December 16-án ünnepeljük Kós Károly születésének 140. évfordulóját. A jeles nap előtti estén kerekasztal-beszélgetést szervezett a Mathias Corvinus Collegium, amelyen megismerhettük és megérthettük az építész életének kihívásait, munkásságának jelentőségét és tanulságait.

Egy élet Erdély szolgálatában – Kós Károly 140 címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést az MCC a kolozsvári képzési központjában. Az előadáson Kós Károly életművének olyan neves ismerői vettek részt, mint dr. Gall Anthony Kós Károly-kutató, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja, dr. K. Lengyel Zsolt történész, politológus, szerkesztő, a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének vezetője, dr. Hunyadi Attila Gábor gazdaságtörténész, a BBTE Történelem és Filozófia Karának adjunktusa, valamint dr. Veress Emőd jogász, a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének igazgatója. A beszélgetés alkalmával a közönség nem csupán Kós Károly szakmai munkásságát, írásait, politikai nézeteit ismerhette meg, hanem azt a szellemiséget is, mely által megérthették, miért mondják, hogy Kós 94 éve Erdély szolgálatában telt.

140 éve született Kós Károly, idén először pedig ezt a napot a magyar építészet napjaként ünnepeljük. Dr. Veress Emőd úgy fogalmazott, hogy Kós egy nagyon komplex személyiség volt, hiszen mindamellett, hogy építészként, íróként, szerkesztőként, költőként és politikusként is helytállt, gondolkodásmódja is egy igencsak összetett embert dicsér. Mint mondta, Kós messze több volt, mint ezeknek az összege.

Tanulmányai miatt családja 1902-ben Budapestre költözött, ahol Kós mérnöknek tanult, ám a rajzolás iránti szeretete nem lankadt. Bár sokan nem értették, Kós rengeteg időt töltött az épületek és a természet papírra vetésével, tehetségének és gondolkodásmódjának köszönhetően már 25 éves kora előtt ő lett a fiatal magyar építészközeg vezéralakja, ezekben az években pedig már több fővárosi megrendelést is kapott. 30 éves sem volt még, mikor már olyan remekműveket tudhatott magának, mint az általunk is jól ismert Varjúvár.

Kapcsolódó

Erdély legjei – A sztánai Varjúvár

A Varjúvár a magyar nemzeti építészet középkori és újkori hagyományait ötvözi.

Kós Károly Varjúvár Sztána Kalotaszeg Erdély Erdély legjei

Dr. K. Lengyel Zsolt elmondta, hogy Kós már fiatal korától közéleti ember volt, az erdélyi problémák felismerése terelte őt ebbe az irányba. Élete során többször kiállt azért, hogy a magyarságnak ne kelljen a saját hazájában megküzdenie a fennmaradásáért, Erdélyben kereste a nemzet boldogulásának lehetőségeit, építészeti munkájában is a magyar és az erdélyi stílust kereste.

Dr. Hunyadi Attila Gábor a Kiáltó szó kapcsán indított gondolatának eredményeképpen megtudtuk, hogy mindig fontos megnézni, hogy „éppen melyik Kósról beszélünk”. 94 éve alatt Kós Magyarország és Erdély egyik legviszontagságosabb évtizedeit élte meg, melyek által „kényszerből” fejlődnie kellett gondolkodásának, személyiségének is. Nagy hangsúlyt kapott nála az az elv, hogy bár igen, lázadni lehet, attól a munkát itthon tisztességgel el kell végezni, és nem megfutamodni, hiszen aki elmegy, az soha többé nem tér haza már.

Az alkotások szépsége, a természet, a haza és a nép szeretete, a munka iránti szenvedélye tette Kóst a két világháború közti időszak egyik legmeghatározóbb értelmiségijévé. Filozófiája szerint cselekedni lokálisan, gondolkodni globálisan kell. Küzdött az erdélyi regionális identitástudatért, Románián belül is „nagy magyar” akart lenni, ám idővel benne mindez átformálódott: már nem a magyarországi mérce szerinti magyarságot, hanem a Romániában élő erdélyi ember magyarságát öltötte magára, ezzel összeegyeztetve a regionális tudatot a nemzetivel. Hite szerint Erdélyt hagyni kell, hogy intézze a saját ügyeit, építészeti, irodalmi és politikai munkássága pedig mind ennek a gondolatnak a kivetülése.