Egy nem mindennapi életutat ismerhettek meg azok, akik ellátogattak az Erdélyi Múzeum Egyesület előadótermébe. Gaal György irodalomtörténész gróf Bánffy Miklós útjáról mesélt, amely a poltikai élettől egészen az operaigazgatásig terjedt. Az egyik legismertebb erdélyi nemesi család tagja írt, rendezett, statisztált, emellett példásan jó grafikus is volt, mindezt abban a korban, amikor az ilyen ranggal rendelkező férfiak inkább a politikai szférában helyezkedtek el. Bánffy Miklós mindkét területen helytállt.

Az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében kedd este Gaal György tartott előadást gróf Bánffy Miklós útja a politikától a művészetekig címmel. Az erdélyi főnemesi család történetének ismertetése után a hallgatóság bepillantást nyerhetett Bánffy Miklós életébe. Általános tanulmányait magánoktatók segítségével végezte, majd ahogy ez abban a korban és társadalmi rétegben megszokott volt, jogot kezdett tanulni, és államtudományi doktorátust szerzett. Már egészen fiatalon elkezdett érdeklődni a művészetek iránt, apja pedig igyekezett minden támogatást megadni fiának, így festészetet és grafikát Székely Bertalantól, szépírást pedig magától Mikszáth Kálmántól tanulhatott.

Tanulmányai után édesapja Fiume-ban szerzett állást a fiának, hiszen, ahogyan az szintén jellemző volt a korra, úgy gondolták, hogy a külföldi tapasztalatok szerzése elengedhetetelen. Fiume után Berlin felé vette az irányt, ahol komoly politikai és közgazdász tapasztalatokkal gazdagodott. Politikai karrierjét országgyűlési képviselőjeként kezdte, később Kolozsvár és Kolozs megye főispánjává nevezték ki, és habár ezt a tisztséget csupán négy évig töltötte be, ebben az időszakban új színházat és egyetemi könyvtárat is létrehozott, illetve több utcát kiköveztetett. 1910-ben lemondott, mivel Kolozsvár II. kerületének országgyűlési képviselőjévé választották, így már nem csak a helyi, hanem az országos politikai életbe is bejáratos lett.

Fiatal korában titokban statisztált a színházban, a teátrum és az irodalom iránti szenvedélye pedig később sem lankadt. 1893-ban kiadta az első színdarabját, majd 1896-ban az első novelláskötetét is név nélkül, hiszen az ő rangja nem engedte volna, hogy felvállalja ezeket az írásokat. 1906-ban Naplegenda címmel újabb műve jelent meg, ebben az esetben pedig már a Kisbán Miklós álnevet használta, hogy kilétét eltitkolja. A mű hatalmas sikert aratott, 1907-ben az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjává is választották. 1912-es Nagyúr című öt felvonásos drámáját már Budapesten is elismerték.

A színházi életben is aktívan részt vett. A Kolozsváron működő, állami fenntartású színház és opera intendánsa, azaz főigazgatója lett, kinevezését maga a király írta alá. Az intzémények működését nem csak felülről igazgatta, hanem rendezett, új, fiatal művészeket hozott, felfrissítette mindkét hely szelleiségét, és Bartók Béla műveinek színpadra állításával a modern zenének is új utat nyitott.

1916-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották, így már semmilyen álnévre nem volt szükség, országosan elismert író lett. Olyannyira sikeres volt mind az irodalomban, mind a színházi szférában, hogy IV. Károly budai koronázásának művészi megrendezését is rábízták.

Habár Károlyi Miháy az unokatestvére volt, egyáltalán nem értett egyet az ő politikájával és azzal, hogy milyen irányba kezdett menni az ország. A Budapesti Székely Nemzeti tanács megbízásából európai körútra indult, hogy több kormánnyal is egyeztessen Magyarország jövője felől. Végül Bethlen István hívására tért haza, és azt a feladatot kapta, hogy ő vezesse a tárgyalásokat a román megszállókkal.

A világháború után először 1923-ban jött vissza Erdélybe, akkor még csak látogatóba. 1926-ban a Román Koronatanács engedélyével végül hazatelepedett, díszmagyarban vonult a román király elé letenni a hűségesküt, és vállalta azt a feltételt, hogy tíz évig nem politizál. Ehhez az évhez kötődik az erdélyi irodalmi élet egyik legjelesebb eseménye is. Bánffy Miklós biztatására Kemény János összehívja Marosvécsi kastélyába az erdélyi irodalmi élet képviselőit, melynek eredményeként megalakult a Helikon, akik 1928-ban folyóiratukat is elindították. Neki magának is számos kötete megjelent, illetve jó néhányat illusztrált is.

1932-ben megjelent az Emlékeimből, koronázásról és világháborús időkról szóló emlékirata, az első mű, melyet már Bánffy névvel publikált. Következő éveiben alapítványokat hozott létre a kolozsvári színház megmentése céljából, mely sikeresnek is bizonyult. Írt, festett, rendezett, olyan alkotások kötődnek a nevéhez, mint az 1934-es Dóm téri Az ember tragédiája előadás, melyen megközelítőleg 50 ezer néző vett részt.

A tíz év leteltével a poltikai élethez is visszatért, ám a román diktatúra már aligha engedett teret annak, hogy magyarként nagy befolyása legyen a komolyabb döbtéseknél. Az ostromot Budapesten élte túl, amikor visszatért, a bonchidai kastélyát kiégve, tönkretéve találta, így Kolozsváron telepedett le. Innentől az élete nagy részét színdarabok, emlékiratok és passiójátékok írásásval töltötte, majd az államosítások után, nem lévén semmije, visszatért Budapestre. 1950-ben béldaganatot állapítottak meg nála, melybe a kórházban belehalt.

1976-ban Budapesten exhumálták, és Kolozsvárra hozták, hogy hamvait a családi kriptában helyezzék örök nyugalomra. 1998 után a Polis Könyvkiadó újra kiadta műveit, melyek közül többet angol, francia, német, spnayol, olasz és román nyelvre is lefordítottak, így Gróf Bánffy Miklós hagyatéka mai napig élhet.