Több országból érkeznek vendégek és fellépők a 15. Hungarikum Napokra Nagyszebenbe

A 15. Hungarikum Napok attól is különleges, hogy több szomszédos ország magyarlakta vidékéről érkeznek vendégek Nagyszebenbe július 4-7. között. Kulturális műsorokat hoz Veszprém Város Vegyeskórusa, a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület Nyíregyházáról, a Dobronaki Nótázók Muravidékről, Szlovéniából, az Árvalányhaj népdalkórus és a Dió Héj Citera zenekar Felvidékről, Szlovákiából. Erdélyi előadók és együttesek is csatlakoznak – írják közleményükben a szervezők.

A magyar fesztivál hivatalos megnyitójára csütörtökön, július 4-én 19 órától kerül sor a nagyszebeni Belvárosi Szentháromság római katolikus templomban, ahol az ünnepi műsort Veszprém Város Vegyeskórusa biztosítja. A kórus Magyarország egyik legnagyobb vegyeskara, otthon és külföldön is igen népszerűek. Számos hazai és nemzetközi versenyeken értek el jelentős szakmai eredményeket, koncertjeik közönségsikereket aratnak. A repertoáron a zeneirodalom a cappella gyöngyszemei mellett vallásos zeneművek, mesterművek is szerepelnek. A zenekar karnagya Érdélyi Ágnes.

Fotó: Hungarikum Napok Nagyszeben/Facebook

Az Erdélyi Dudás Rend pénteken és szombaton koncertekkel és középkori játékokkal szórakoztatják a közönséget. A zenekar középkori és hagyományos világzenét játszik, műsorukban dinamikusan ötvöződnek az Európa különböző szegletéből és történelmi időszakából származó dalok a mai kor világzenei hangzásával. Repertoárjukban régi és közismert hagyományos dalok is felcsendülnek. A középkori dudáik és korabeli hangszereik varázslatos hangulatot teremtenek a közönség soraiban. Tagok: Gabriel Hărăguș, Alin Bălescu, Stefan Milutinovici, Peter Moynahan és Mircea Goian.

Szombaton, július 6-án a nyíregyházi Bokortanyák Egyesület tagjai néptáncbemutatóval készülnek a 15. Hungarikum Napokra. Az egyesület célja a település környékén található Tirpák Bokortanyák múltjának ápolása, a hagyományőrzés, a kultúra, a népszokások, a népviselet és a hagyományos ételek népszerűsítése. Éppen ezért főzni is fognak, így lehetőségünk lesz bepillantást nyerni a szokásaikba.

A Dobronaki Nótázók Muravidékről, Szlovéniából érkeznek Nagyszebenbe. A férfikórus 1999-ben alakult, számos fellépésük volt nemcsak Szlovéniában, hanem magyarországi rendezvényeken, Felvidéken, Vajdaságban és Erdélyben is. A formáció kiadott egy lemezt, koncertjük hangzásvilága biztosan meglepi majd a nagyszebeni közönséget is. Jelenleg nyolc 25 év alatti és nyolc 60 év feletti tag alkotja az együttest.

Több Kárpát-medencei térségből is ellátogatnak a 15. Hungarikum Napokra. Az Árvalányhaj népdalkórus Felvidékről, Szlovákiából utazik Nagyszebenbe, nótákat hoznak a közönségnek. A királyhelmeci, tíz tagú csoport repertoárja főleg régi dalokból áll, de szívesen éneklik más tájegységek dalait is. Számos elismerő díjat tudhatnak magukénak, legutóbb 2023-ban elnyerték az Aranypáva díjat, ami kimagasló minősítés a népzenei tevékenységükért.

Vasárnap a citeraszó tölti be az ASTRA Múzeum skanzenjét. A Nagyszebeni Citeracsoport koncertje az idei fesztivál programját is színesíti. A csoport művészeti vezetője Bucz Júlia, ének, zene - népzene szakos tanár, citeraművész. A jelenleg öt személyes kiscsoport szabadtéri koncertet fog bemutatni a skanzen szabadtéri színpadán. Őket követi a felvidéki Dió Héj Citera Zenekart előadása. A zenekar a többszólamú citerázás egyik megteremtője Szlovákiában. A Vígh Sándor által vezetett, 1975-ben alakult csoport különleges zenei csemegét ígér július 7-én a szabadtéri színpadon.

Jó ebédhez szól a nóta! A nóták és népdalok kedvelőinek kedveskednek vasárnap. Július 7-én Bíró Éva népdal- és nótaénekest köszönthetik a Hungarikum Napok színpadán. Ez alkalommal csatlakozik hozzá Fülöp Zoltán, őket kíséri Szőcs Lőrincz, nagyváradi muzsikus és zenekara.

A Kovászna megyei Zöld Fenyő Néptáncegyüttes mezőségi, felcsíki és széki táncokkal járul hozzá a 15. Hungarikum Napok színvonalának emeléséhez szombaton az Astra Múzeum szabadtéri színpadán. A Kocsis Hunor és Kocsis Lilla Tünde irányításával bemutatott néptáncelőadás hűen tükrözi és mutatja be a térség népi kultúráját, hagyományait.

A nagyszebeni 15. Hungarikum Napokon a legkisebbek sem unatkoznak. Szombaton és vasárnap színes és változatos gyermekfoglalkozásokat kínál a BoGAs gyerek kuckó a szabadtéri Astra Múzeumban! Lesz arcfestés, fafaragás, gyöngyfűzés, ékszerkészítés, baba-mama foglalkozás, ügyességi játékok, sok móka és kacagás. A szórakozás és játszva tanulás garantált!

A Kalibáskő Erdei Iskola számos hagyományos tevékenységgel készül a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Felépítik az ősi magyar jurtát, amelyben a kézműves tevékenységeket próbálhatják ki a gyermekek, az udvarán pedig íjazásra is sor kerül. A sztyeppei lovasnomád népek: hunok, avarok, magyarok viseletét is bemutatják a Kalibáskő Erdei Iskola munkatársai.

Az őstermelők és kézművesek utcája igazi színfoltja a térség legismertebb szabadtéri, magyar eseményének, a nagyszebeni Hungarikum Napoknak. Idén július 5. és 7. között több, mint 50 árus érkezik szebbnél szebb és finomabb portékákkal az ország és Magyarország különböző településeiről. Az ASTRA Múzeum skanzenjében megszervezett vásárban a kézművesek élőben is bemutatják a különböző hagyományos mesterségeket és foglalkozásokat. A vásár pénteken 12 és 20 óra között, szombaton 8 és 20, vasárnap pedig 8 és 18 óra között tart nyitva.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?