Színjátszó fesztivál, falunap és vásár a Szilágyságban

Szilágybagoson, Varsolcon és Zilahon is érdekesnek ígérkező kulturális és szórakoztató programok lesznek.

Negyedik alkalommal rendezik meg szombaton a Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Találkozót, amellyel A Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat tíz éves születésnapját ünneplik meg.A szilágybagosi társulat | A szerző felvétele

Szombaton, a helyi kultúrotthonban 14:00 órától a Magyarfenesi Stúdiószínpad lép fel, Gogol: A revizor című előadással. Kis szünet után Vidám jeleneteket mutat be a helyi társulat, majd a Tordaszentlászlói Amatőr Színjátszó Társulat Tomcsa Sándor jeleneteit - Örvendetes járvány, Egy próba, Papa, mama meg a többi – adja elő. Negyed hattól Petőfi japánul jelenettel lépnek színpadra a házigazdák, amit a szilágysomlyói Játékakadémia felnőtteknek vidám előadása követ Mi akarsz lenni, fiam?, Igaz, ami igaz, Nyugalom címmel. Háromnegyed hattól a Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat két vidám jelenete következik, Bözsike mindent elintéz, valamint Két koma és az internet címmel.

Hat órától Tamási Áron: Szegény ördög című előadása látható a vámospércsi Fintorgó Gyerek Színjátszó Csoport előadásában, amit a helyiek zárnak egy vidám jelenettel és Kéri Ferenc: A beteg disznó előadással. Este 8 órától a tízéves Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulatot köszöntik, majd a napot a helybéliek két előadása és a szilágycsehi Gézengúzok koncertje zárja, amit ünnepi buli követ.

 

Varsolci napok

Kétnapos ünnepség lesz a hétvégén Varsolcon is. Szombat délelőtt 11:00 órától focimérkőzést rendeznek, majd délután 5 órától borospince látogatást, ami remélhetőleg megalapozza a jó hangulatát a 19:00 órától kezdődő szabadtéri diszkónak, melyen Dj Széles zenél – ismertette Bréda Lajos polgármester.A zilahi fazekasságot bemutató kiállítás részlete | A szerző felvétele

A vasárnapi istentiszteletet követően megkoszorúzzák a hősök emlékművét, majd a helyi iskolában a hagyományokhoz híven, az érdeklődők megtekinthetik a tanulók kiállítását, ezt követően az 50 éves házasokat köszönti az önkormányzat. Délután 3 órától a vízgyűjtő tó partján felállított színpadon kulturális műsorokkal szórakoztatják a közönséget. Fellépnek a helyi iskolások, a Terbete néptánccsoport, a nagyfalusi Árvalányhaj néptánccsoport, a szilágylompérti Kéknefelejcs néptánccsoport, a krasznai Bokréta néptánccsoport, a Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat, majd 19:30-tól Royal Tibi koncertje és tűzijáték zárja a rendezvényt, amit szabadtéri diszkó követ. A nap folyamán sétavonatozásra lesz lehetőség a Varsolc-Récse útvonalon.

Kiállítás, műhely, kirakodóvásár

Péntek délutántól kerámia kiállítás tekinthető meg a zilahi múzeum udvarán. A zilahi céhes fazekasság mesterség, művészet és városi hagyomány egyben. Ennek kapcsán a múzeum és az EMKE kerámiadíszítő körének közös kiállítását csodálhatják meg a látogatók. Szombaton 14 és 18 óra között kerámiadíszítésre várják a gyerekeket, miközben a zilahi sétálóutcán szombaton és vasárnap reggel 9 órától délután 6 óráig fazekas vásárt tartanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?