. Ma más az információátadás kontinenseken keresztül is csupán pár másodperc, a tartalmazás, azaz a holding képessége nem fejlődik, és bár gyerekkorban nem szembetűnő, felnőttkorban igen csak nagy hátrány lesz a hiánya.

Az online tér veszélyes terep, és sajnos egy felnőttnek sokszor fogalma sincs, hogy mi zajlik egy iskolai csoporton belül, hiszen a valóságban látott mintázatok gyakran teljesen ellentétben állnak azzal, amit a gyerekek valójában megélnek. A közösségimédia-oldalakon egy kontrollálatlan, moderálatlan csoport mozog, az ember egyik pillanatról a másikra léphet át áldozatból bántalmazóvá, ez pedig leginkább a börtönben kialakult csoportok működésmódjához hasonlítható: bántasz vagy bántanak, az egyetlen cél a túlélés bármilyen eszközzel. Ez óriási szorongást eredményez az amúgy is nem kiforrott érzelemszabályozás korában, s bár sok felnőtt hajlamos elbagatellizálni, a gyermekek szorongása éppen akkora tud lenni, mint egy nagyon stresszes felnőtté.

Aktív eszközhasználat közben az agynak azon területei aktívak, amelyek a szenvedélybetegségek esetében is. Tari Annamária előadásának következtetését levonva tehát kijelenthetjük, bár mindannyiunk személyiségén óriási változások mentek végbe a digitális világ hatására, ez a gyerekek számára a legveszélyesebb. Az agy bizonyos területei túlstimulálódnak, mások pedig nem fejlődnek megfelelő tempóban, az eredmény pedig egy folyamatosan szorongó, impulzusfüggő társadalom lesz.