Sztárfellépők és visszatérő vendégek is lesznek a Méra Világzenei Fesztiválon

2021 után ismét fellép a Parno Graszt, péntek este pedig a Magyar Állami Népi Együttes lesz látható a Szarka-telek színpadán.  

Nyolcadik alkalommal kerül sor idén, augusztus 3. és 6. között, között a Méra Világzenei Fesztiválra. A rajongók által csűrfesztiválként emlegetett rendezvény idén is a már bejáratott és sikeresnek bizonyult forgatókönyv szerint zajlik. „A közönség tudja, hogy mire számíthat” – nyilatkozta a Maszolnak Bethlendi András, a fesztivál egyik főszervezője.Fotó: Facebook/Méra World Music

Minden évben vannak sztárfellépők a Szarka-telken, idén a Parno Grasztnak és a Magyar Állami Népi Együttesnek jár ki ez a minősítés. Az oláhcigány zenét játszó zenekar három kontinens számos rangos világzenei rendezvényén fordult már meg, Mérán legutóbb 2021-ben kápráztatták el a közönséget magával ragadó dinamikájú koncertjükkel. Az idén 73 éves Magyar Állami Népi Együttes első alkalommal lép fel a mérai fesztiválon, ahol Az örök Kalotaszeg című produkciót mutatja majd be.

Izgalmasnak ígérkezik a Zoe Aqua és a Nogaband koncertje is. Zoe Aqua egy amerikai prímás, aki jelenleg Romániában él. Az erdélyi zsidó zene kutatója, akit zeneszerzőként az erdélyi népzene, a haszid muzsika, a klezmer és a román lăutărească stílus inspirál.

A Michal Noga által vezetett Nogaband autentikus szlovák népzenét ad elő. A Nogaband és Zoe Aqua zenéjében az a közös, hogy az embernek olyan érzése támad, mintha magyar zenét hallgatna, de mégsem, nagyon ismerős a zenei nyelv, de azért valamiben mégis különbözik a magyartól, magyarázza Bethlendi András.

Igazi zenei csemegének ígérkezik az ukrán Kommuna Lux fellépése is. Ez egy odesszai zenekar, a kikötőváros pedig az orosz sanzon szülőhelye volt. A Kommuna Lux ennek a zenei hagyománynak a folytatója, de nem fajtiszta sanzont játszanak, hanem egy olyan sajátos stílust, melyben azt egyedi módon átértelmezik, a klezmerrel és a helyi folkkal ötvözik. Ők maguk Odessa Gangsta Folkként határozzák meg a stílusukat.

Az idei kínálatból sem fog hiányozni az ír, illetve a dél-amerikai zene, mondja Bethlendi András, előbbit a Houlihan, utóbbit pedig a mexikói, chilei és venezuelai muzsikusokból álló Unicumbia fogja képviselni. Erdélyi román fellépő is lesz, a kudzsiri fúvószenekar, a Fanfara Transilvania révén. A fesztivál visszajáró közönsége régi ismerősként üdvözölheti majd Tcha Limbergert. A belgiumi vak cigányprímás, aki magas szinten műveli a kalotaszegi zenét, ezúttal a Kalotaszeg Trióval lép színpadra, id. Toni Rudolf falés ifj. Toni Rudolffal.

A szervezők igyekeztek felturbózni a fesztivál buliszekcióját, melynek két magyarországi DJ a meghívottja: BéTé és Cyborg Templar.

Az idei csűrfesztivál fotókiállításán a Boros Gábor képei lesznek majd láthatók. A Kanadában élő fotóművész a 70-es évek óta jár vissza rendszeresen Erdélybe. Boros Gábor az első nyugatiak egyike volt, akik igyekeztek felhívni a figyelmet a romániai falurombolásra, a 80-as években volt is ilyen témájú kiállítása Kanadában.

A fesztivál programját, valamint utazással és szállással kapcsolatos információkat a rendezvény honlapján találnak az érdeklődők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?